A Bestial Devastation EP-t, mint a szintén brazil Overdose zenekarral közös split „A” oldalát a Chaos A.D. korszakban, tizennégy éves fejjel ismertem meg. Nagyjából ugyanabban az életkorban voltam, mint a felvétel készítésekor az ifjabb Cavalera tesó. Az eredetinek hitt, de mint pár évvel később nyilvánvalóvá vált, totál hamis, használt kazetta sokat pörgött a magnóban, pedig már az első hallgatások idején fel voltam háborodva, hogy jól átvágtak vele. Nyolcadikos fejjel is fülbe ötlő volt, hogy az anyag nem épp úgy szól, mint az akkoriban már jól ismert Arise vagy az aktuális Chaos A.D.
A kép persze ebben a tekintetben is letisztult, a kazetta ugyan hamis is, használt is volt, de a felvétel később, a Morbid Visions-szel közös CD kiadáson sem szólt sokkal bikábban. Az 1986-os lemezzel kapcsolatban tizenéves fejjel nem voltak ilyen jellegű aggályaim, a sokadszor másolt kazetta, melynek köszönhetően egymásba futottunk, legalább nem kínált zsákbamacskát, volt mire fogni a hangzásbeli hiányosságokat.
A két korai felvétel underground körökben mégis egyfajta szent tehénné vált. Ösztönösségével, zsigeri, pusztító mivoltával mindkét anyag árnyalta a maga technikai hiányosságait, az underground-beli áttörést jelentő Beneath The Remains környékén pedig sokan ástak vissza a Sepultura gyökereihez. Az idei újrafelvételeknek nincs különösebb apropójuk, jubileumi év sincs, sőt semmilyen egymásra találás sem történt. Mivel nem vagyok híve a régi lemezek generálozásának, sőt még a szimpla remastereknek sem, hetekig tologattam magam előtt a 2023-as verziókat. Aztán győzött a kíváncsiság.
Az Eliran Kantor által jegyzett, az eredeti képeket tovább gondoló friss grafikák ugyan bizakodásra adtak okot, de el sem tudtam képzelni, hogy 2023-ban mit lehet hozzátenni ezekhez a rém egyszerű (primitív) témákhoz, melyeknek a „báját” épp az ösztönösségük és a faragatlanságuk adja. A Cavalera fivérek szerencsére épp így gondolkodtak, szinte semmit sem akartak hozzátenni a korai szerzeményeikhez.
A nóták megőrizték a zsigeri, pusztító jellegüket, de ezek a változatok már meg is dörrenek. Olyan dalokról van szó, amelyeket nem szabad túlmagyarázni, sőt még magyarázni sem. Az olyan primitív, egyszavas refrénekkel felvértezett témákat, mint a War, a Mayhem vagy a Crucifixion a lendület viszi magával. Nem véletlen, hogy a korszak egyetlen túlélője épp a Troops Of Doom lett, ahogy az sem az, hogy az egykori szólógitáros, Jairo „Tormentor” Guedz nem Necromancernek vagy akár Bestial Devastationnek nevezte el aktuális zenekarát.
Ha már Jairo, a fivérek az egykori társat igazán meghívhatták volna néhány szóló feljátszása erejéig… Bár akkor az a fura helyzet állt volna elő, hogy Cavalera logó alatt a teljes akkori lemezes felállás képviseli a korabeli Sepulturát (Paulo ugyanis első ízben a Chaos A.D.-n pengette a négyhúrost). Illetve, ha a Bestial Devastation bónuszaként már előszedtek egy portugál nyelvű szerzeményt, talán az ősfelállásból a Sarcofago révén utóbb hírhedté vált Wagnert is meg lehetett volna invitálni.
Amúgy meg felesleges kötözködni, nélkülük is teljesen rendben vannak az újrajátszott verziók, nem ölték ki belőlük azt a zsigeriséget, amiért a mai napig sokan szeretik őket. Ami mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni; miért kellett két adathordozón kihozni a CD változatokon rendszerint amúgy is közös lemezeken elérhető anyagokat?!
Újravett cuccokat nem illik pontozni, így számszerű értékelés helyett az eddigiekhez annyit tennék hozzá, hogy ezek a változatok az olyan – számomra - jobban sikerült önfeldolgozások közül valók, mint a The Greater Of Two Evils és a First Strike Still Deadly vagy az egy az egyben újravett Bonded By Blood (Let There Be Blood). Ahogy azok, úgy a Cavalera anyagok is meg fogják osztani a tábort, de bizonyára ennek tudatában is készültek…
