Egy Cavalera soha nem állhat meg! Ez biztos, hogy van valami íratlan szabály a családon belül, hiszen nincs olyan év jóformán, hogy Max Cavalera neve nem szerepelne valamilyen kiadványon. Alig jelent meg két éve a Go Ahead And Die bemutatkozó anyaga, máris itt van Max és fia Igor Amadeus Cavalera második közös albuma. Kíváncsian mentünk neki a Unhealthy Mechanisms című anyagnak.
Nem akarom elhinni, hogy valaki ennyire kreatív ember legyen, hogy legalább három zenekarral foglalkozzon folyamatosan. Mellette pedig megállás nélkül koncertezzen, mert a Cavalera-busz kerekeinek kihűlni sincs ideje, hiszen egy Soulfly turné után már Max és a családja a Cavalera projekttel indult útnak, hogy az újra rögzített Sepultura anyagokat népszerűsítse. Bár gondolom, hogy a Nuclear Blast, mint kiadó ezt nem igazán sajnálja, legalább, ha nem is dől, de csordogál befelé a lové. A debütáló lemezéről ennek a formációnak is írtunk már (a korábbi lemezről ITT olvashatsz) ami nem igazán nyerte el a tetszésünket. A reménnyel teli projekt, hamar unalomba és szenvedésbe fordult, de mi a helyzet most a második anyaggal?
Már most az elején lelövöm a poént, hogy a kicsivel hosszabb, mint negyven perces anyag, ami tíz új dalt tartalmaz, kellemes csalódás volt! A hangzás sokkal jobb lett, noha tudom, hogy az előzőn a szakadt farmeros, csöves punk sound volt a cél, azért nem árt, ha meg is szólal valahogy a lemez. Így már a nyitó Desert Carnage-ra felkaptam a fejem. Noha az ifjú Igor hangja továbbra is hagy bőven kívánnivalót maga után, gondolom apuci egy kicsit helyre rakta, hogy fiacskám, ezt fejezd be és legyen ott inkább ez meg az. Ami jót is tett a lemeznek, illetve felvetette azt a kérdést, hogy Max, ha tud jó zenét írni miért csak egyszer teszi azt meg egy évtizedben? A nyitó dal hozza a mocskos, death-punk vonalat, ami így pár hallgatás után eléggé szimpatikus lett. Külön imádom, ahogy a dobok szólnak, illetve a torzított gitár is nagyon telt, kerek hangzást kapott végre.
Az az első perctől biztos, hogy apa és fia nem fogják megváltani a világot és azt is erősen kétlem, hogy hatalmas világkörüli turnéra indulnak ezzel a projekttel, de az biztos, hogy így a második anyagnak lett létjogosultsága a családi archívumban. Azért lássuk be, hogy Igornak marha nehéz dolga lehet, hogy a családból a férfiak jelentős része tehetséges abban, amit csinál, ő meg valahogy sosem találja meg a számítását. Lásd a Lody Kongból Zyon remekül kitört, az Incite élén meg Richie egy remek frontember. Ő meg mindig csak ilyen B tervként van használva, mint a korábbi Soulfly turnénál vagy az éppen aktuális Cavalera turnénál. Amúgy lehet nosztalgiázni is Max-szel, hiszen a No Easy Way Out egy az egyben a Enslaved albumát idézi a számomra. De lényegében az egész projekt azt a vonalat hivatott egy kicsit jobban kibontani, aminek valahol örülök, hiszen az utolsó jó Soulfly lemezek egyike volt az az album. Az énekkel vannak egyedül gondjaim, hiszen az idősebb Cavalera hangja messze nem olyan, mint régen a másiké, meg egyszerűen erőltetett, így rengeteg utómunka van az elkészült sávokon, ez hallatszik, Lehet jobb lett volna, ha egy kicsit nyersebbre veszik ezen a téren a figurát. Az album felénél már kicsit kezd vontatott lenni a tuka-tuka ezért a M.D.A. (Most Dangerous Animal) a lehető legjobb helyre került, ami kicsit megtöri ezt a monotonitást még akkor is, ha a dal fele eléggé sűrűre sikeredett. Az anyag vége felé haladva pedig találkozhatunk a Cyber Slavery nótával, ami a lemez egyik legjobban sikerült szerzeménye. Ha ilyen dalokkal lenne tele az Unhealthy Mechanisms akkor azonnal rohannék a lemez boltba és hibátlanra értékelném az anyagot.
Összegezve el kell mondani, hogy tényleg érthetetlen az öreg thrasher bácsi. Tud ő, ha akar csak valahogy olyan, mintha ez ritkán jön igazán össze. Lehet úgy állt a Merkúr és a Vénusz mikor írták a dalokat, hogy az beleszólt a riffekbe, nem tudom… De tény, hogy ez egy sokkal jobb anyag, mint amire számítottam.
