Az IAH-val való kapcsolatom nem most kezdődött. Még az első albumukkal felhívták magukra a figyelmet az argentinok 2017 év elején. Azóta folyamatosan figyelem, hogy hova fejlődnek és mit tesznek le az asztalra. Elérkezett öt év után az ideje annak, hogy megismerjük a zenekar ötödik albumát.

Számomra a csúcson a harmadik anyaggal volt a zenekar, illetve a debütáló anyaggal. Az I-es kellően kísérletező volt abban az időben a számomra, tudott újat mutatnia, a harmadik albumon pedig tökéletesre fejlesztették azt, amit az elsőn csináltak. A negyedik albummal eltávolodtak kicsit attól, ami engem vonzott és most itt a legújabb lemez, ami valamivel komorabb és sötétebb, mint az elődei. Ettől függetlenül ennek a sötétségnek van egy vonzereje, amit nehéz leírni, hogyan is működik, de megy nekik továbbra is. Nagyon örülnék, ha ez a zenekar eljutna egyszer Európába is, illetve hozzánk, hiszen nagyon szeretem a munkásságukat. Pláne most sokkal több markáns riffet használnak, több a torzított gitár, mint korábban. Egy új arcát mutatja ezzel a lemezzel az IAH, ami újra felhívja magára a figyelmet!