Vannak azok a pillanatok, amikor az ember belegondol, hogy vagy az élet furcsa fintora már-már hihetetlenül elcsépelt, véletlenszerű történéseit éljük meg, vagy egy általunk nem ismert forgatókönyv előre megírt menete szerint haladunk. Na de ha ez előre meg van írva, ki és miért így komponálta meg? Ebből a gondolatból indult el Szücsi fejében a dal a filmes utalásokkal, az életben történő kötelező improvizálással, és a néha már tragikomédiába fulladó eseményekkel, Bálint pedig a saját (mostmár nem aktuális, mert a pontozás alapból szubjektív) IMDB pontszám-mércéjével belefejelt.
A dal ismét a fantasztikus Grenma Studioban, Botlik Matyi keze alatt készült, Bálintot pedig engedtük most kicsit többet MIDI-zni. :D
Imádjuk a filmeket zenekar szinten, sokszor ahelyett, hogy haladnánk egy próbán, elvisz minket egy “figyu a múltkor láttam azt a filmet, hát az…”. Tudtuk, hogy egyszer eljön a pillanat, hogy ebből dal születik, és mikor máskor, ha nem az Oscar gála közeledtével.Mi is felöltöztünk szépen, elmentünk az Orange Termek stúdiójába, és megnéztünk együtt egy filmet, amit fel is vettünk. A klip alapvetően egy szokásos baráti körben történő filmnézést dolgoz fel, annak minden bájával, és zavaró tényezőjével. Egy biztos, hogy a társaság együtt össze tudná rakni a film pontos történetét, de külön-külön lehet, hogy lennének eltérések. :D
És a legfontosabb kérdés: KI LOPTA EL A FORGATÓKÖNYVET?