RockStation


A koránérő gyermek - egy fesztivál margójára

2013. augusztus 08. - sebiszabi

dp3.jpg

Idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg a fesztivált és a műsorfüzet első oldalán olvasva a Kovács Tóni köszöntőjét és a négy nap élményei néhány gondolat megosztására késztetett.  A köszöntő első része arról szól, hogy a korábbi évek „útkeresései” után rá kell jönniük a szervezőknek, hogy a FEZEN igenis egy ízig-vérig rock/metal fesztivál. Talán a 17 év kicsit soknak tűnik, de figyelembe véve, hogy honnan indultak, ez az evolúciós folyamat teljesen érthető és szépen nyomon is követhető. Nem volt elvárható, hogy a kezdeti komolyzenei koncertek után pár évvel már a Fear Factory dübörögjön.

Tovább

FEZEN 2013 3. nap - A narancs karszalagos nap

FEZEN2013_RS.jpg

Először olyan címet akartam adni a FEZEN befejező napjának, ami arra utal, hogy valami elképesztően meleg volt egész nap. Aztán időközben meggondoltam magam, de ennek jó oka van, erről később (nem, nincs köze semmiféle párteseményhez). Szóval a hőség már-már kibírhatatlan volt napközben, a városi hőmérő 38°C-ot mutatott és ugyan a kolesz, ahol laktam, egy kilencemeletes panel, szóval ott sem volt túlságosan barátságos a klíma, de nem igazán akartam elindulni az első programokra. Ami a Nagyszínpadot illeti fél öttől kezdett a Depresszió, igen nehéz feladat lehetett bemozdítani a közönséget.

Tovább

FEZEN 2013 2. nap - Felemás érzések

FEZEN2013_RS.jpg

A FEZEN második napjától egy kicsivel többet vártam. Mármint nem előzetesen. Az teljesen rendben volt. Dragonforce, Fear Factory és Ákos egy este a Nagyszínpadon a többi helyszínről nem is szólva. Nem is volt más dolgom a mai napra, minthogy szépen rápihenjek az estére és élvezzem a koncerteket. Na, a rápihenés részével nem is volt gond. Délután egy kis strandolás egy kis Deep Purple múzeum. Hogy a fürdőzést dél és három óra közé időzítettem, utólag nem tűnik okos dolognak, de akkor úgy gondoltam, hogy egy kis Nap nem árthat. De. A Nap győzött. Ezt késő délután már kezdtem érezni...

Tovább

FEZEN 2013 1. nap - A beindulás

FEZEN2013_RS.jpgA tegnapi nap után ma végre elstartolt a FEZEN mezőnye. Kialudtak a piros fények és minden színpadon teljes hangerővel és teljes erővel megindult a szombatig tartó rock és metal őrület. A mai beszámoló gerincét a nagyszínpados fellépők adják természetesen, de ezen kívül még történt pár dolog...

Tovább

Adj egy sört!: FEZEN 2013, 0. nap - Warm Up

Fezen 2013 1.jpg

Jaja, lezúztunk a FEZEN-re. Mint minden fesztivál nulladik napja, a FEZEN-é is ugyanolyan. Gyere má' jön a vonat - hol a sör? - adj egy sört - kelj már fel a padról, adj egy sört - Ne már indul a vonat, hol a jegy? Adj egy sört - Itt a kaller ne kiabálj, adj egy sört! Hülye vagy? - Itt a diákigazolvány, pótjegy? Olyan is kell?! - Adj egy sört légyszi - A kaller nem kér sört? - Ott vagyunk már? Akkor adj egy sört! - Itt vagyunk gyere már! Bélát valaki ébressze, mennyi sört ivott? Hol a Jani? Pisál a sörtől - Leszarom itt marad - Mindenki megvan? Irány a kemping - Sörünk van még? - Hozd a sátrat, mert elfáradtam - Nálam a sör van - Tényleg! Pszt egy sör - Hova verjük a sátrat, hol a sátor? - Hol a kalapács? - Nem így kell - Úgy tedd rá! - Jó lesz! Húzzunk sörér' - Hogy itt vagyunk Fezen 2013!!!

Tovább

Idén a közönség turnézik a FEZEN-en

fezen2013logo.jpg

A turnézás eddig csak a zenészek kiváltsága volt. A 2013-as FEZEN Fesztivál felszámolja az égbekiáltó egyenlőtlenséget: július 31-től mindenki turnézhat! A jövő hét szerdán induló székesfehérvári fesztivál idei kísérőprogramjai között a pecsétgyűjtős közönségturnéztatás mellett exkluzív Deep Purple Múzeum megnyitás is szerepel.

Tovább

Ereklyevadászat a FEZEN-nel

fezen2013logo.jpg

A Fesztivál szervezőitől kaptuk az alábbi levelet: Tudjátok, hogy már négy helyszíne is volt a FEZEN-nek? Hogy opera is szerepelt a fesztivál programján? Tudjátok, hogy hol volt az első? Hogy mi volt a neve? Hogy kik léptek fel? Sok-sok sztori, emlék, ÉLMÉNY tapad az elmúlt 16 évhez. Nagy pillanatok a színpadokon és a nézőtéren. A 17. FEZEN-re készülünk, lassan nagykorúvá válik a fesztivál, elérkezett A GYEREKKOR VÉGE.

Tovább

Az Arch Enemy helyett a Moonspell érkezik augusztus 1-jén a FEZEN-re

moonspell-bg.jpg

Ugyan a női énekessel felálló svéd death metal zenekar sajnos családi okok miatt lemondani kényszerült a nyári FEZEN-es fellépését, a kemény zenéért rajongók mégsem maradnak csemege nélkül, hiszen nem kisebb név érkezik a svédek helyett, mint a portugál Moonspell. Így az eddig sem gyenge felhozatal - Deep Purple, Amorphis, Fear Factory, Dragonforce, Ákos, Tankcsapda és a N.O.H.A.  – mellett, egy újabb nagyágyú látogat el idén nyáron Székesfehérvárra.

Tovább

Itt az első 40…: Újabb fellépők a FEZEN-en

Deep Purple band 2013.jpg

Azt, hogy a székesfehérvári FEZEN evolúciója csodával határos mértékben felgyorsult, az elmúlt évek kiválóan bizonyították, azt pedig, hogy ez a fejlődés idén is folytatódik mindenki tudja, aki felcsipegette az elmúlt hónapokban elszórt információmorzsákat. Ám az ismétlés sosem árt, nem is beszélve azokról, akik lemaradtak valamiről. Nézzük tehát, kiket is lát vendégül 2013-ban a fehérvári MÁV pálya!

Tovább

Nem lesz Arch Enemy-koncert a FEZEN-en!

Arch_Enemy_Angela_Gossow.jpg

Magánéleti okokra hivatkozva lemondta a nyári fesztiválos fellépéseit a svéd Arch Enemy, így a FEZEN Fesztiválos fellépésük is elmarad. A lemondás mögött olyan, meg nem nevezett családi ügyek állnak, amelyek az adott időszakban teljesen lekötik a figyelmüket. Jelenleg a csapat azon dolgozik, hogy a lemondani kényszerült koncerteket valamikor a jövő évben tartsák meg.

A FEZEN szervezői már gőzerővel dolgoznak a megfelelő pótláson, és ígéretük szerint pár napon belül megnevezik a helyettes személyét.

ÁKOS és N.O.H.A. a 2013-as FEZEN-en!

Akos_mini.jpgAz idei FEZEN eddig bejelentett két húzóneve, a Deep Purple és az Arch Enemy elsősorban a karcosabb hangzások barátainak kedvezett. A mostani két előadó, a FEZEN hagyományainak megfelelően tovább színesíti a zenei palettát.

Örömmel jelentjük, hogy a “TURNÉ 2084” nyári állomásai közé bekerült 2013. augusztus 2-a, Ákos FEZEN-es fellépésének napja, így 2010 után idén újra üdvözölhetjük Ákost a székesfehérvári fesztiválon. Ákos 2012-ben hatalmas sikerrel mutatta be új, szintipop-programját a VOLT Fesztiválon, több tízezres tömeget vonzott a jubileumi Szigeten adott, fergeteges koncertje, az erdélyi Félszigeten pedig nézőcsúcsot döntött. Decemberben az ország legnagyobb fedett csarnokát, a Budapest Arénát töltötte meg az új album, a 2084 lemezbemutató látványos előadásával. Az idei év nyarán is ezzel a műsorral turnézik, Székesfehérvárra is komoly látványtechnikával érkezik a produkció.

Tovább

Újabb fellépő a FEZEN-en: Jön az Arch Enemy!

0archenemy_1.jpg

Nagyapáink idején a mozi kizárólag fekete-fehérben mesélte történeteit, és a korai nyomdatechnikák korlátainak köszönhetően a lapok, kötetek is mellőzték a többi színt. A zene viszont mindig is színes művészeti ágnak számított, ezek keverése pedig szinte egyidős felbukkanásukkal. Vannak stílusok, melyek viszonylag szűkös eszköztárral dolgoznak, de a rockzene nem csak feketéből és szürkéből áll, sőt mára a létező összes szín összes árnyalata élénken fellelhető benne. Ebben óriási szerepet játszottak az olyan úttörő jelentőségű zenekarok, mint például a Deep Purple, amely rengeteg sajátos megoldást talált arra, hogy újabb és újabb stíluselemekkel gazdagítsák a rock amúgy is bőséges tárházát. Azt már tudjuk egy ideje, hogy ők augusztus 3-án fellépnek a 2013-as FEZEN Fesztiválon, Székesfehérvárott, ám most még egy óriási hatással bíró kult-zenekar jelezte vissza részvételét! Augusztus 1-én az Arch Enemy uralja majd a nagyszínpadot. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Jön a Deep Purple a FEZEN Fesztiválra!

DeepPurple_Large_Picture.jpg

Kevés legenda él és virul napjainkban, és még kevesebb teszi tiszteletét közülük Székesfehérvárott. A Deep Purple viszont alsó hangon is legenda, mától pedig hivatalos, hogy amennyiben a Föld 2013-ban is forogni fog, ők bizony itt lesznek! Helyszínt a FEZEN Fesztivál biztosít a jövőre 45. életévébe lépő, megkerülhetetlen jelentőségű csapatnak, és abban már most egészen biztosak lehetünk, hogy ezzel városunk évezredes történelemkönyve egy igen fontos fejezettel bővül augusztus 3-án, a MÁV pályán.

Tovább

Deep Purple a 2013-as FEZEN Fesztiválon!

Deep Purple band.jpgMa dél körül dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere és Kovács Antal a FEZEN Fesztivál főszervezője, sajtótájékoztató keretében bejelentik, azt az együttest amely augusztus 3-án a Fezen színpadi fellépésével beírja magát a város évezredes történelemkönyve. Nos, ha IDE kattintotok, akkor látható, hogy a Deep Purple turnédátumai között már szerepel Székesfehérvár :-) Egyéb érdekes részletek, a sajtóközlemény után! Ja és nem mi közöltük először :-)

2013-ban is a MÁV-pályán várják a FEZENezőket

0fezen2012_01.jpg

Megvan a 2013-as FEZEN fesztivál időpontja. Jövőre július 31-augusztus 3. között, azaz ismét négy napon keresztül várják a fesztiválozókat Székesfehérvárra. A helyszín ezúttal is a MÁV Előre pálya, ami az elmúlt két évben rengeteg dicséretet kapott a fezenezőktől, és ahol tavaly is közel 30.000-en szórakoztak felhőtlenül.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum