Meglátszik, hogy az augusztus az év legmelegebb hónapja, mert a déli áramlattal annyi southern ízű muzsikát fújt erre idén a szél, hogy nem győzöm lassan számolni. A karcagi Stardrive Kings and Slaves című második albuma pedig még fülledtebbé teszi a levegőt.
A hazai színtéren igen magas a stoner, ősrock, doom hatású csapatok száma, közéjük tartozik a Stardrive is. Hiába, a néhai Mood örökségén egy kazal banda nőtt fel. A legjobb mégis az az egészben, hogy olyan minőségi lemezek jelennek meg sorra, hogy az ember álla leesik. A Stardrive előző lemeze, a Rust – amely 2005-ben jelent meg - erősen Corrosion Of Conformity ízű anyag volt, de még a mai színtéren is megállná a helyét. Ennek a lemeznek a csajozós, lazább világa helyett a Kings And Slaves-en inkább a hétköznapokról és a magyar valóságról esik szó, a hangzás viszont egy kicsit szellősebbre sikeredett. A Kings And Slaves tehát a karcagi ötös második albuma, súlyos, déli ízekkel fűszerezett stoner/southern metal azoknak, akik szeretik a Spiritual Beggars, Down, vagy a Monster Magnet lemezeit, bár a súly azért ebben általánosságban véve kisebb, mint például a nemrég bemutatott Sunday Fury - Men From The Grey Town esetében.
Az album nagyrészt a csapat karcagi stúdiójában készült, a keverést Cserfalvi „Töfi” Zoltán végezte. Nem mondom, hogy az album rosszul szól, de ha ezt egy profi nyugati világban a stílusra szakosodott emberek rakják össze – különösen az ének terén - kétszer ekkorát is üthetne, pedig így sem üt kicsit. Pár helyen érződik - a kelleténél egy kicsit jobban is - a kedvencek hatása, de a Kings And Slaves-t akkor is öröm hallgatni, mert akkora hangulati pluszt hordoz, olyan ének dallamokkal és karccal, hogy sok hibát nem lehet benne találni. Cselényi Csaba torkában ott az igaz férfias rockhang, a zenei szekció (Mulicz Zoltán – gitár, Ács Sándor – gitár, Papp Sándor – basszus, Fazekas Pál – dob) pedig olyan témákat, groove-okat hoz hegyekben, hogy az minden valamire való rocker lábát és biccentő izmát mozgásba kell, hogy hozza.
Már a kezdés telitalálat a War Of Souls védjegyszerű Down/COC-ra hajazó riffelésével, groove-jaival és állat énektémáival. A kettes Breaking Bones inkább ősrockba hajló témái egy együtt-üvöltős nagyívű refrénbe torkollanak és a szóló is nagyon eltalált. Az ezt követő címadó pörgősebb tempóban nyit, de a 70-es évek lenyomata itt is felfedezhető, de ettől még kellően modern felfogásban íródott a nóta. A lebegősebb High Heel Shoes újból retro jegyeket hoz, fejben ragadó refrénnel és egy adag Monster Magnet-tel a dal végén. A Welcome To Cumania súlyosabb gitártémákat mutat fel, de a refrén itt is fülbemászó. A Sunset Above The Plain félakusztikus átkötője után a lemez második felét az It's Getting Dark indítja, mely egy lazább témából építkezik, de a lemez legerősebb refrénjét vonultatja fel. A nyolcas Painful Overdrive lassabb, monoton darab. A karakteres basszustémára érkező groove-ok komplett elszállást eredményeznek. A Judgment Day és azt követő Pax Vobis is régi vágású darabok. Előbbi inkább rockos, míg utóbbi inkább metálosabb elemeket vonultat fel igazi karcos refrénnel. Az albumot a lebegős gitártémákra és széteffektezett énekre épülő, a Black Sabbath Planet Caravan-jára erősen hajazó Bottom Line zárja, mely az ilyen albumok végén amolyan szükséges elsütnivaló.
A Stardrive a Kings And Slaves-re stoner/southern rockhimnuszok sorát írta meg, a tizenegy dalból legalább nyolc teljesen hibátlan. Nagy kár, hogy a szakma és egy maroknyi hozzáértő közönség elismerésénél, ezért többet nem nagyon osztanak.
