Egyrészt nélkülük nem (olyan) lett volna a Depeche Mode (amilyen), ebből eredően pedig a ’90-es évek legvégére a Paradise Lost sem jutott volna oda, ahová az ezredforduló környékén kerültek. Másrészt – hogy csak Németországon belül maradjunk – a Kraftwerk nélkül a Die Krupps-ot vagy a Rammstein-t sem a jelen formájukban ismernénk. Harmadrészt többé-kevésbé a komplett indusztriális színtér visszavezethető hozzájuk, negyedrészt meg nekünk, rockereknek a rap és a pop műfaj képviselőin túl, a techno nélkül nem lett volna kit utálnunk a ’90-es évek elején.
De nézzük inkább a tényeket, pontosabban azok kivonatát, mivel a formáció részletekbe menő története néhány kattintás után bármikor könnyedén tanulmányozható. Az 1970-ben a művészeti iskolás Ralf Hütter és Florian Schneider által alapított Kraftwerk kreatív korszakát, azaz legtermékenyebb időszakát abban az évtizedben élte, melynek lenyomatát hét nagylemez őrzi. Ezek sorában a negyedik, és a legfontosabbak egyike az 1974-es Autobahn volt.
Ez volt az a korong, amellyel a zenekar a címadó tétel rövidített verziójával hazája határain kívül is letette a névjegyét. A különféle elektronikus hangszerek mellett a jelzésértékkel jelenlévő vokálokért is felelős duó társai ebben az időszakban Klaus Röder és Wolfgang Flür voltak. Utóbbi az ütőhangszereket kezelte, még a másik zenész ezen a negyedik nagylemezen gitáron és hegedűn működött közre.
A részben hazai pályán, Düsseldorfban, a Kling Klang stúdióban, részben pedig Kölnben rögzített felvétel a Pink Floyd: Meddle lemezéhez hasonlóan épül fel, azaz szerkezetileg épp annak a lemeznek a fordítottja. Ebből a szempontból – tehát semmiképp sem zenei értelemben – összehasonlításra adhat alapot Mike Oldfield egy évvel korábbi The Tubular Bells-e is. Az Autobahn esetében a korabeli LP első oldalát egy több mint húsz perces tétel foglalta el, a lemez másik felén pedig rövidebb szerzemények kaptak helyet. A lényeg természetesen a németeknél is a nagyeposzon van.
Nem árulok el különösebb titkot azzal, hogy a nemzetközi áttörést épp öt évtizeddel ezelőtt elért darab tematikáját az autópályán való vezetés élménye adta. A lényeg a Kraftwerk esetében amúgy sem a szövegeken, hanem a különféle elektronikus eszközökből kinyert hangokon, dallamokon, visszatérő, vagy soha meg nem ismételt dallamfoszlányokon, motívumokon, és ezeken keresztül az összképen van. A rövidebb darabok nem csak terjedelmi szempontból törpülnek el a címadó árnyékában. Az 1973-ban feltűnt Kohoutek üstökös által inspirált, két részre bontott Kometenmelodie második fele a már emlegetett kislemez újrakiadáson is helyet kapott. A két további elektroakusztikus darab elnevezése (Mitternacht, illetve Morgenspaziergang) pedig a címadóhoz hasonlóan önmagában is elárulja a témaválasztások miértjét.
Pár szót ejtsünk magáról az újrakiadásról is, mivel a Blu-ray Audio nem a bevett hanghordozó formátum. A manapság gyártósorra került LP-k esetében az audiofil hallgatóság elsődleges kifogása az, hogy digitális alapanyagból öncélú és felesleges vinylt gyártani, még a CD változatoktól jobb minőséget képviselnek a nagyobb felbontású digitális fájlok. Pro és kontra jómagam egyik kijelentés kapcsán sem foglalnék állást. Tény, hogy ez a jubileumhoz igazított újrakiadás a maga háromféle mixével, 24 bites, 48 kHz-es hangminőségével a fizikai formátumok híveit is teljeskörűen kiszolgálja.
