A Magma Rise nevét ha feldobná valaki egy beszélgetés során, nagy valószínűséggel nem sok olyan ember akadna, aki lebiggyesztett ajakkal, marcona tekintettel, elismerő bólogatás közepette kezdené mondani, hogy mi súlyos egy zenekar. Ellenben! Ha hozzáfűznénk, hogy a négytagú banda egyik fele Mood, a másik Neck Sprain, azért az már mégiscsak figyelem felkeltőbb. Holdampf Gábor (ex- Mood, Wall Of Sleep) énekel, basszusgitározik, a két gityós Janó Mihály (Neck Sprain), Hegyi Kolos (ex-Mood, Stereochrist), a doboknál pedig Bánfalvi Sándor (ex-Neck Sprain, Ákos –ki érti ezt?-). Egyszóval egy pofás kis super groupról van szó a Magma Rise esetében.
Ha pontosítani akarnék egy southern rock, doom super group, mert azért gondolom senki se hitte azt, hogy egy ilyen előélettel rendelkező zenekar másmilyen muzsikával áldd meg minket. Stílusilag leginkább a Mood-ot idézi a Lazy Stream Of Steel, ha külföldi zenekarok közül szemezgetnénk, akkor a Down, Spiritual Beggars, néhol Corrosion Of Comformity azok, akikből érdemes kiindulni. Mindez kicsit amolyan örömzene stílusban, de nem az öncélú fajtából. Nyolc szám, 46 perc, és kompromisszummentes, klasszikus riffhegyek, közép lassú zakatoló ütemekre pakolva, faszán kivitelezve. Nagyjából egy mondatban így lehet jellemezni a Magma Rise debüt anyagát, persze emellett cizellálásért kiált a kijelentés, mert azért, ahogy az lenni szokott, itt sem lehet minden tökéletes.
A Lazy Stream Of Steel hoz egy nívót, már- már kínosan ügyelve arra, hogy ne legyen ez több, mint egy súlyos, de megbízható lemez. Vannak tényleg elkapott pillanatok rajta, a Time’s Been Given nyitásként jól meg dörren, mondjuk a heavy metalos szóló nálam nem ütött be, sőt számomra itt megy el a szám, viszont az azt követő For Those nagyon könnyen levett a lábamról a Down Stone The Crow-ját idéző kezdő szólamával, még a trappolós refrén is beleillik. A Stand By is kiváló ikergitárokat hoz, és igazi bólogatós, közép tempós nóta, a Tombstone meg egy hamisítatlan doom, southern rock dzsidzsi, talán itt vannak a legízesebb gitárok, és összképét tekintve az album legfílingesebb száma. A Giant Ball Of Lead is nagyon húzós, kicsit a Fireball Ministry-t idézi, a Risen-t a maga nyolc percével igazi doom tétel, nincs bene túldíszítés, a maga pőreségével hengerel. A Church Of Pigs is hozza a füstös, Lousianna-i kocsmai rock zenét, ez is bólogatásra késztető mű, de az igazán nagy dobás a záró, régi Mood sláger, a Glow Burn Scream Kyle Thomasszal (Alabama Thunderpussy, Floodgate) megerősítve. Azt kell, hogy mondjam, hogy lényegében ez a tétel valamelyest kilóg a sorból, hiszen sokkal dinamikusabb dal - volt ez anno is-, mint amilyeneket a Magma Rise a Lazy Stream Of Steel-re írt, ráadásul Kyle Thomas szereplése még egy pluszt is dob erre a dinamikára.
Két dologgal nem vagyok kibékülve a Magma Rise debütáló lemezén. Az egyik az ének, talán ennyiből jobb lett volna lehagyni a Glow Burn Screem-et. Kyle Thomas egy auditív energiabomba. Ez tény, és teljesen különbözik Holdampf ének stílusától, ezért elég nagy az eltérés a zárótétel, és a többi szám közt. Milyen Holdampf stílusa? Kicsit Phil Anselmo-s, de nem annyira acsarkodós, kicsit Neil Fallon-os ( Clutch), de nem annyira ízes, ellenben amolyan komoran magasztos, ami ugyan egyedivé teszi a hangzást, de összességében egy kicsit a klasszikus hard rock-ot idézi, amit én nem csípek, viszont egyeseknek talán így jobban bejön, mintha egy igazi rekesztős, ordibálós vokál lenne végig.
A másikról egy mondóka jut eszembe: „Egyszer mentem Öcsödre, vettem szőrt a pöcsödre”. Hát a gitár soundnak egy ismerőse sem járt még Öcsödön. Nem kell attól félni, hogy valami ócska crunch hangzást kapunk, de mégis nekem túl steril, hiányzik az a kevés kosz belőle, ami a Stereochristban, és a Neck Sprainben meg van. Persze értem én, hogy ez most teljesen más banda, mint az előbb említettek, és mást is akarnak csinálni a fiúk, de egy kis torzítás elfért volna még rá, mert ez így egy kicsit langyibb lett, mint amit elvárna az ember. De ez már csak csomó keresés a kákán, mert ettől függetlenül is remekül debütált a Magma Rise, és ennek az underground szcénának a vezérbandája lehet, még úgy is, ha csak projekt bandaként működnek a továbbiakban. A vérbeli doomstereknek kihagyhatatlan a Lazy Stream Of Steel, sőt kötelező.
