Mostanában sokkal kevesebb lemezismertetőt írok, mert egyszerűen hiányzik valami a mostani zenéből. Két évvel ezelőtt havonta találtam egy olyan lemezt, amire azt mondtam, hogy ez az év lemeze. Mostanában azonban ez nincs meg, hiányzik valami az új albumokból. Vajon ebbe a skatulyába esik a Calyces is?

A görög zenekar most hozta ki a második albumát Fleshy Waves of Probability címmel. Nem is tudom, hogy került a látóterembe a zenekar. Csak hirtelen azon vettem észre magam, hogy nyitva a bandcamp és küldöm tovább a Főszerkesztő úrnak, hogy ezt hallgassa meg. Első hallgatásra is meggyőztek a srácok. Végre egy lemez, amire év végén is emlékezni fogok. A bandcampes leírás alapján progresszív és experimental metal keverékét játszák a srácok. Nekem ami elsőre eszembe jutott az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem a Mastodon volt. A dalok felépítése, a témák egy az egyben az őslényre emlékeztet, de mégis más az egész. Olyan, mintha kiemelték volna a Once More Round The Sun album stílusát és a saját fűszerekkel megcsinálták egy olyan lemezt, amit egy Opeth rajongó és egy Black Tusk fan is könnyen el tud fogadni és a magáévá tud tenni. Úgy keverik mind a három zenekar stílusát, hogy egyik dalnál se mondanád azt, hogy ez a téma innen vagy onnan van. Sokkal inkább csak a hatásokat érzed, ami viszont egyáltalán nem probléma. A nyolc dal hossza pont kellemes, sehol nem érzem azt, hogy valami túl lenne nyújtva, sokkal inkább azon veszem mindig észre magam, hogy máris vége a lemeznek? Ez pedig egy jó jel! Pár hallgatás után is tetszik a lemez, de az is fix, hogy később még feltűnik majd több finomság. Nem mellesleg itt az idő elkapni a zenekart, hiszen az A38-on játszanak április 2-án!