Megvallom őszintén, péntek reggel úgy indultam el itthonról, hogy este egy erős félház lesz a Dürer Kertben, hiszen 5500 volt a beugró a hardcore legendák koncertjére. Ehhez képest délutánra már csak 38 megmaradt jegyről szólt a fáma, ami valószínűleg el is fogyott estére. Valószínűleg én voltam kishitű, és úgy fest, a hardcore nem halt ki, és még mindig elevenen él a köztudatban; legalábbis erről árulkodik a több mint 800 ember a Madball és Sick Of It All koncertjén. Persze, volt két előzenekar is.

A bulgáriai Last Hope volt az első, őket követte a holland No Turning Back nevű formáció. Korrekt hc banda volt mindkettő, és mint utána olvastam, 1994 illetve 1997 óta léteznek, tehát nem ma kezdték a zenélést.

Ez meg is látszott, érett, jól összerakott koncert volt mindkettő, bár bevallom őszintén, a Last Hope esetében a két gitárt kicsit túlzásnak éreztem. Erre végig külön figyeltem, és 90%-ban ugyanazt játszotta mindkét arc. Persze lehet, hogy csak nagyon jó barátok, és így érzik jól magukat a színpadon. Mindenesetre elfértek, nagyon rendben volt.

A No Turning Back tetszett mégis jobban a két banda közül, ők már a klasszikus dob, basszus, gitár, ének 4-est felállást követték, ahogyan a két főzenekar is űzi az ipart. Főleg az énekes volt, aki magára vonta a figyelmet. Egy hatalmas, legalább 2 méteres, félmeztelen arc, valamiféle sassal (? Nem láttam rendesen, de hát egy hardcore koncertre mégsem megy az ember szemüvegben) odatetoválva, és egyáltalán. Jók voltak.

19:00 volt a kapunyitás, de az ismert okok miatt a Madball fele ekkor még meccsen volt, így nem meglepő, hogy „csak” 3/4 10-kor csaptak a húrok közé. Őrületes energia volt a színpadon, és a közönségen belül egyaránt. A zenekar tagjai úgy izzadtak, mint én tenném egy félmaraton után (ha le tudnám futni), de a közönség keverőpult előtti része is gyakorlatilag egy igen párás szauna volt. A falakról is izzadtság folyt, hogy közhelyeket puffogtassak. Nem tudom, hogy a meccs miatt, vagy egyébként is ennyi volt betervezve, de sajnos meglepően rövid volt a koncert, egy óra sem volt, alig játszottak többet a két előzenekarnál.

Merthogy ők semmiképpen sem nevezhetőek a Sick Of It All előzenekarának, legenda ide vagy oda. Egyenrangú felekké nőtték ki magukat az évek alatt. Kőkemény horzsolás, jó dalok, jó setlist (én a Legacy albumot ismerem a legjobban, és a Heavenhell már az elején volt, úgyhogy megnyugodhattam). A basszusgitáros pedig, hihetetlen jelenség. Kőkemény. Jól megérdemelt tapsot és skandálást kaptak a végén, megtettek mindent a közönség kedvéért.

A Sick Of It All sem okozott csalódást senkinek. 1986-ban (!) kezdte a zenekar, de nyoma nem volt itt semmi „rutinbuli” jellegnek. Irtózatos beleadás, és ha a Madball alatt durva volt, ami a nézőtér első felében folyt, akkor erre nincsenek kifejezések. Kő kövön nem maradt odabenn. Nem tudom, hogy a turné többi állomásán hogyan várják majd őket, de ha ennél hálásabb fogadtatásban lesz részük, akkor megeszem a horgászsapkám. A banda is partner volt ebben.

Ez sem volt irtózatosan hosszú koncert, de abban benne volt minden. Az új album húzódala (Death Or Jail) mellett már rögtön a Step Down az első pár percben, de volt America, Sanctuary, Injustice System, Just Look Around, Us Vs. Them, stb. A produkció maga, nem nagyon volt más, mint ami bármelyik koncertalbumukon hallható, a setlist is hasonló, de hát akkor is, össze sem hasonlítható azzal, amikor az ember átéli élőben mindezt. Volt ráadás, pogóinstrukciók, énekeltetés, tehát minden, ami egy ilyen profi zenekartól elvárható.

A színpadkép is hibátlan, a gitáros és a basszusgitáros egyfolytában rohangáltak és helyet cseréltek. Nagyon eltalált zene ez, megfelelő arányban elegyítve a kőkemény hardcore-t a dallamosabb, punkosabb elemekkel, életszerű, könnyen átérezhető szövegek, és emellé nem is  a végtelenségig egyszerű kvintezések alapnak. Kaptunk ráadást is, és ugyan másfél óránál ez sem volt több, de azt hiszem, kellőképpen elfáradt a zenekar és a közönség egyaránt a végére.

Hogy egy koraesti kereskedelmi műsorból idézzek, én a tegnapi estére 10 pontot adok a Madball és Sick Of It All párosnak. Őrületes hangulat, teltház, és elképesztő formák, izzadtság és alkohol gőzzel keveredve, a finomkodás legcsekélyebb jele nélkül. És még az éjszakaimat is pont elértem, szóval igazi sikertörténet volt ez a tegnapi.

Fotók: Réti Zsolt (Sick Of It All, Madball), Szelepcsényi Ferenc (No Turning Back, Last Hope)