A minap gondolkoztam azon, hogy mennyi mindent hoztak a világba a svédek és nem feltétlenül a bútoráruházra vagy az autóiparra hegyezném ki a mondanivalóm, hiszem ez mégiscsak egy zenei blog, inkább arra, hogy az északi népek látszólag játszi könnyedséggel termelik ki az acélos bandákat. Itt van történetünk progresszív főhőse Soen és ha már csak a formáció korábbi és jelenlegi összetételét nézzük talán nem egy svéd zenekar neve is felsejlik az önéletrajzokban.
A Martin Lopez és Joel Ekelöf által életre hívott banda még tavaly ősszel adta ki hatodik nagylemezét Memorial címmel, ami egy grandiózus turné keretében most élőben is bemutatnak többek között a magyar közönségnek is. A hazánkban már többször megfordult Soen ezúttal a Dürer Kertet kapta helyszínéül, hogy egyedülállóan komor hangulatú műsorukkal elvarázsolják az egybegyűlteket, ehhez pedig nagyon jó társként szolgált a kanadai Trope és a finn Oddland.
A számomra eddig ismertelen Trope indította a bulit, akiknek ez volt első budapesti fellépése. Diana Studenberg tehetséges énekével és a kizárólag akusztikus gitáron játszó Moonhead izgalmas témáival egy kétségkívül különleges performanszt láthattunk. A progrock kettős, színekben és tónusokban gazdag zenei hangzásvilággal, teljes intenzitással és dinamikával adta elő az érzelmes dalokból álló, nagyjából fél órás szetjét. Az énekesnő tartotta a kapcsolatot a közönséggel, még az előadás elején a fotós kollégától gyorsan megtanulta a köszönöm jelentését és nem is volt rest a számok között magyarul hálát adni a tapsért. Az igazán különleges duett szerintem nemcsak engem győzött meg arról, hogy érdemes figyelemmel kísérni őket.
Pár perc átszerelés után máris érkezett az ugyancsak elsőbálozó Oddland. A Sakari Ojanen énekes-gitáros vezette csapat a prog-metal zordabb oldalát szállították le abban a harminc percben, amíg a színpadot uralták. Elsőre nem is könnyen befogadható zene az, amit hallunk. Sehol egy kis dallamos könnyedség még a gitárszólók sem lazítanak egyet-egyet a gyeplőn. Az összetett és nehézkes dalokon a néha felcsendülő szaxofon visz be egy kis finomságot, az ének pedig esetenként úgy érződik, mintha külön életet élne az itt-ott folkos ívekkel. Az eddig megjelent három albumról válogatott dalok mellett, a finnek az éppen készülőben lévő negyedik nagylemezről ízelítőként élőben is bemutatták az Eternal Erode című nemrégiben megjelent szerzeményüket. Egy biztos, az Oddland nem fog tömegeket megszólítani és gondolom nem is ez a céljuk, ettől függetlenül maradéktalanul kihasználták a lehetőséget, hogy igazán bemelegítsenek az est svéd főszereplőjének.
A rövid technikai szünetnek köszönhetően szinte percre pontos volt a kezdés. A felvezetésben egy Dylan Thomas verset a Do not go gentle into that good night című szerzeményt hallhattunk eredeti nyelven. A költemény, aminek később utánanéztem, létezésünk múlandóságáról jól illeszkedik a Soen néhol filozófikus, egyetemes és egyszerre személyes dalszövegeihez.
Azért senkit ne tévesszen meg a téma és hangulat komorsága, a színpadon hihetetlen élettel teli csapatást láttunk. Kézzel tapintható az a kohézió, ahogy a kezdő Sincere első akkordjaitól kezdve szenvedéllyel és örömmel vezettek végig a másfél órás szettjükön. Nem igyekszik senki túltolni a szerepét és Joel Ekelöf frontembereként épp olyan földöntúli tud lenni, mint amilyen könnyed és emberi. Az egész zenekar megjelenése és játéka a színpadhoz tapasztotta a tekintetet, itt bizony nem volt üresjárat.
Minden zenész elég teret kapott a kibontakozáshoz, mint ahogy Oleksi Kobel csodás intróval vezette fel a Savia-t, amire kifogástalanul csatlakozott rá nemcsak a zenekar, hanem a közönség is.
A repertoár nagy részét egyébként a Memorial és az Imperial gyöngyszemei alkották, de felvonultatták szinte a teljes diszkográfiájukat. A Lotus-ról felcsendülő Lascivious és az azt követően berobbanó Unbreakable alatt élőben is megcsodálhattuk Lars Åhlund multiinstrumentalista zenész hibátlan váltásait a billentyűk és a gitár között, a rajongás nem is maradt el az első sorokból bizonyosan.
Egymás után jöttek a jobbnál jobb pillanatok, a koncert közepén a Soen nappalijában tölthettünk egy kis időt, az Ideate meghitt nyugalmát Cody Lee Ford életteli gitárjátéka tette igazán emlékezetessé. Hirtelen váltással már egy másik világban találjuk magunkat a légiriadók szirénákkal együtt Martin Lopez útjára indítja a Monarch-ot és a golyózáporként ránk zúduló dobok visszarántanak minket a komor valóságba. Az Imperial lemez sötét tónusú percei és kiváló gitárszólói hozták totális extázisba az egybegyűlteket. A Modesty záró soraira “Our love and our affection, To defeat this monster” nem maradtak el a metal percek sem, ütemre repkedtek a tincsek és nem is csoda, hogy a főműsor végére, ahogy felcsendült a Lotus már tapintható volt az oda-vissza szeretés.
A rájátszásra is maradtak izgalmak, érzelmes percek és Joel Ekelöf is egyre többet kommunikált a közönséggel. A „Fire Up Your Guns” valódi szenvedéllyel és átéléssel bontotta le végleg a falakat. A frontemberünk a fotós árokban énekel és pacsizik a szerencsésekkel, az Antagonist és a súlyos Violence kettőse zárta le a 90 percet.
Legyen a téma elszigeteltség, magány vagy aktuálpolitika okozta frusztráció, a Soen tökéletesen elnavigálja közönségét az érzelmek összetett labirintusában. A drámaiság megteremtéséhez pedig kiválóan asszisztáltak a finnek és a kanadai duó is hozzátett ahhoz, hogy ez egy magával ragadó ugyanakkor szórakoztató szombat este legyen a Dürer Kertben.
