A svéd viking metálos Amon Amarth 2008-ban jelentkezett utoljára albummal. A Twilight Of The Thunder God egy igencsak jól sikerült album volt, szép sikereket is hozott az 1992-ben alakult bandának. A viking témájú, dallamosabb fajtájú death metált halál-biztosan hozó svéd ötös, most is maradt a már védjegynek számító viking mondavilágnál.
A Jens Bogren producelte albumon, most is megbízhatóan teljesít a Johan Hegg ének, Johan Söderberg gitár, Olavi Mikkonen gitár, Ted Lundström basszusgitár, Fredrik Andersson dob felállású Amon Amarth. A lemez bivalyul szólal meg és ügyesen keverik a kártyákat; a klasszikus metáljegyek, a thrash-esebb kiállások és a néhol folkosabb zenei részek jól megférnek egymás mellett.
A Surtur Rising-ra igazából a letaglózó a jó hasonlat, mert akkora energiával, lendülettel, harciassággal rendelkezik a banda, amivel csak nagyon kevesek. Viszont ez a lemez hibája is. Pofád lapos, a viking horda eltapos. Ugyan próbáltak színesíteni a produkción, mégis az a hallgató érzése, hogy egy hullámhosszon pörög a lemez az elejétől a végéig, amire Johan Hegg mély tónusú hörgése még tesz egy lapáttal.
A lemez viszont baromi jól indul a pörgős, megadallamos War Of The Gods, a harci himnusz szerű Töck”s Taunt – Loke's Treachery Part II és az iszonyat energiával pusztító Destroyer Of The Universe hármasával. Utána viszont egy kissé „bágyadtabb” dalok jönnek, persze csak mértékkel. A Slaves Of Fear pár kellemes dallamot hoz, de sokkal nem több és nekem a Live Without Regrets himnikus döngölése sem mutat nagyon előre. A The Last Stand Of Frej lassabban hozza ugyanezt, míg a For Victory Or Death-ről már a címe sok mindent sejtet, hiszen olyan "csatába vikingek!" jelszóval íródott. Ezt követően egy igazán masszív középtempós döngölésre épül a Wrath Of The Norsemen, amelyben jó szólókat is hallhatunk egy-két tempóváltással kísérve. Talán ez az album legjobb dala, ebből a fajtából kellett volna több. Az A Best I Am siet rendesen, gyalu is van benne bőven, sőt a végén még egy epikus betét is belefér. Az albumot a Doom Over Dead Man zárja szomorú hangulatával, amelyet csak tovább fokoznak a nagyzenekari megszólalásra hajazó vonósok. Később a dal beindul, de a vonósok maradnak.
Amon Amarth – War Of The Gods
Saját stílusában abszolút minőségi munka a Surtur Rising. Egy pici tovább lépés érezhető rajta, de még mindig inkább a tutira mennek és becsúszott pár felejthető dal is. Ettől függetlenül ebben a kategóriában az Amon Amarth-nál ezt kevesen csinálják jobban.
Nem elfelejteni, hogy november 21-én a Club 202-ben a banda az As I Lay Dying társaságában rombolja le a színpadot.
