RockStation

Megalkuvás nélkül - Earth Crisis: Neutralize The Threat (2011)

2011. augusztus 19. - Norbert K

Mára a hardcore és a metalcore tucatáru lett a rockzenei piacon. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy kialakulásakor a zene és az üvöltés mellett legalább annyira fontos volt az üzenet és az életérzés, amit közvetített. Szerencsére itt van nekünk az Earth Crisis, ami emlékeztet minket a gyökerekre. Ugyanazt a megalkuvás nélküli trashmetál és NYHC gyökereken alapuló társadalomkritikát hallhatjuk tőlük a kezdetek óta. Az 1991-ben alapított banda a 2009-es visszatérő lemeze után idén júliusban új albummal jelentkezett.

A 2009-es visszatérő To The Death című lemezt mindenki piedesztálra emelte, úgyhogy magasan voltak az elvárások a következő hanganyagot illetően. Nehéz helyzet ez, hiszen, valljuk be, a hardcore/metalcore műfajon belül zeneileg semmi újat nem lehet nyújtani. Az énekdallammal nem igazán lehet variálni, legfeljebb az üvöltés mértékével. Ha pedig valaki énekelni kezd, neadjisten a torzítás kikapcsolására vetemedik, máris jön a bélyeg mindenfelől, hogy felhígult és kommerszé vált. Marad tehát, hogy hozni kell jó pár fogós riffet, és a tempóváltásokkal, kiállásokkal operál az ember.

És marad a szöveg, és az, hogy az egész hiteles és őszinte legyen. És ez az, amiben az Earth Crisis, és azon belül is Karl Buechner énekes nagyon jó. Ez az, amit nem lehet „tanulni”, amit nem lehet sablonokból felépíteni. Ez az, amiért van létjogosultsága a Neutralize The Threat című albumuknak is.

10 track található az albumon, átlagosan 3 percesek, az egész kiadvány épphogy meghaladja a fél órát (30:02). Mint minden hasonló lemeznél, itt is ki lehet emelni jobban sikerült és unalmasabb momentumokat, de egészében véve egy jól sikerült albumhoz van szerencsénk. A kezdőszám (Raise) tökéletes alaphangot ad a maga másfél percével. Bámulatos, hogy ilyen hosszúságba sikerült tömöríteni egy rendes számot, introval, verse-el, mindennel, úgy, hogy végighallgatva még csak hiányérzetünk sincs.
Erős dal még a címadó Neutralize The Threat a maga váltásaival és brutalitásával, a nagyon NYHC-s Total War, a meglepően változatos By Conscience Compelled, és a nagyon szigorúan szaggatós záró Raze.

Jó lemez lett. Aki szereti az igazi, hamisítatlan, megalkuvást nem tűrő hadcore attitűdöt, annak perpillanat keresve sem ajánlhatnék jobbat, mint az Earth Crisis új albumát.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr193165143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum