Amilyen mocsaras metalcore-t tolt, délies iszapfürdőben hempergőzve ez az alabamai banda évekkel ezelőtt, annyira furcsa ezt az egyszerűen csak IV címet kapott lemezt hallgatni. Ha azonban szépen egymásután tesszük be a Dallas Taylor énekes vezette Maylene And The Sons Of Disaster lemezeit a cd játszóba, a III-as lemez után akár egyenes ági folytatásként jöhet ez a negyedik.
Merthogy ezen a lemezen már elmaradnak az előző lemezen is egyre ritkuló karcosabb témák, de még a mocsárszagból is egyre kevesebb jut. Számomra egyértelmű, hogy itt Dallas a főnök, az alapítók közül már csak ő van a bandában, a többiek kihullottak mellőle. Ez a negyedik lemez mégis meghozhatja az áttörést ennek a birminghami csapatnak.
Mert amellett, hogy abszolút rádió kompatibilis néhol retrós, néhol stoneres, nagyon is délies ízű lemezt raktak le az urak az asztalra, ez kétségtelenül fogós, mint a zöld festék. Ha az előző lemezzel a Billboard lista 71. helyén nyitottak ezzel az újjal tuti biztos, hogy előrébb fogják verekedni magukat.
Baromi jó és fejben ragadó témák sorakoznak itt, egy akkora adag döggel, hogy az ember már azt várja mikor bukkan elő a gitár a hangfalakból. A hab a tortán pedig Dallas Taylor éneke. Olyan dallamokat hoz és úgy, ahogyan tényleg csak a legnagyobbak szoktak.
Puffogtathatnám a közhelyeket, hogy ezen a lemezen egy gyenge dal nincs, de ezen tényleg nincs. 41 perc alatt végigrobog a lemez és már lehet is előröl kezdeni. Persze nagyon amerikai minden, rockosabb, pörgősebb, grooveosabb dalok után vannak lassabb balladisztikus darabok is (Taking Me Water, Come For You), de egyértelműen a zúzósabb darabokról fogunk többet beszélni.
In Dead We Dream, Save Me, Open Your Eyes, Never Enough, hogy csak a legnagyobbakat soroljam, de mindegyik dalba jut egy olyan ének vagy gitártéma, amitől dobtam egy hátast.
Maylene And The Sons Of Disaster - In Dead We Dream
Azok a régi vágású MATSOD rajongók, akik az előző lemeznél is hányingerrel küszködtek, itt valószínűleg ki is teszik a taccsot, de biztos vagyok benne, hogy ezzel a lemezzel több rajongót fog nyerni a banda, mint ahányat vesztenek. Dallas Taylor azt mondta sok szempontból sötétebb ez a lemez, mint az előzőek. Lehet, hogy bizonyos szempontból igaza van, de ez az eddigi legmainstreamebb Maylane lemez, és befutni ezért fognak vele.
