Mi sem lehetne jobb Halloween-i csínytett, mint kihozni az év egyik leghátborzongatóbb albumát? Ha bírod a gothic metalt, a doomot, akkor a hátad biztos, hogy borsózni fog, de a karodon minimum feláll a szőr, ha meghallgatod a Neon Nightmare Faded Dream című lemezét
A főszerkesztő küldte el nekem, hogy hallgassam meg a Neon Nightmare egyik dalát, még réges régen, amikor az album sehol sem volt. Az első reakcióm az volt, hogy nagyon szép AI cover Peter Steele, a Type O Negative legendás énekesének, basszusgitárosának a hangjával. Ez nem AI, jött a válasz. Micsoda? Ne szórakozzon már velem, Uram! Ez lehetetlen, ha mégis lehetséges, akkor Peter Steele nem halt meg, és idáig bírta elvonultan, zenélés nélkül. Nem is lenne hülye elképzelés, hiszen közismert, hogy Peter eléggé visszahúzódó típus volt, akinek nem mindig imponált a rivaldafény. Még inkább erre ad okot, hogy a szerző (okosan) anonimitás mögé bújik és nem tudjuk, hogy pontosan ki is csinálta ezt a lemezt. Erre a teóriára pedig még jobban rá erősít, hogy az előadó Facebook-ján olyan mintás merch cuccok jelentek meg, amik egyértelműen a Type O Negative The Origin of the Feces grafikáira utalnak. Emellett pedig Brooklyn is és Birmingham is kiemelten fontos pont a zenekar életében a Bandcamp profilja alapján, ami azért vicces, mert Kenny Hickey nem egy interjúban mondta el, hogy a dalaik nagyon nagy része Black Sabbath (Birmingham), csak kicsit belassítva és megvariálva.
A másik pont meg, hogy Brooklynban élt Peter, ha jól emlékszem. De még mindig nem tudok leszakadni erről a vonalról ugyanis “Zavaros zene problémás embereknek. És bár nincs új a nap alatt, az árnyékban még mindig van esély, és az árnyékban formálták meg a Faded Dream-et csillogó acélból.” Peter az árnyékvilágba költözött és a nincs új a nap alatt.. Megírta már ezeket a dalokat a TON valamilyen formában, de mégis jók. Nemcsak, hogy jók, hiánypótlók. Őszintén nem tudom már, hogy mit higgyek. De komolyan. Simán el tudom képzelni, hogy Peter él és ahogy írják a Bandcamp-en is, egy stúdió projekt keretein belül visszatér. Lehetetlennek tartom, hogy valakinek ennyire hasonlítson a hangja és mellette ennyire hasonló zenét is készítsen. Ez….
A játékidő egy perccel több, mint negyven perc és egy pillanatig sem untam. Őszintén megvallva, első hallgatás után imádtam a lemezt és folyamatosan azon gondolkodtam, hogy eddig miért nem volt ilyen? A Higher Calling egy remek intró, hiszen várom, hogy történjen valami, de semmi nem történik, de kellően felcsigázott. Ellenben a Lost Silver elindulásával felülünk a nosztalgia expresszre és le se szállunk róla. Josh Silver játékát idéző szinti hangzás és az összekeverhetetlen énekstílus, amire ráépül a tompított gitár játék. Azért a magas énekeknél elgondolkodtam, hogy vajon a teória, amit korábban vázoltam lehetséges-e, de miért is ne lehetne, hiszen jó pár év eltelt…Ha az első dal nem lett volna elég, akkor a lomha It’s All Over (For You) biztosan a szívedbe lopja magát, ha bírod a Type O-t.
Egyértelműen a zenekar legszebb éveit idézi az anyag, de mindezt úgy, hogy nem azt érzem, hogy egy cover zenekart hallgatnék vagy azt, hogy ezt már a 90-es években megírták. Egyáltalán nem, sokkal inkább azt érzem, hogy az örökség tovább lett adva. A dalok tényleg nagyon hosszúak, de ez igazából nem is tűnik fel, mert csak élvezem az első hallgatástól kezdve az egészet. Az első tétel, ami kicsit jobban kilóg a sorból a They Look Like Shadows, ami ezt a shoegaze stílus vonalat. Nem tudok mást mondani, ez az album zseniális! Simán ott lesz nálam a TOP 10-ben. Mindent hoz, amire egy goth rocker vágyhat, vagy akinek hiányzik az, hogy a hallójáratait kielégítsék.
A végére még egy kis összeesküvés elmélet… Vendég énekes: A Bensonhoist Leszbikus Kórus. Köszönöm a figyelmet!
