Hogy mi? Death metal? Sláger? De hát azok hörögnek b*zmeg! Pontosan. Bármilyen furán is hangozhat egyeseknek (a „bennfenteseknek” nyilván nem), ennek a műfajnak is megvannak a legnépszerűbb dalai, amik az átlagnál jóval gyakrabban kerülnek be a lejátszóba, ha éppen szóba jön a metálnak e zord ága. Ezekből válogattunk össze tíz megkerülhetetlen tételt, ami mellé természetesen még rengeteg egyéb, remek dalt fel lehet sorakoztatni – a komment mező erre most is tökéletes helyszín. A kiemelt szerzemények kvázi mellérendelő viszonyban vannak, hisz elég nehéz lenne igazságot tenni abban, hogy melyik jobb a másiknál. A válogatásnál – amellett, hogy eleve minél népszerűbb nótákról hadoválunk – fontos szerepet játszott az is, hogy a műfaj lehető legtöbb alirányzatát is bejárjuk, globális képet adva erről a szeretetteljes népségről.
Cannibal Corpse - Hammer Smashed Face
Na, őket még nagyanyám is vágja. A buffaloi banda a műfaj legismertebb és leghírhedtebb képviselője – immár 26 éve borzolják a kedélyeket ádázabbnál ádázabb lemezeikkel. Explicit borítóik és dalszövegeik annak idején rengeteg embernél kiverték a biztosítékot (még politikusok is kampányoltak ellenük), emellett nem egy országban tiltották be albumaik forgalmazását. Népszerűségük akkor ugrott meg, amikor Jim Carrey személyes kérésére szerepelhettek az Ace Ventura című vígjáték egyik jelenetében, az alábbi dallal, amely azóta minden koncertjük kötelező kelléke (de rohadtul unhatják már eljátszani...), s talán mind közül a legismertebb death metal szerzemény.
Death - Crystal Mountain
Chuck Schuldiner 2001-es halálát még mindig rengetegen gyászolják, hiszem a műfaj kibontakoztatásának egyik legfontosabb szereplője, elképesztő kreativitással bíró zenész. Nélküle sem lehetne manapság olyan a műfaj, amilyen, temérdek hangszeres hivatkozik rá és bandájára legnagyobb hatásaként. A Death hét stúdiólemeze egy folyamatos fejlődési ívet ír le a nyersebb megközelítésű dalszerkesztéstől a progresszív agyasságokig – akad, aki a korábbi munkákat szereti jobban, s persze akad, aki a későbbieket. Népszerűsége okán állhatna itt akár a Pull The Plug, a Lack Of Comprehension vagy a Philosopher is, de ezúttal a kései albumok progosabb világát idézzük meg az 1995-ös Symbolic igéző, Crystal Mountain című dalával.
Morbid Angel - God Of Emptiness
At The Gates - Blinded By Fear
Az At The Gates maga a göteborgi kvintesszencia: dalaik tökéletesen deklarálják, hogy miről is szól a dallamos death metal. Az In Flames-szel és a Dark Tranquility-vel karöltve zenekarok egész garmadájára voltak felbecsülhetetlen mértékű hatással. 1996-os feloszlásuk hatalmas veszteség volt a keményzenei világnak, azonban a többség nagy örömére 2007-ben újjáalakultak (előbb csak egy-egy nagyszabású koncertre), hamarosan pedig egy új lemezt is kihoznak At War With Reality címmel, ami az év egyik legizgalmasabb dobása lehet. Szerepelhetne itt többek között a Cold, a Slaughter Of The Soul vagy a Terminal Spirit Desease is, de most az eleve klipes Blinded By Fear-re böktem – ízlés szerint az előbbiek is behelyettesíthetőek.
Cynic - How Could I
Ugyan újjáalakulásuk óta teljesen kivesztek a Cynic zenéjéből a death metal elemek, az 1993-mas Focus-szal mégis valami olyasmit sikerült elszabadítaniuk, ami akkoriban közel egyedülállónak számított (az Atheist kísérletezett még hasonló koncepcióban többek közt). A progresszív, már-már jazzbe hajló megoldásokkal kevert darálás újító szándéka viszont valamelyest gátat is szabott egy jó időre a csapat széles körben elismertté válásának, ugyanis – akkor még – kevesen tudták/akarták igazán értelmezni a hallottakat. A How Could I szemléletes tükre mindennek.
Entombed - Damn Deal Done
Lehetséges, hogy vannak ennél nagyobb közönségkedvenc dalai a svéd brigádnak (többnyire az első három album valamelyikéről, pl. Left Hand Path, Stranger Aeons, Wolverine Blues), viszont a To Ride, Shoot Straight And Speak The Truth-on szereplő Damn Deal Done ezeknél jóval slágeresebb hangvételű, és kevésbé acsargó megfogalmazása ellenére is magán viseli a banda összes ikonikus vonását. Ráadásul idén egy meglepően erős lemezzel rukkoltak elő, szóval még ennyi év után is komoly fegyvertény a zenekar.
Carcass - Heartwork
A brit Carcass eleinte kaotikus, nyers goregrindba hajló zenei környezetben operált, amit fincsi belezős, illetve félelmetesen egzakt, patológiai témájú szövegekkel toldottak meg ráadásként. Ezek a korongok sem gyengék éppen (sőt!), viszont a 90-es évek közepére átváltottak egy valamelyest emészthetőbb koncepcióra, amelyben már jóval több szerepet kaptak a markánsabb, letisztultabb riffek és a dallamok is elkezdtek beszivárogni szép lassan a nótákba. Ennek hibátlan lenyomata az 1993-mas Heartwork címadója. (A reunion láz egyébként őket is elkapta, és tavaly össze is raktak egy újabb nagyszerű albumot).
Deicide - Once Upon The Cross
Sátán, sátán hátán – mondta anno a Prosectura, és hát ki mást lehetne ugyanezzel a felütéssel jobban jellemezni, mint a Deicide-ot. Glenn Benton és társulata szélesebb körökben leginkább keresztényellenes szövegeiről/borítóiról, s persze az azok által generált műbotrányokról híres, de azért azt sem szabad(na) elfelejteni, hogy zene is volt/van a történetben. Ők is óriási alapbandája a floridai vonalnak, még ha az utóbbi évtizedben besikerült pár gyengébb album is. A Once Upon The Cross például nagyjából hibátlan darabja az életműnek, szóval a címadó mindenképpen idekívánkozik. Szigorít rendesen.
In Flames - Pinball Map
A zenekar utóbbi lemezei elég vegyes fogadtatásban részesülnek minden irányból, az viszont kétségtelen, hogy a 2000-res Clayman-nel még igen csekély számú hallgató kötekedett. A banda rengeteg slágert írt az évek során, hiszen zenéjüknek mindig is alapvető építőelemei voltak a dallamok, azonban a Pinball Map ezek között is kiemelkedőnek nevezhető; az pedig elvitathatatlan, hogy a göteborgi death metal kifejlődésében kulcsszerepet játszottak.
Dismember - Casket Garden
Ha az Entombed szóba került, a svéd fűrésztelep-vonal másik nagy nevéről, a Dismember-ről sem feledkezhetünk meg (a lista természetesen még folytatható lenne), akik szintén több, HM-2 pedállal megfűszerezett alapművet tettek le az asztalra, mielőtt 2011-ben feloszlottak. Az 1995-ös Massive Killing Capacity-n szereplő Casket Garden sem más, mint kő egyszerű, tuskó, de annál hatásosabb riffek halmaza, amik garantáltan előcsalogatják a rothadó tetemet a koporsóból.
