A zalai old school death metal harcos Monastery a másodszori újraindulása óta minden eddiginél tudatosabban építi a maga pályáját. Ennek mára olyannyira meglett az eredménye, hogy a tavaly megjelent From Blood albumukat külföldi kiadó, a spanyol Art Gates Records gondozta – miközben az 1990-es évek első felében született első két lemezt is újból kiadta a kínai Huangquan Records –, a zenekar pedig egyik nagyszabású nemzetközi turnéról szegődik a másikhoz. A Cryptopsy és az Atheist közös Unquestionable Blasphemy túrájának pozsonyi állomásán, a koncert előtt beszélgettünk a csapat alapítójával, Kovács “Billy” Róbert dobossal.
Milyen élmény eddig számotokra az Unquestionable Blasphemy turné? Ebben a körben van olyan állomás is, ahol már jártatok, mégpedig Varsó (még a helyszín is ugyanaz).
Billy: Így igaz. Ez a harmadik turnénk. Az első egy miniturné volt az I Am Morbiddal, a második egy tizennégy állomásos Európa-turné a Belphegorral, és most is tizennégy plusz egy napot vagyunk úton. Ez másfajta élmény, mint az eddigiek: az elsőt a saját kisbuszunkkal, a másodikat lakóautóval oldottuk meg, ez pedig egy nightlineres túra. Itt sokkal elfogadóbbnak kell lenni mindenki részéről. Huszonhárom ember van a buszon, úgyhogy nyilván másmilyen a hangulat, de azért marha nagy élmény. Annak pedig, hogy pár helyet érintettünk már, érezzük a súlyát. Lengyelországban jönnek emberek Monastery pólóban. Úgy jönnek, hogy már láttak bennünket. Úgy képzeld el, hogy egy házaspár Kelet-Németországból utazott át Poznanba Monastery koncertre! Merchre is beruháztak…
A mostani turnénak csak az első szakaszában vesztek részt. Miért?
Billy: A turné második fele azokat az állomásokat érinti, ahol már jártunk a Belphegorral pár hónapja. A másik oka, hogy zenekari építkezés szempontjából sokkal célravezetőbb szerintünk azokat az országokat megközelíteni, ahova utána önállóan is vissza tudunk jönni koncertezni. Krakkóban is voltunk önállóan, de az nem ugyanaz, mint két ekkora bandával, mert így nagyobb a nézőszám. Mi annak látjuk értelmét, hogy először ezt a közép-európai térséget próbáljuk céltudatosan építeni, beleértve Németországot is. Annak nem feltétlenül, hogy elmenjünk koncertezni Írországba, mert ki tudja, mikor keveredünk oda még egyszer.
A múltkori körről a nyilvánosságnak is meséltetek egy kétrészes turnénapló formájában, amelyet a metal.hu-n tettetek közzé. Most is terveztek hasonló élménybeszámolót?
Billy: Nem tudom. Most is jött megkeresés, de ha csinálunk is valamit, akkor majd otthon, utólag. Már nem biztos, hogy azzal fogunk tudni építkezni, ha mindent elmesélünk. Ami nekünk élmény, az a mi élményünk. Akár dicsekvésnek is tűnhet most már, ha arról beszélünk, hogy melyik helyen mi zajlott a koncerteken kívül. Nyilván készítünk majd egy összefoglalót, de újabb turnénapló nincs tervben. Minden nap posztolunk, kirakjuk a lényeget. Soha nem tartottuk fontosnak az olyasmit, hogy, mondjuk, épp az Aldiban vesszük a lángolt kolbászt. Van egy reggeli, és egy esti posztunk. A reggeli arról szól, ami valószínűleg napközben fog történni, az esti pedig a koncertről. A közönség számára az a legfontosabb, hogy mi volt a koncerten. Nem az, hogy hogyan néz ki az angol WC a buszban. Nem azzal akarunk kiemelkedni, hogy elmondjuk, milyen kurva jó vacsorákat kaptunk, és még fizetnünk sem kellett.
Legalább egy-két sztorit megosztanál azért velünk erről a turnéról? Vagy akár az előzőről.
Billy: Az előző egy nagyon fegyelmezett turné volt. Nyilván közrejátszott ebben, hogy sokkal kimértebb, érettebb volt a felállás, korosztály tekintetében is. Ott volt Helmuth (Lehner), aki nagyon felügyelte az egészet, szinte a turnémenedzsert is, és ez érezhető volt. A mostani kicsit inkább “ereszd el a hajamat” turné. Cimbizősebb, barátkozóbb, talán kicsit szabadabb is. Persze a kezdés az kezdés, a vége meg a vége, de hogy mi történik közben és utána, az más tészta. Itt nagyobb mulatozások mennek, az amerikai srácok élik ezt a dolgot rendesen. De hát nem is lehet ezt máshogyan csinálni. A Cryptopsy ázsiai turnéról jött. Berlinben aludtak kettőt, aztán nekifogtak egy ilyen turnénak, amelyet nem félig tolnak le, hanem végig, mivel alapjában véve róluk szól. Nem rezegnek semmin, normális arcok.
Legutóbbi, From Blood című albumotok tavaly ősszel jelent meg. Az ezt követő és a mostani túránál jobb promóciója aligha létezhet a lemeznek.
Billy: Igen, a Spotifyon a havi hallgatottság, illetve a letöltések száma elment tízezerig. Ezt azt jelenti, hogy azóta nem is ment nyolcezer alá. Szerintem sok mindent elmond, hogy a Spotify felületünkön kábé nyolcezer letöltés vagy meghallgatás van. A kiadónak is nagy szerepe van ebben, és szerintem a The Flaming Artsnak (a turnét, illetve a Monastery részvételével lezajlott előző két koncertsorozatot szervező ügynökség – a szerk.) is. Egy ilyen turné után kicsit mindig emelkedik a zenekar ázsiója.
Akartam is kérdezni, hogy a spanyol Art Gates Records mennyire áll mögöttetek. Mennyire vagytok elégedettek a munkájukkal, a hozzáállásukkal?
Billy: Abszolút elégedettek vagyunk. Pláne abból a szempontból, hogy itt vagyunk. Ez nagyrészt nekik köszönhető. Ez a turnézgatósdi úgy indult, hogy nem mi kerestük meg őket, hanem ők minket, ami tök pozitív. Elkezdtünk latolgatni, mert ha már valakinek az a célja, hogy nála add ki a lemezedet, akkor valószínűleg tesz is mögé valamit. Így is történt. Nekünk ott kezdődött ez az egész, amikor ők megérezték, hogy mi ezt akarjuk csinálni. Biztosan vannak jobb és rosszabb zenekarok, de ha valaki tényleg komolyan gondolja, akkor meglátják benne a fantáziát. Mi is így kaptuk meg a lehetőséget, hogy játszunk az I Am Morbid előtt. Jó volt a visszacsatolás, Vincenték részéről is, és utána beindult a folyamat…
A mostani nemzetközi köreitek hatására a Divine Damnation album és a Chimera EP hallgatottsága is megugrott?
Billy: A Divine Damnation a Hammerworld Recordings kiadásában jelent meg, az előtte való Chimera EP pedig saját kiadásban, de az megjelent a Hammerben is mellékletként. Nagyon sokat jelentett az, hogy mögénk álltak, amennyire mögénk tudtak állni. Belerakták az anyagot az újságba mellékletként, ingyenes hirdetési felületeket kaptunk, és szerintem a visszatéréshez nagy szükségünk volt erre. Annyira tervszerűek próbálunk lenni, hogy a kínai Huangquan Records remaster anyag formájában újból kiadta az első két lemezünket, és tök jól terjeszti ezeket, elég nagy számban küldött nekünk CD-t postán, de nem hozzuk egyelőre magunkkal. Magyarországon már forgalomban van, és más kiadó is promotálja, de itt nem ezzel akarunk alapozni. Még véletlenül se nyúljon mellé senki. Amikor már itt is tudni fogják, hogy a zenekarnak mi a jelene, akkor megyünk bele a múltjába. Vannak olyan bandák, amelyek úgy működnek, hogy arról beszélnek, mi történt X évvel ezelőtt. Mi ezt viszonylag gyorsan elengedtük, mert már nem azokat az időket éljük.
Volt-e a kezdeti időkben olyan elképzelésed vagy célod, hogy a zenekar kilép a nemzetközi porondra?
Billy: Úgy kezdődött, de aztán Zoli, a másik alapító (Németh Zoltán gitáros-vokalista) egy személyes ok miatt befejezte. Akkor kilátástalannak éreztem. Aztán amikor újraindultunk, találtam jó társakat. Akkor is marha komolyan gondoltuk, csak az akkori, nem tudatos építkezésnek az lett a vége, hogy egy Slipknotos irányban indultunk el. Az old school death metal pofák viszont igen rosszul vették ezt, és az egész megtorpant, nem úgy ment, ahogy szerettük volna. Meg volt egy olyan időszak 2006-08 körül, amikor elkezdett kikopni a stílus. Húszan jártak a koncertekre, ami egy idő után kiölte az emberből a vágyat, hogy folytassa. Most, nagyon hosszú szünet után tök jó srácokkal sikerült újra összerakni. Kicsit mást játszunk, mint eddig. A gyökerekhez olyan értelemben tértünk vissza, hogy death metalt tolunk, de nem a kalapálós fajtát, próbálunk elérni a fiatalabbakhoz is, de sokkal komolyabbak a célok. Ehhez kellett az is, hogy elinduljon valahogy a dolog. Ha nincs az az érzetünk, hogy érdemes foglalkozni ezzel, akkor nem csináljuk. Vagy nem így. Ha van okunk kicsit több energiát, időt belefektetni, akkor úgy csináljuk. Annak pedig szerintem előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. Magyar zenekar vagyunk, szeretünk odahaza játszani. Ha visszajövünk erről a turnéról, marha jó lesz megint jó koncerteket nyomni Magyarországon. Viszont az egy szűk piac, az évi negyven-ötven buli azt jelenti, hogy végigjátszottad az országot, még a kis helyeket is végigjártad. Mi azonban úgy voltunk vele, hogy menjünk. Ha üres volt egy hétvégénk, már nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal.
Arra viszont biztosan nem gondoltál a Monastery indulásakor, hogy valaha a fiaddal fogsz együtt zenélni. Hogyan illeszkedett be Roland ebbe a közegbe frontemberként?
Billy: Nyilván nagyon jó az érzés. Amikor újjáalakultunk, Fricinek nem tette lehetővé a fizikai állapota, hogy eljöjjön a koncertekre. Nagyon jó srác, de ahhoz túl sok egészségügyi problémával küzd, hogy ezt ilyen intenzitással tolja. Mikor ő ezt feladta, akkor kértük fel Lédeczi Zsoltit, tulajdonképpen vele indult el az egész. A mai napig hálásak vagyunk neki, nagyon ügyes. Az első koncertünk a Metal Factory-n volt, egy próba után! Nyilván a Türböwitch volt a prioritás számára, hiszen az az ő gyermeke. Amikor elment, gondolkodtunk a lehetséges megoldáson, Roli meg folyamatosan ott volt mellettünk, és egyszer csak szólt, hogy hadd énekeljen el egy Napalm Death számot a próbán, mert megtanulta. Zseniális volt. Egyébként ezért is játsszuk még mindig ezt a Napalm Death nótát. Amellett, hogy kurva nagy kedvenc. Szeptember végén a Paks-Pécs hétvégét már Rolival együtt nyomtuk le, egy hónap múlva pedig már Smicinél stúdióztunk. Nem egy szokványos felállás, az amerikai gyerekek is kiakadtak rajta, mármint jó értelemben.
Jogos-e szerinted a régi név használata az olyan bandák esetében, ahol a mai felállásban csak egy-két eredeti tag játszik? Vagy ha jól fogynak a hanganyagok és a koncertjegyek, az őket igazolja?
Billy: Ahogy az előbb elmondtam, azért nem lovagolunk a múltunkon, mert ebben a formában ez egy másik időszaka a Monasterynek. Akkor lenne ez paródia vagy tribute, ha még mindig a Far From Christot vagy a Postmortem Aggressive Endet játszanánk. De ez most egy teljesen más projekt, egy teljesen más felállás, egy másik közösség. A célok is mások. A barátság mindig is megvolt a Monasteryben, de most annyira együtt toljuk a szekeret, hogy az rendkívüli. Ettől megy kicsit olajozottabban, mindenki akarja. Az Atheistben Kelly olyan embereket vett maga köré, akik semmivel sem rosszabb zenészek, mint az eredeti tagok. Valami iszonyatosan durva. Egyébként nem véletlen, hogy nagy bandák fognak össze és mennek együtt turnézni. Ugyanakkor, mondjuk, az Atrocity bőgőse gazdasági okokból, vagy a buszban lévő férőhelyek okán nem jött el. Felvette otthon a bőgősávokat, vagy a koncerteken oldják meg helyette, és négyesben utazott a banda. A Belphegorban meg, ha jól belegondolunk, Helmuth volt az egyedüli eredeti tag a turnén. Ez egy tendencia, így működnek zenekarok.
Mit gondolsz, hogyan lehetséges megőrizni az immár nemzetközi szinten rátok irányuló figyelmet, és a köztudatban tartani a Monastery nevet?
Billy: Van egy felépített üzleti tervünk (nevet), év végéig belőttük, hogy mi legyen. Felveszünk majd egy single-t, amelyet ugyanúgy föl fog pörgetni a kiadó, és készül rá egy klip is. Nem mondjuk azt, hogy lemezelőzetes, mert az még odébb van, de tavasztól már dolgozni fogunk az új lemezen. Elmegyünki még egy turnéra, közben meg otthon is nyomjuk, a környező országokat is beleértve. Nyáron ott leszünk egy csomó fesztiválon, jó helyeken. Lehet ezt másképp is csinálni, csak akkor az ott marad. De az is kurva jó, mert az ember élvezi, hogy elmegy játszani. Mazsi, a szervezőnk szokta mondani találóan, hogy ha a jövő héten feloszlik a Monastery, akkor is megvalósítottunk valamit. Legalább magunknak letettünk valamit az asztalra. Elmondhatjuk, hogy futottunk egy kört, és olyanokban volt részünk, amikben mindig is részt akartunk venni. Turnéztunk, nagy bandákkal álltunk egy színpadon, külföldi kiadókkal dolgoztunk, interjúkat adtunk… Nem azt mondom, hogy nekünk ez elég, hanem azt, hogy ha holnap vége lesz, és együtt döntünk így, akkor elégedett tudnék lenni, mert megtörtént valami, amit mindig szerettem volna elérni.
