Tetsztett a Subscribe kaotikussága, de túl sok volt a kütyü és a poposodás? Inkább a régivonalas System Of A Down-t szereted, de tudod, hogy úgysem lesz már olyan, mint ahogy te szeretnéd (ha valamikor tényleg lesz egyáltalán új album)? Esetleg kíváncsi vagy, hogy mi lenne, ha a SOAD inkább a Dillinger Escape Plannel dobna össze egy lemez? Vagy egyszerűen csak szeretnél egy kis nyaktörő, nyers, mégis még pont emészthető metalzenét hallgatni az underground bugyraiból? Nem tudod, hogy melyik az a zenekar, aki megkapta egyedüli magyar bandaként a Whole Lotta Love feldolgozásának jogát? Akkor tessék kattintani, mert a Krinkle a te zenekarod!
Egy kis történelem… jönne, de a zenekarnak nincs eposzi hosszúságú históriája. Az ötös össze-vissza egy EP-nyi korra tekint vissza, a folyamatos tagcserékkel tűzdelt banda nem éri el még a három évet. Első gyermekük, a 2014-es Day of the Deaf elkészülte óta nem telt el sok idő, de a nagyobb terjeszkedés miatt máris itt a nagylemez. Ha valakinek nincs kedve kutakodni a régi dalok után, nem kap körmöst lustaságért, hiszen az egész EP anyaga is felkerült a CD-re, amely a Hunnia Records jóvoltából látta meg ennek a világnak a Napját. De ne tessék megijedni, ez a 10 dal sokkal nyersebb az ott fellelhető kínálatnál.
A hangzásra sem lehet egyáltalán panasz, a maszterelést a francia Brett Caldas-Lima (Tower Studio, Montpellier) végezte. Minden hangszer (igen, még a basszus is!) nagyon szépen, tisztán, élvezhetően kivehető. A szépséges digipack kiadvány 10 dala mellesleg körülbelül 35 percet tesz ki. Higgyetek nekem, nem kevés ez és nem is sok, hiszen olyan komplex, de mégis kerek lemezt vésnek bele a srácok a dobhártyánkba, ami a sokadik hallgatás után sem válik unalmassá, mindig találni valami érdekességet. Sokszor egy dalban is annyi téma el van rejtve, amiből mások akár egy egész albumot összehoznának. És a legjobb az egészben, hogy egyáltalán nem megterhelő! Legalábbis annak, aki vevő némi nyaknyüvő vadulásra.
Már az elején nem egyszerű hova rakni őket, a Win or Die kórusból kibontakozó kakofón hangokat követő groove-os verzéje, valamint az abból kibújó refrénje előre vetíti, hogy lesz itt minden, mint a búcsúban. Ének, torokmetszett kiabálás, hörgés, a hangszerek részéről hol technikásabb, hol egyszerűbb, földbedöngölő pillanatokat (az In Anesthesiában még oroszos részeket is) kapunk… Elég csak a Pelican Crash videóját megnézni és rájöttök ti is, hogy ők is a komolytalanságból eredendően veszik magukat komolyan. Most komolyan… Ilyen klipet! Még csupasz nőket is kapunk benne! Ja, azt nem. Viszont a magyar nyelvű résznél, amikor először hallgattam, úgy betalált, hogy hangosan felnevettem. Mesteri, tényleg!
Nem könnyű dalokat kiemelni, mivel mindegyik track (nem túlzok) átlagon felüli teljesítményt rak le arra a képzeletbeli asztalra. Persze, sokszor lehetne mondani, hogy ez a dal ilyen, az meg olyan, de nem teszem. Mert ezek mellett az egyedi íz dominál! Ami mégis megsüvegelendő, az az a tény, hogy – ahogy már megemlítettem a cikk elején – egyedüli magyar zenekarként kapták meg a Led Zeppelin Whole Lotta Love-jának feldolgozási jogait. Nem tudom, hogy érték ezt el, de valószínű, hogy a kiadó az egyediséget (is) értékelte. Ugyanis egy-két pillanatot leszámítva egy teljesen új dalt írtak Jimmy Page-ék örökzöldjéből. Először én is azt hittem, hogy csak címbeli hasonlóság van, aztán vettem észre, hogy hoppá…!
Tudom, hogy idén már nem először írom le, de a Krinkle is egyike az év nagy underground meglepetéseinek számomra. A srácok úgy meszelik le a tudatodat, hogy közben könnyedén lavíroznak a befogadhatóság és a komplexitás, a hangulat és a súly között. Tessék fülelni őket szorgosan, mert lehet, hogy nem egyszer hallgatós lemez lesz. Viszont ha egyszer betalál, tuti járatni fogjátok Curbe-Curbe!
A lehetőséget mi is megadjuk nektek, itt az egész korong, egyenesen bele az arcotokba. Fogyasszátok egészséggel! (5/5)
