Számos példa mutatja, hogy nem azért öltöznek be zenekarok mindenféle maskarába, mert így próbálják palástolni zenei alulképzettségüket vagy éppen a dalszerzői véna hiányát. Ott van például a Kiss, a Ghost, a GWAR vagy a Lordi (lehetne még sorolni). Az már más kérdés, hogy sok esetben éppen egy idétlen jelmez miatt mondja azt az egyébként igényes zenékre fogékony rockrajongó, hogy "Jól van, ugorjunk!".

Sokáig így voltam én a GWAR-ral és a Lordival is. Aztán egy szép napon kihajítottam a kukába a francos előítéleteimet, majd hagytam, hogy a szörnyek magukévá tegyenek (nem 18-as karika). Most pedig már ott tartok, hogy nem tudok leakadni a finnekről: Mr. Lordival kelek és fekszem (szintén nem 18-as karika).

A szörnymetal prominens képviselői március 21-én hozták ki (ha jól számolom) a tizenhetedik nagylemezüket a Reigning Phoenix Music gondozásában. A kiváló szójátékokkal bíró Limited Deadition című korong egy netto slágerparédé és ezzel mindent el is mondtam.

A Lordi zenéje kezdettől fogva a fogós, dallamcentrikus és refrénorientált hard rock/heavy metal húrjait pengeti és most sincs ez másképp. Az új album ráadásul olyan slágergyanús darabokkal lett kitapétázva, hogy egyes tételek már vagy huszadszor pörögnek le nálam egymás után. Ilyen például Hellizabeth, a Retropolis vagy a Frighteousness. Utóbbi egy kissé a Guns N' Rosesra hajaz, néhol egy zongorázó Axl Rose képe sejlik fel a darabban.

Amúgy az egész album a nyolcvanas évek AOR/hard rock szellemiségében fogant, sok szintivel, bombasztikus dalokkal. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyetlen gyenge darab sincs a lemezen. A szintiorientált dalok, mint a Sytnax Terror, a Fangoria vagy a Skelephant In The Room, a balladisztikus Collectable vagy a heavy metalos Killharmonic Orchestra mind-mind beleül a fülekbe és kitaszít onnan minden mást.

Az alapító tagok közül már csak Mr. Lordi tartja a frontot, de sebaj, amíg ő itt van, addig garantált a slágerparádé. Smirglis énekhangján nem fog az idő, dalszerzői vénája pedig szörnyen jó (Retropolis, helló!) És ha már itt tartunk, akkor fontos megjegyezni, hogy az album zárása sem éppen töltelékféle: a You Mike Be Deceased hallatán még erősebb késztetést érzel arra, hogy sokadjára is újraindítsd a lemezt.

Több szerzemény is az AOR/hard rock aranykorát idézi, szóval van itt bőven látnivaló. Az új Lordi tehát szörnyen jó, ennél jobb zenét ma már nem hallasz. Megírtam a kritikát, hogy nektek ne kelljen, ti csak szörnyülködjetek!