A hazai metal élet virult, virul és remélhetőleg még sokáig virulni is fog. Vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy megvagyunk áldva egy olyan mentalitással, hogyha kell fagyoskodunk télen a próbateremben, nyáron pedig alsó nadrágban játszunk a hőség miatt, a szabadidőnket nem kímélve hódolunk a kedvenc hobbinknak, és kegyetlenül beáldozzuk azt az időt, amit a családdal tölthetnénk. Cserébe viszont rengeteg kegyetlen jó hazai zenekar van, akikre mindig büszkék lehetünk. Ezután a bevezető után mi más jöhetne, mint az új Watch My Dying lemezismertető.
A WMD nem egy kapkódós zenekar. A 4.1-re is négy évet vártunk és most itt a 4.2 három év után. Oké, lássuk be a srácok már nem a húszas éveikben járnak így nyilván már nem a zenekaré a prioritás. Azért én mégis jobban bírnám, ha két évente jönne egy olyan anyag, mint a 4.1 volt. Hazai szinten, magyar szöveggel, ennek a zenekarnak talán csak két riválisa volt itthon. A kettőből egy meg már a földbe állt (Isten Háta Mögött) a másik meg már nem igazán arról szól, mint egykor (Tankcsapda). Bátran ki lehet jelenteni, hogy Gábor szövegei mindig fogósak, megmarad az összes refrén, könnyen az ember fülében, főleg olyankor, amikor nem sátáni hangos visít, hörög, kiabál, torkászik. Ne mondja nekem senki, aki hallott már róluk, hogy a Fényérzékeny, a Harmatátkozó, vagy a Száraz Felhők „dallamos” szövege nincs meg neki.
De most ne a régi dalokról beszéljünk, hanem vessük bele a 4.2-be. Az öt számot felvezető Az Elválasztás Kora, nekem ritmikailag és hangulatban is az előző EP-t idézi. Első pillanatban azt hittem, hogy rossz albumot töltöttem be. Ettől függetlenül Gábor, ebben a dalban csavarja talán a legjobban meg a szöveget. Ez az a dal, amit aztán majd otthon lehet elemezni több órán keresztül. Ha egy klasszikussal kéne élnem mondhatnám azt, hogy „ Mit is akart mondani a költő?” Amúgy ez egy hamisítatlan WMD dal, amit már megszokhattunk a srácoktól, baljós bontogatós téma a masszív két lábdob- és a reszelős ritmusgitár mellett. A dal háromnegyedétől a samplerrel kiegészülve kapunk egy kis indiai zene feelinget bele, amitől a dalnak lesz egy olyan egyedi íze, hogy újra elindítod a lejátszódban, akár akarod, akár nem. A Csukott Szemek alatt továbbra is kísér minket a szofisztikált szöveg, ahol a sátáni hangot a dallamos ének váltja fel. Mondhatjuk, hogy itt köszön vissza kicsit a Fényérzékenyes korszak. Ami természetesen nem baj, hiszen az az album igazi klasszikusokkal van tele. Egy pillanatig sem lehet kérdés, hogy ez a dal koncerten kegyetlen nagyot fog hasítani.
Sajnálattal hallottam, hogy Maczák Márk és a zenekar útjai elválnak. Márk volt az a dobos számomra, aki tökéletesen beleillet a WMD attitűdbe. Mindig atom pontosan és kegyetlen energiával dobolt. Hiányozni fog a zenekarból, ellenben itt a remek lehetőség a rejtett dobos tehetségeknek, hogy jelentkezzenek a zenekarba és megmutassák mit is tudnak! Gyerünk srácok a zenekar facebook profilján tudtok jelentkezni!
A Cinkos-t már ismertük előzetesen. A darálós dal nem hagy egy percre sem nyugalmat a nyakadnak és a torkodnak, ha még van energiád. Az abszolút kedvenc a Kő Alatt című szerzemény, ami egyben az EP utolsó dala. A szövegre érdemes itt is jobban oda figyelni (mondjuk melyik dalnál nem?) Ez az a dal, amiben mindenki magára tud ismerni valamilyen szinten. Olyasminek lehet mondani, mint a Harmatátkozót, az is tipikusan az a dal, amiben megtalálja az ember a saját kis történetét.
A két EP-t összehasonlítva minőségileg semmi különbség nincs. De miért is lenne, hiszen vártunk eleget az anyagra, plusz azt tegyük hozzá, hogy a fiúk keze alól még nem került ki szar hangzású anyag. Pontosan az ilyen lemezek azok, amik megmutatják azt, hogy itthon vannak még igazi gyöngyszemek, akikért kár lenne, ha eltűnnének.
