RockStation

Belülről rágja le a húsodat: Gojira – L’Enfant Sauvage (2012)

2012. július 18. - sunthatneversets

gojirasauvage.jpgA francia Gojira tipikus mintapéldája annak, hogy kitartással, szorgalommal és egy kis egyediséggel tényleg a csúcsra lehet érni, bármit is jelentsen ez egy metálzenakar számára. A L’Enfant Sauvage címmel nemrégiben ötödik lemezét megjelentető banda most már a Roadrunner Records égisze alatt tevékenykedik és minden nagyobb fesztiválon beléjük is botlik az ember.

Jómagam pár héttel ezelőtt láttam őket a Novarock Fesztiválon és hiába a kora délutáni kezdés, megettek mindenkit vacsorára (na jó a Slayer-en és Metallica-n kívül). Élőben egészen pusztító amit művel a két Duplantier tesó (Joe és Mario) vezette francia négyes. Az urak négy éve jelentkeztek utoljára lemezzel és a The Way Of All Flesh-hez képest egy picit letisztultabb hangzással találjuk most szembe magunkat, ami korántsem jelenti azt, hogy puhultak volna.

Maradtak ugyanis a Meshuggah rokon tört ritmusok, riffek, egyfajta progresszív death köntösben, de néhol már énekre hasonlító harmóniákra is ragadtatja magát Joseph Duplantier gitáros/énekes. A nagyrészt a spiritualitás témakörét feszegető szövegeket valami leírhatatlan világvégi zenei köntösbe burkolta a négyes és valószínűleg segítségükre volt ebben Josh Wilbur producer (pl Lamb Of God) is. Organikus hangzás, bánatba, elkeseredésbe néhol reménybe csomagolva egy olyan mélységű keménységgel fűszerezve, amit nagyon, de nagyon régen nem hallottam senkitől, beleértve a gitárokat és Mario Duplantier fifikás, de nagyon súlyos dobjátékát is.

Már a kezdő Explosia megmutatja a Gojira esszenciáját, az apokaliptikus western téma a végén pedig több, mint zseniális, de ugyanez elmondható a kettes címadóra is. A The Axe tényleg olyan, mintha fejszével vernének agyon, a groove a végén pedig a csoda kategóriája. A Liquid Fire gyomrozós betonozását dallamosabb ének ellenpontozza, de a súlyosságból nem veszítenek. Egy intrumentális átkötőt követően a Planned Obsolescence a pokol mélységeibe visz, hogy aztán onnan Mouth Of Kala című szörnyeteggel bújjon elő.

Gojira2012.jpg
A The Gift Of Guilt kicsit lebegősebben nyit, hogy aztán lecsapjon a gyanútlan hallgatóra, de a refrén elsőre befogadható. A Pain Is A Master talán a legkomplexebb és legváltozatosabb zenei megoldásokat vonultatja fel. Akusztikus gitárjáték, komplex betonozás, lebegős ének, Tool-szerű lüktetés. A lemez csúcspontja bizonyos értelemben a fokozatosan építkező a végére pedig tornádószerű viharrá csúcsosodó, majd megnyugvó Born In Winter. A lemezt záró The Fall a Born In Winter hangulatát viszi tovább világvége hangulatú bánatba fojtva azt.

Egy azonban biztos: a Gojira zenéje bebújik a bőröd alá és belülről lerágja a húsodat, hogy aztán így álljál szemben, egyedül a pőre valósággal. Az év eddigi legnagyobb durranása az idei Prong albummal együtt.  

(A speciális kiadás tartalmaz még két dalt (The Emptiness, My Last Creation) illetve egy bonusz DVD-t Live At Les Eurockéennes címmel melyt 2009 júliusában rögzítettek a franciországi Belfortban.)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr234660471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum