RockStation

Pokolgép - Vissza sose nézz (GrundRecords, 2024)

Késői Pokolgép klasszikus?

2024. december 06. - rattlehead18

pokolgep-vissza-sose-nezz-front-750x750_jpg.webpA nagy múltú zenekar fennállása során már korábban is előfordult, hogy közel egy évtized telt el két Pokolgép stúdióalbum között. A ’90-es évek közepén azonban volt egy Gép lemez, a Metálbomba utáni időszakban pedig a rajongók egy Kuko szólóalbumot kaptak.

Az ember időérzéke az évek előrehaladtával hajlamos kissé megborulni, még az előző időszak tizen-huszonéves fejjel egy örökkévalóságnak tűnt, addig az utóbbi nyolc-kilenc év gyakorlatilag elszaladt mellettem. Arról nem is beszélve, hogy bár nem készült új Pokolgép album, a zenekar koncertezett, illetve időközben még egy jubileumi CD/DVD kiadványuk is megjelent.

Ahogy a legutóbbi Metálbomba is egy énekesváltás után jelent meg, úgy a Vissza sose nézz szintén egy új kezdet a zenekar számára. A rajongói elvárások természetesen emiatt is fokozottak. A márciusban leigazolt új frontember, Bánhegyesi Richárd a nyár folyamán élőben már bevetésre került, a választás helyességét a negyven éves jubileumhoz igazított Nem ért engem a világ / Amíg a tűz tombol kislemez is igazolta. A lényeg, azaz a friss stúdióalbum pedig épp a mai napon jelenik meg.

Manapság már kevés az olyan hazai kiadvány, amire generációk várnak. A Pokolgép egy ilyen intézmény a magyar rockzenében. A mai negyvenes-ötvenes korosztály minden tagjának megvolt a maga hosszabb-rövidebb Pokolgép-korszaka. Van persze, aki azt állítja, hogy már kinőtt a metalból, egyébként is csak az első három lemez volt az igazi, mások szerint meg a fiatalokat ezzel a zenével már nem lehet megszólítani. Ehhez jön hozzá az a vélemény, hogy a Pokolgép csak X-szel vagy kizárólag Y-nal a mikrofon mögött volt az igazi. És ott vannak azok is, akik szerint Gábor maga a Pokolgép, netán a korai lemezek zenészei nélkül nem létezhet a zenekar.

kredit_mate_bence_pokolgep-zenekari-kozos.jpg

Ezekkel a sarkításokkal lehet vitatkozni; jómagam azok táborát erősítem, akik szerint Gábor nélkül nem beszélhetünk Pokolgépről. De gyorsan hozzá is tenném, hogy a mai Pokolgép végképp nem nevezhető „one man show”-nak vagy átjáróháznak, hiszen tíz éve, a dobos Márk csatlakozása óta fix a hangszeres szekció. A tavalyi Kuko lemez egyrészt élesen kettéválasztotta a zenekar-szóló projekt dolgot, másrészt a friss darabokkal mégis igazolta, hogy a fő dalszerző arzenáljában még mindig bőséges a muníció.

Mivel a két dalos kislemez is meggyőzött, és a retro-jellegű, Márk által jegyzett borító szintén jót ígért, vágtam a centit a Vissza sose nézz megjelenéséig – ilyen pedig részemről már hosszú évek óta nem történt egy hazai lemez esetében. A zenekar előzetes ígéreteinek maradéktalanul megfelelve a Vissza sose nézz egy vérbeli Pokolgép anyag, mai köntösbe csomagolva.

Itt most nem dalokat kell kiemelnem azzal, hogy melyik szerzemény miért jobb, mint a többi, épp ellenkezőleg, olyanokat kellene keresnem, melyek nem férhetnének bele egy majdani koncertprogramba. Nos, nem találok ilyeneket… Még az alapverzió utolsó darabja, a Gábor által énekelt Utolsó szívdobbanás is egy koncert tökéletes záró tétele lehetne. Ettől a lírai hangvételű darabtól eltekintve azonban nincsenek balladák. Egységes a színvonal, mégis széles a skála. Kb. az a helyzet itt is, mint néhány éve a Judas Priest: Firepower lemezével volt; a Pokolgép is egy nem várt – de remélt – késői klasszikust szállított le.

Értelmetlen végigmenni az egyes dalokon, így csak a személyes kedvenceket emelném ki. Ezek egyike a Pilinszky vers megzenésítése, a Tilos csillagon, vagy ott a rafinált riffelésű, rendhagyó szerkezetű Tiszta hitem. A védjegyszerű riffek mellett a 2024-es Pokolgép másik nagy erősségének a vokálokat tartom, melyekből mindenki kiveszi a részét. Az Ég veled már ismerős a tavalyi szólólemezről – számomra már most olyan újkori klasszikus, mint a Véssétek fel. A döngölős, power metalos Neked énektémái Ricsi jutalomjátékát is elhozzák.

A lemez szövegi szempontból szintén egységes, bár azokat szokás szerint több szerző jegyzi, Kukovecz Nikoletta személyében új szövegírót is köszönthetünk (Ég veled, illetve Áldomás). A megszokott és a zenekartól el is várt másik versfeldolgozás a bónuszok között helyet kapott, és a jubileumi kislemezről már ismert Nem ért engem a világ képében érkezik. A CD verziót pedig a kislemez másik dala, az Amíg a tűz tombol zárja.

Azzal végképp nem vagyok vádolható, hogy idén két kézzel szórtam volna az öt pontokat, a 2024-es felhozatal tükrében, december elején mi másra adhatnám meg a maximumot, ha nem egy gyerekkori kedvenc bivalyerős új lemezére?!

Ha csak az első három lemezben tudsz gondolkodni, azért, ha foggal-körömmel ragaszkodsz egyes zenekari korszakokhoz, illetve frontemberekhez, amiatt, ha pedig már kinőttél a metalból, épp emiatt hallgasd meg a Vissza sose nézz lemezt! Mindenki más meg, akinek valaha is jelentett bármit a magyar nyelvű metal, úgyis így fog tenni! Remekül kezdődik a zenekar új korszaka.

A teljes lemez itt hallgatható meg.

5kop.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8118743812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum