Tankcsapdán nőttem fel. Túlzás nélkül állíthatom ezt, mert a 90-es évek elejétől nyomon kísértem a csapat pályafutását, amin kábé a 2001-es Agyarország megjelenése után lazítottam. A haverokkal próbáltunk a környéken minden koncerten ott lenni, hogy aztán együtt üvöltsük, hogy az Élet a legjobb méreg.

A Csapdát közülünk valónak éreztük, Lukács Laci szövegei pedig olyan dolgokról szóltak és olyan stílusban, hogy az sokakat megfogott. Az együttes pályája elején készítette a legjobb lemezeit, ezekkel azonban a magyar mainstream-be nem lehetett bekerülni. Úgy gondolom, hogy az igazi áttörés már akkor sikerült a debreceni triónak, amikor már nem volt olyan erős a termés. A csapat annál sokkal hitelesebb számomra, hogy azt gondoljam, hogy a befutás kedvéért esett a színvonal, mintsem fordítva.

Onnantól számítva Mahasz lista első helyek - köztük az új album is -, teltházas koncertek, idén pedig Sziget Nagyszínpad, húszéves jubileum, 40.000 rajongó.
Innen feljebb már nemigen van itthon, a külföldi befutás meg úgyis almás, tehát a Csapda bármit megcsinálhat, azt úgyis megkajálják a népek. Lukácsék azonban úgy teszik mindezt, hogy szó ne érje a ház elejét. Nem lett belőlük Hooligans és ezt jó hallani, de a Minden jót dalai nekem nem adják már vissza a korai időket, amit igazából kár is visszasírni, hiszen ez nem is lehet elvárás.

A Tankcsapda egyet akar 2009-ben: szórakoztató lemezzel előállni. Azt pedig sikerült most is elkészíteni. A tizenkét tétel közé azért most csúszott egy-két gyengébb; én konkrétan a Mire vagy kíváncsi-t ide már nem erőltettem volna fel és a Mindentől távol is kicsit idegenül hat, de lehet hogy valakinek pont ez jön be, mert húzós riffek ott is vannak, viszont a balladának szánt Új nap vár kifejezetten gyenge.

Sokan hibának róják fel a csapatnak, hogy nem szólnak jól a lemezeik, amiben van is némi igazság, de egy alapvetően rakenroll és néhol punk-rock lemeznek ennél jobban nem muszáj szólnia, mondjuk a dob lehetne egy kicsit talán húzósabb is. A Minden jót homogénebb zenei tartalommal bír, mint elődje és többszöri hallgatás után itt is találni jó nótát csak talán kevesebbet, mint korábban és Lukács Laci szövegei is kicsit kopottasak lettek.

Nekem mindig is a Tankok karcosabb oldala jött be legyen az rakenroll vagy punk. Ezen a lemezen ilyen a nyitó Csapda vagyunk, ami tulajdonképpen amolyan Csapda himnusz; a címadó Minden jót is fasza punk rock, csakúgy mint a Jön majd egy gép, de a Nincs fék (nincs félelem) is hasonló ívású darab. Akinek a zenekar könnyedebb dolgai jönnek be az szeretni fogja a csajozós Kóla, jég és wiskey-t vagy a Keverék című opuszt.

Aki szereti a Tankcsapdát az itt is talál magának szeretni való dalokat. Aki a kezdetektől rajongó az kevesebbet, aki nem olyan régen, az talán többet. Nekem ma már kevesebbet ad a zenekar, mint régen, de a saját múltamat nem fogom szidni, hiszen talán ez az oldal sem lenne nélkülük.