Ha azt mondom, melodikus death metal, női vokálokkal, tízből tízen azt felelik, hogy: Arch Enemy! A hazai színtérhez több szállal kötődő, de Németországban üzemelő Isn’t zenekar kapcsán is előjöhetnénk ezzel a mondattal, ám esetükben mégsem szimplán erről van szó.

De lássunk egy rövid biográfiát; a formáció alapítója a gitáros Sivák Krisztián, a felesége, Márta pedig a vokálokért felel. A zenekar az októberi bemutatkozó album előtt négy digitális kislemezt is készített, a jelenlegi öt fős felállás pedig menetközben alakult ki - a további három német zenész 2022-2023 folyamán csatlakozott az alapítókhoz.

A négy korábbi kislemezhez nem volt szerencsém, elsőként az 5th című stúdióalbum apropóján ütköztem az Isn’t zenekarral. A névválasztás nem a legszerencsésebb, de manapság már közel lehetetlen olyan zenekarnévvel előállni, ami nem foglalt, és legalább valamelyest irányadó a képviselt zenei zsáner kapcsán.

A futurisztikus/misztikus borítókép ellenben jól megragadja a lényeget. Ebben a bő félórában a nagyjából két évtizede virágkorát élő melodikus death metal tetemre hívása lehetett a cél. A göteborgi alapzenekarokat mint viszonyítási pontokat nyilván mindenki tudja sorolni, így ezt most mellőzném. Az Isn’t alapvetően a középtempós darabokra esküszik, igazán gyors témákra nem is ragadtatják magukat.

A teátrális Intro után a Let Me Go képében egy döngölős, thrashes darabbal indul a műsor. A többszólamú vokálok azok, amik egyéni ízt adnak a szerzeménynek. A jól felépített Just One Life-ot a tankönyv szerint bontják ki, itt már nagyobb súllyal esnek latba a mély hörgést ellenpontozó dallamos vokálok. Márta extrém hangja egyébként Angela Gossow dolgait juttatta eszembe. A forgatókönyv a Like A Bird esetében is hasonló – ének terén a Save Me társaságában a legerősebb Isn’t szerzeményekről van szó. A Devil In The Fire dark metalos bevezető dallamai jól állnak a zenekarnak, hasonló hangulatot áraszt a záró In Your Eyes is. Érzésem szerint némi billentyűs hangszín sokat dobna ezeken a tételeken, de bizonyos epizódoknál a társaikon is. Krisztián és Aron Störmer a két gitár összjátéka révén szintén jobban belemerülhetnének a melódiákba. A Locked In A Cage az elődjeitől erőszakosabb szerzemény, jóféle melodikus betétekkel, ellenben monoton acsarkodással. A melodikus death metal finn vonalát felvillantó Unspoken Words zenei szempontból szintén az erősebb szerzemények közé sorolandó. A Who Are You? pedig pillanatnyi elmozdulás a groove-os, modern metalos irányba.

Érzem a fantáziát az Isn’t olyan szerzeményeiben, mint a Like A Bird, a Just One Life, a Save Me vagy különösen az Unspoken Words. A továbblépés lehetséges irányait pedig a magam részéről a változatosabb tempókban, a bátrabb ikergitár témákban, a billentyűs színezésekben, illetve a sokszínűbb extrém vokálokban látom. Ezektől a nyilvánvalóan szubjektív meglátásoktól függetlenül az 5th című bemutatkozó lemez egy névjegykártyaként simán megállja a helyét.