A svéd Katatonia 1991-es megalakulása óta nagy zenei átalakuláson ment keresztül, hiszen a debüt Dance Of December Souls és az azt követő Brave Murder Day black/death/doom-os beütéseit a Discouraged Ones és a Tonight's Decision című lemezekkel kezdték levetkőzni és kialakítottak egyfajta progresszív zenei elemekkel tarkított stílust, ami amolyan Katatonia-s. Zenei fejlődésük egyébként nagyon hasonló ívet ír le, mint a brit Anathema-é, hiszen őket is nehéz beletuszakolni egy adott zenei stílusba.
A csapat legerősebb lemezeit Last Fair Deal Gone Down és Viva Emptines címmel készítette el a kétezres évek elején. Ezek után a 2006-os The Great Cold Distance stabilan hozta a depresszív bánatmetált, de valahogy a szürkének egy olyan árnyalatában pompázott, amely nehezen volt szerethető számomra
Eltelt három év és a világ a Katatonia szerint nem lett jobb, legalábbis ha szerintük az éjszaka az új nappal, akkor biztosan nem. Azt gondoltam naivan, hogy három szinte tök egyforma hangzású lemez után, most valami élesebb váltás jön, de nem mertek ekkorát lépni. Igazából az új lemez egy nagyon kicsi rizikót vállal csak be: néhol vaskosabbak a riffek, néhol pedig kicsit több az elszállós rész, kísérletezőbb talán egy fokkal a zene. De csak egy fokkal.
Míg Az LFDGD-n volt egy Teargas, a Viva Emptiness-en egy Evidence, vagy a TGCD-en egy My Twin, amiket lehetett akár slágernek is – de húzónótának mindenképpen – nevezni, addig a Night Is The New Day-en ilyen nincs. Itt van tizenegy egyenrangú melankolikus, bánatos darab, amelyben Jonas Renske a maga hangi adottságainak minden korlátával, de biztosan hozza azokat a dallamokat, melyeket már megszokhattunk tőle. Egyébként pont ezzel van a legnagyobb bajom, hiszen ezek közül a dalok közül bármelyik odafért volna az előző lemezekre, de igaz ez pont fordítva is.
Természetesen nem rossz a lemez, de mint ahogy korábban is megfelelő hangulat kellett a Katatonia-hoz, most még inkább az kell, mert viszonylagos monotóniában megy le ez a több, mint háromnegyed óra. Jó dal itt is akad, nem is egy. Mindjárt a nyitó Forsaker zseniális az igencsak vaskos riff és a lebegős témák váltakozásaival. A kettes The Longest Year elektronikus hangjai egy sodróbb dalban teljesednek ki, mely szerintem a lemez legjobbja, de a Liberation, vagy Nephilim zaklatott világa is meseszép dolgokat rejt és akkor még nem beszéltem az album legtempósabb daláról a Day & Then The Shade-ről, vagy a lemezt záró gyönyörű Departer-ről
Forsaker
Szeretem a Katatonia-t, de nem a Night Is The New Day lesz az az album, amit gyakran teszek fel tőlük, mert a fentebb említett albumok jobbak ennél. Ha a mai zenei közegben kellene méricskélnem az albumot talán picivel jobbra értékelném, de önmagukhoz mérten a Night Is The New Day hiába egy nagyon korrektül és szépen összerakott lemez, melynek megvannak a maga szépségei, katarzist már nem okoz.
