E cikk témáját látván bizonyára sokan továbbgörgetik az oldalt – nem hibáztatom őket, hiszen néhány héttel ezelőtt még én is ugyanezt tettem volna. Most viszont úgy érzem, ha késve is, de írnom kell róla, nem múlhat el enélkül az év.
Mivel a „depressziósok” ezidáig finoman szólva sem nyerték el tetszésemet, ezért ezt a kritikát „kiszerveztem” egy zsenge korú rajongójuk számára, aki amúgy rock-újságíró szeretne lenni. A kis hölgy viszont némi tépelődés után úgy döntött, gondolatai még nem elég jók a nyilvánosság elé való táráshoz. Sebaj, egy-két múlva, mihelyst megtalálja "hangját", szeretettel várjuk sorainkba!
Viszont ezzel elment egy kis idő, már jócskán benne voltunk az őszben, és én azon poénkodtam magamban, hogy a vízválasztóból időközben jégválasztó lett. A ’station az utóbbi időben naprakészségéről vált híressé, emiatt kissé „ciki” volt a helyzet, ezért a szőnyeg alá söpörtem a problémát. Pedig nem szabad a Depressziót szőnyeg alá söpörni. Olyan album lett a Vízválasztó, amely mellett nem lehet csak úgy lazán elsétálni.
Nekem legalábbis vízválasztó a Vízválasztó, mivel én voltam az, aki – ha belefutottam egy-egy fesztiválon Halász Feriék fellépésébe – a kívülállók nyugalmával szemléltem azt végig. Egy rosszabb fajta Tankcsapda-utánzatnak véltem őket, és elkönyveltem, hogy mindez már az utánam következő nemzedék zenéjét jelenti, de semmiképpen nem az enyémet.
Viszont ezt az idén iskola-kezdéskor megjelent albumukat legszívesebben az év magyar albumának nevezném, de erre a főszerkesztő biztosan előásna a szekrény mélyéről valami alter-, vagy folk metal cd-t, és azzal kontrázná meg kijelentésemet :-) Az ilyen egyszerű pasasoknak, mint én is vagyok, jó ez az egyszerűbb zene. És ha valaki e sorokat olvasván felháborodásában levegő után kapkod, azt arra kérném, hallgassa meg mondjuk Az öröm beszél vagy az Ellensúly című trackeket, de írhatnék Ezen az állomásont, Megyek előrét, vagy éppen Álom az álombant.
Most már nem Tankcsapda-„kisöcsinek” érzem a Depressziót, hanem egy olyan zenekarnak, melyre többek közt a Tankcsapda is hatott, de egyébként egy korszerű metalt játszik. Vagy Korn-szerűt, ez is igaz.
Különlegességnek ott vannak a több dalt is át-, meg átszövő direkt-billentyű-futamok, és Feriéktől bizony elég különleges a Jön a reggel balladisztikus hangvétele, igaz, szegénykét az utolső helyre száműzték :-) A legtöbb dal zúzós verze - dallamos refrén felépítésű – utóbbiak értékéből sajnos levesz Halász úr orgánuma (rossz szóviccel: orr-gánuma). De ez így csupán róka fogta csuka, mivel pont neki köszönhetjük javarészt a mega-refréneket, meg úgy általában majdnem mindent. A zseniálisan kivitelezett, MONDANIVALÓval rendelkező szövegeket is. „Manapság az elvek, drága luxus-cikkek, / A világbéke-tervek ócska, gúnyos viccek / Mégis úgy érzem, kár még temetni minket, / Sokszor jó szándék vezérli tetteinket” – mindez tempó-váltásokkal, jó kis zúzással alátámasztva, Feri a ritmizálós részeket azért kiválóan hozza.
Mondjuk az Ellensúly napi politikai témájába én nem ástam volna bele magam, mert a cd-booklet végülis nem napilap, és – gondolom – a hallgatóságot is jelentős mértékben megosztotta ez a minősítgető direkt-politizálás. Már aki értette közülük.
Amivel a mezei rocker leginkább találkozhat a lemez kapcsán, az a Te vagy a szerem című, egyébként nyitódal (kifejezés átvitt és szoros értelmében egyaránt) „szegény ember vízzel főz”-típusú, ügyesen kamerázott és vágott klippje. Valamelyest tükrözi az album egészét, de ebben a Vízválasztóban vannak azért nagyobb mélységek is. (Bár ez némiképpen képzavar, hiszen a vízválasztó földrajzi értelemben hegységet jelent.) A nóta és a film inkább a törzs-fanoknak készült, mi „öregek” viszont merüljünk el a medencében, hátha elragad minket egy örömteli depresszió!
