A synthwave rockban utazó brit LeBrock duó, vagyis Shaun Phillips énekes és Michael Meadows hangszeres-mindenmás egy újabb EP-n gyűjtötte össze az elmúlt hónapok termését. A december elején megjelent Hope dalai továbbra is a bevált recept szerint készültek.

A LeBrock számára a Fuse album hozta meg – ha nem is az áttörést, de – a viszonylagos ismertséget még 2021-ben. Az azóta megjelent Gone EP és a mostani Hope is egyszavas, négybetűs címet kapott, talán ezzel is a folyamatosságot jelzik. A friss csomag szintén EP-ként lett törzskönyvezve; ezúttal 5+2 dalt kaptunk, 24 percben.

Aki nem követi szorosan a formáció történéseit, annak végig újdonság lesz a szűk félórányi muzsika, a többieknek pedig praktikusan összeszedték az eddig dalonként csepegtetett kislemezeket (illetve kislemezekként csepegtetett dalokat, hehe). Mindezt megfejelték az itt bemutatkozó Heartbeats-szel, valamint két, már ismert téma (Actors és Star) remixével. A LeBrock zenéjét többféle jelzővel is fel lehet címkézni a synthwave-től a retrón át az AOR-ig, ebben nem én fogok rendet vágni, meg aztán a filmekben is azok a karakterek izgalmasabbak, akiket nem lehet egy szóval bemutatni. Shaun jellegzetesen magas, helyenként szinte hisztérikus hangján megszólaló dallamok a karakterük meghatározó elemei, ugyanúgy, mint a szintikben gazdag, mégis levegős megszólalás.

Ahogy kiváló kollégám, Rattlehead18 írta annak idején, az egyértelmű slágerek, fogós melódiák továbbra is jellemzik őket, a friss dalok is hamar, legfeljebb második hallgatásra rögzülnek. Kisebb meglepetések azért akadnak, mint például a Star virtuóz, egy percnél is hosszabb gitárszólója, ami érdekes kontrasztot ad a diszkósan pattogós ritmussal. A szólót a McRocklin néven is ismert Thomas McLaughlin játssza, és – talán éppen emiatt – szerintem ez a dal sikerült a legjobban a friss eresztésből. Ugyanakkor a többiről is elmondható, hogy könnyen értelmezhető és megjegyezhető dallamokkal operálnak, így a Hope középlemez dalai könnyű és pihentető hallgatnivalót kínálnak. Ha „úgy marad” a lejátszó, akár órákig is hallgathatjuk káros mellékhatás nélkül, legfeljebb már nemcsak a refréneket, hanem a verzéket is együtt énekeljük majd.

Ha nem bánod, hogy a szintik mellett a gitár másodlagos szerepet kap, és a dalokat a súlyosság helyett legfeljebb rockos lüktetés jellemzi, a Hope nálad is betalál majd. És ha hirtelen a nagyit vagy a főnöködet kell fuvarozni, és ez szól az autóban, legalább nem kell majd magyarázkodni…