Aki figyelemmel követi a Rockstation hasábjait, az valószínűleg találkozott már a Device formáció nevével. Akik nem, azoknak mondom: a Disturbed frontember David Draiman s az ex-Filter gitáros Geno Lenardo közös projektjeként jött létre, és idén áprilisban jelent meg a debütáló albumuk. A két úriember mellett elég komoly húzóneveket sikerült a projekt mellé állítaniuk. A lemezen szerepel az Avanged Sevenfold énekes M. Shadows, Serj Tankian, a Rage Against The Machine gitáros Tom Morello, a Halestorm énekesnője, Lzzy Hale, a Black Sabbath basszusgitárosa, Geezer Butler, de még Glenn Hughes is közreműködik az egyik számban. Már csak a lista miatt is érdemes kicsit részletesebben beszélni a lemezről.
A húzónevek, a körítés, a folytonosan közétett új dalok miatt elég nagy várakozás előzte meg az album megjelenését. Szerencsére azért nem lett sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja, egy teljesen korrekt kis metál albumot hoztak össze Draiman vezetésével. Indusztrál metálnak címkézik a legtöbb helyen, használom hát én is akkor ezt a kifejezést. Kemény hangzóanyag, de egyúttal megfelelően dallamos is, nem hiába, a sok öreg, rutinos róka ismeri már a siker receptjét. Fel volt építve rendesen itt minden, promóképek, promóvideók, sztárvendégek, médiahadjárat. A tényleges album 10 dalt foglal magában, emellett van két bónusztrack, amelyből az egyik egy Nine Inch Nails feldolgozás (Wish). Egyébként gondolom nem véletlen a dalválasztás, az album hallgatása alatt nekem is sokszor eszembe jutott Trent Reznor bandája.
Vannak keményebb darabok, meg vannak picit lassabb, elszállósabb, meg drámaibb tételek is. Ennek az elosztása nem igazán sikerült. Az elején bepörög a lemez, aztán az utolsó két számmal (Haze, M. Shadows-al, illetve Through It All, Glenn Hughes vendégszereplésével) eléggé leül a hangulat. Hiába próbál beindulni az utóbbi a végére, én a sokadik végighallgatás után is teljesen leültem, mindig. A két bónuszdallal, főleg a Part Of Me-vel már rendben van, na de elvileg ez ugye nem mindenki számára lesz elérhető.
A gyorsabb számok közül kiemelten jó a nyitódal, a You Think You Know. Ebben nincs vendégelőadó sem, remekül megadja az alaphangulatot a lemezhez. Szerintem ez sikerült a legjobban, amikor először hallgattam, nagyon lelkessé is váltam ettől a daltól. A Penance és a Vilify is nagyon rendben vannak, ezért is mondtam, amit. Ez az első három szám, vendégelőadók nélkül, és mindhárom, megkockáztatom, tökéletes. Aztán jön a folyamatos gyengülés.
Halestormot nem szoktam hallgatni, és ugyan nagyon jó hangja van az énekesnőnek, a vele készült szám miatt nem is fogom. Ez a lemez balladája (Close My Eyes Forever), de annyira jellegtelenül giccses, és egytucat, hogy a későbbi meghallgatásoknál mindig átléptettem. És érdekes, hogy mind Serj Tarkian munkásságát a SOD-al, illetve Tom Morello őrült tekeréseit a RATM-ban nagyon szeretem, mégsem jött be a velük készült dalok egyike sem. Gondolom, nem sok közük volt aktívan a dalok írásába. Végig azt éreztem, hogy megpróbálták rájuk formázni az adott nótákat, de sajnos nem a legsikeresebben.
Szóval, hogy ne csak a fikázás maradjon a végére, alapvetően azért jó lett ez a lemez. Annyi sok gyenge album között, amik meg tudnak manapság jelenni, ez a Device lemez még mindig kifejezetten jónak számít. Sokat is hallgattam, nem csak „kötelességből”, tehát okozott azért zenei élményt bőven. Vannak rajta gyengébb dalok is, de van benne potenciál. Ha lesz folytatás, ami a Disturbed mostani munkásságát figyelembe véve egyáltalán nem elképzelhetetlen, biztosan meghallgatom majd.
