Egy kissé megkésett írás ez a legendás német indusztrial metalosok vadiúj lemezéről, hiszen az Sascha Konietzko által vezetett KMFDM idei, Our Time Will Come című lemeze már október közepe óta elérhető. Őszintén nem is nagyon vártam sokat, hiszen az alakulat előző két nagylemeze finoman szólva sem ütötte meg azt a szintet, amit kellett volna. A 2011-es WTF!? még csak elment valahogy, de a 2013-ban megjelent Kunst, hát az nem lett nagy kunszt, inkább csak fájdalmas perceket és kínt okozott. Így aztán akármennyire szerette volna a zenekar a Facebook-on beletolni az arcomba az új részleteket az idei lemezről promó gyanánt, nem hagytam magam. Aztán egyszer csak megjelent, és ha már így alakult, akkor tettem vele egy próbát. Hadd pörögjön a legendás német ipartelepi gyerekek 19. (!) nagylemeze.
Természetesen nem érkezett most sem nagy meglepetés, minden ismerősen szól, minden a szokásos mederben folyik. A zene most is a már jól meg szokott pattogós és tekerős elektronikus zene és a szövegek ismét nem mentesek a politikai és társadalmi felhangoktól, ugyanakkor nem túl bonyolult vonalvezetésűek – inkább indulók ezek, mint dalszövegek. Viszont, ami az előző két lemezen nem sikerült, az most itt valahogy összeállt kerek egésszé. Így az egész lemez ritmusára könnyedén fel lehet ülni és szerencsére nem dob le onnan semmiféle irtózatos hülyeség vagy infantilis közönségesség. Erre volt példa korábban vastagon.
A Genau című német nyelvleckével indul a lemez, s bár a szövege bugyutácska, mégis elkapja az embert, menő húzása van, muszáj beindulni rá. Aztán a kettes vágányra meg is érkezik a lemez egyik legjobb dala. A Shake The Cage komolyan mondom, hogy időutazást követett el a kilencvenes évek elejére, valahová az Angst környékére (’93). Egészen sikerült visszaadni azt a feelinget, mintha a Move On kistestvérét hallanánk itt. A Respekt annyira nem nagy eresztés, inkább az utcára vonuló tüntetők tudnának innen jelszavakat lopni, viszont koncerten szerintem pont emiatt nagyon meg lehet rá őrülni (egyszer most már sort is kellene rá keríteni...). A címadó Our Time Will Come elszállós, belassult témája nagyon magával ragadja az embert, ezen mondjuk sokat segít Lucia Cifarelli vokálja is (ahogy a Shake The Cage-ben is), akárhogyan is: telitalálat!
A Salvation-ben megékeznek végre a karnyi vastagságú riffek és vele együtt az önkéntelen bólogató kutya effektus, meg lehet próbálni rá figyelni, főleg tömegközlekedés esetében, hogy ne nézzék hülyének az embert, nem mindig sikerült... A Blood vs. Money a KMFDM szokásos politikai irányító hatalomnak (~elitnek) szánt odamondásos üzenetküldős játéka, ám most ez valahogy mégis baróbbra sikerült, mint korábban. Jól eltalált témák és a refrén is könnyen beeszi az ember fülébe magát.
A Get the Tongue Wet-ről nehéz nyilatkozni. Tőlem akár le is kerülhetett volna az albumról, másrészről viszont egy agyas EBM nóta ez, ami miatt néha azt veszem észre, hogy tetszik. A Brainwashed című dallal nincsenek ilyen problémáim. Szaggatóan súlyos és a középtempós málházós menetelése engem nagyon megvett. Természetesen semmiféle szép új világról nincs itt sem szó, csakis a pusztuló és sivár elkövetkezendő jövőről, király. Nem a legjobb dal a lemezen, de egészen szorosan kergeti az élbolyt.
A Playing God-ért megint Cifarelli kisasszonyé az érdem, mert az ő vokálja viszi a hátán a dalt, ami ugyan inkább középszerű lett, mint jó, de még ezzel a teljesítménnyel is az előző két lemezen húzódal lett volna.
Az idei KMFDM rendszerellenes tüntetését a Make Your Stand zárja. Talán kissé sok az a hat és fél perc, amin keresztül húzzák a dalt, végül is nem lett rossz, levezetésnek oké. Kissé (az újkori) Die Krupps utánérzésem is van a dallal kapcsolatban, ami ugyan nem hátrány, de azért mégsem győzött meg.
Az Our Time Will Come végre egy olyan lemez a KMFDM-től, amit a 2007-es Tohuvabohu mellé oda lehet úgy tenni, hogy ne kelljen magyarázkodni. Végre egy rendes kiadvány a német ipari metal legendától. A borítóért meg külön nagy pacsi, kell ilyen pólóban is.
