Azért egy olyan zenekari próbatermet, ahol a hosszú haj meg a "hülye zene" pörög, én még a mai napig csak úgy tudok elképzelni, hogy van a sarokban egy tele szemetes, a gitárerősítő sarkán egy felnyitott sör, a szőnyeg a sok-sok álldogálástól van kikopva, és valamelyik közös kedvenc szarul felrakott képe alatt elvált már a faltól egy tojástartó, az ajtóról lekopó hungarocell mellett. Azonban a debreceni Angerseed új The Proclamation című lemezét hallgatva, egy ilyen hanyag életképet nehezen tudok elképzelni a műhelymunkához. Sokkal inkább gondolnék oda szakrajzot, tolómérőt, és általában olyan cuccokat, ami abban segített a csapatnak, hogy az ilyen rendszerszintű és következetes őrlődések tervezése meg tudjon történni. Ugyanis minden szerzeményükkel a lemezen egy csúcstechnológiával felépített kreatúra omlik az arcunkra. Nagy súllyal és egyszer sem gyengén.

Így az információkon, hogy a kilenc éve létező zenekar bárhol járt, bármit csinált, azt elismerő bólogatások követték, egyáltalán nem tudtam meghökkenni. És bár én csak az eddig korábban felvett két kislemez közül a négy éve megjelent Dawn Of a New Kingdom című anyagukig ástam vissza, de ha mondjuk az ott halott Labyrinths Of This Time nótát élőben is így tolják le a színpadról, akkor az első sorok megrázkódott arcainak biztos meg kell támaszkodnia a kontroll ládákban kicsit. Ez a jól kiedzett elsöprő lendület pedig hozott is egy tehetségkutató győzelmet a 2014 - es évben a Rockmaraton / Hammerworld által meghirdetett megmérettetésen, aminek egyenes következményeként készülhetett el ez az új nyolc számos nagylemez.

Aminek első The Rise Of Meaning című nyolcperces velőt rázó tétele, szintén sok információt közöl. Amik közül talán a legfontosabb az, hogy nincs semmi szarozás! Csak vastag témák vannak, amik megfelelő hangerőn, ha behatolnak, keményen kitolják a gondosan leápolt aranyereket úgy hiszem. Hosszú felvezetésével és középtempós döngölésével ez pedig még a befogadhatóbb számok közé tartozik a lemezen. Amiről az énekes Peter D. Maniac azt mondta, hogy ez kinyilatkoztatása mindannak, amit ma tud az Angerseed. Ehhez viszont én simán hozzá tudom tenni azt, amit én saccoltam mikor pörgött az album, hogy ez ezzel párhuzamosan az is, amit ma ki lehet hozni egy death metál lemezből.

A Nagy Viktor, Fehértóy Péter gitárosok által megszerkesztett dalok valóban vér precízek, tele azokkal a témákkal, amik időnként pont annyira emlékeztetnek hangulatukban egy Nile lemezre, mint az Abysmal Dawn utolsó cuccára, máskor meg egy korai Entombed-re. Ez utóbbi mondjuk nekem sokszor az ennél a műfajnál időnként hibásan még mindig éneknek titulálgatott őshörgés esetében jutott eszembe. Meg az utolsó Age Of Blackening című számnál. Mindamellett azonban, hogy valóban érezni az Unjustified Presence és a The Proclamation végletekig felfokozott komplexitásban azt, hogy cél volt a részletek komoly kidolgozása, mégis a csörömpölő cinekkel és ezzel a gitárhangzással meg tudtak kapaszkodni egy olyan határon, ahol a tervezésen túl még él az ösztön. Valamint ahol úgy követik a hagyományokat, hogy azért mégse lehessen ezt és másik tíz lemezt összemosni a fejekben.

A banda elmondása szerint három évig sűrítették az ötleteket ehhez a nyolc dalhoz, amit töménységük nem is hazudtol meg valóban sehol a közel ötven perc alatt. Mint ahogy azt a tényt sem hazudtolja meg, hogy ma már nem kell kizárólag valahova a távolba állítani a kereső fókuszt, ha valami igazán vérprofi cuccba kívánunk belemenni vállal. Remek pillére lehet az Angerseed új proklamációja a mai magyar underground színtérnek, ami mindig egy kicsit több és több figyelmet érdemelne részünkről. Mert amúgy hagy nyomot rendesen. Nekem például The Proclamation simán az e havi hentesem. (4.5/5)