RockStation

Semmi extra, mégis ízlik : Pearl Jam - Backspacer

2009. szeptember 25. - SAABI

A régi nagy nevű seattle-i grunge zenekarok közül talán csak a Pearl Jam volt az egyetlen, akik a grunge hullám elmúlta után is rendületlenül dolgoztak tovább, bár vannak olyan olyan vélemények is, hogy bár ne tették volna. Igaz, ami igaz, eléggé eltaktikázták a dolgot, mert a legnagyobb dobásuk mindjárt az első Ten (1991) című nagylemez volt és azóta sem csináltak akkora zenét, mint amit arra rápakoltak. A Ten utáni albumokat kezdetben még vitte a Ten által generált siker, de hiányoztak az igazán ütős dalok mindegyikről. A zenekar a 2000-es évek elejétől kezdett ismét magára találni zeneileg. A Binatural (2000), Riot Act (2002), de különösen a Pearl Jam (2006) című lemezeken végre ismét találhattunk kicsit harapósabb, érdekesebb dalokat is. A legújabb Backspacer (2009) alapvetően nem halványítja a csapat második évtizedének emelkedő csillagát, bár kicsit ismét aspektust váltottak: mintha a mainstreamnek való megfelelés szándéka érződne a lemezen, ami eddig nem volt jellemző rájuk.

Kétségtelen, hogy a Pearl Jam szereti, amit csinál, különben nem ontanák megállás nélkül a lemezeket. Az is igaz rájuk, hogy ha kell, gond nélkül tudnak idomulni a mindenkori elvárásokhoz, itt-ott kihallik, hogy folyamatosan figyelik a zenei trendeket - lehet, hogy ez a titka a túlélésnek. Mindezt persze anélkül építik be a zenéjükbe, hogy a saját minőségi elvárásaikkal ellentmondásba kerülnének. Csak hogy példát is mondjak, a Backspacer esetében néhány dalról ordít, hogy a U2 és Coldplay hangzás azért őket is megérintette valahol. A régi grunge hangzás és a szellemiség maga tehát szép lassan eltűnt, egyedül talán a Pearl Jam (2006) albumon hallhattunk némi nosztalgiázást e téren. Én azt mondom, ne kárhoztassuk őket emiatt: a világ is sokat változott körülöttünk, szintúgy a Pearl Jam zenészei és ha ez jön belőlük, hát akkor ezt értékeljük.

Az új lemez első hallásra nagyon steril, már-már kommerszbe hajló amerikai rock. Magam is megijedtem kicsit, mikor először hallottam. Mélyebb ismerkedés után azonban mégis azt tanácsolom, hogy érdemes barátságot kötni a lemezzel, mert a Pearl Jam képlet azért sosem volt annyira felszínes és egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik, hiszen bármennyire is nyitottak a mainstream felé, minőségben még mindig mesze a Bon Józsi és Nickelback klónhadsereg felett teljesítenek.

A Pearl Jam számomra ma egy roppant tehetséges, professzionális zenészekből álló ameriaki zenekar, egy nagy név a mainstream sodorvonalán, akik viszonylag könnyen fogyasztható muzsikát művelnek. A tagok sokat értek az elmúlt évek alatt emberileg és zeneileg és Eddie Vedder sem az a taknyos szörfösgyerek már, aki volt a 90 -es években (és aki a Ten lemezt nem mellesleg úgy felénekelte, hogy mindenkinek leszakadt az álla a meglepetéstől). Épp nála látszik a legjobban, hogy a zene és a Pearl Jam mennyire átalakította, mennyire megnevelte, mennyire az életévé vált a zenélés és az éneklés, a gondolatok ilyetén módon való átadása az embereknek. Néhány akusztikus, erős country hatásokat csillogtató szerzemény helyett kapott a lemezen és ezeket hallgatva erős gyanú támad bennem, hogy ezek esetleg az Into The Wild című Vedder-féle soundtrack-/szólólemez utóhatásaként csusszantak ide át (Just Breathe, Speed Of Sound, The End).

A Backspacer dalai amúgy egytől egyig professzionális, kiválóan megírt tételek, talán egy max. kettő szürkébb, altatósabb szám van a lemezen. A többi dal ellenben elég masszívan ragad a fülbe. A gyors tételek közül kiemelkedő a Got Some és a The Fixer, de egyébként meglehetősen erősen nyit az album, mert a legjobb, a legtempósabb dalokat az elejére tették, úgyhogy egészen az ötös akusztikus Just Breathe-ig élvezhetjük a jó kis Pearl Jam féle rockzenét. Nem mintha a Just Breathe nem volna élvezhető, hiszen az egyik legszebb akusztikus dal, amit az utóbbi években hallottam, Vedder sajátos, egyedi orgánumával és érzelemtől túlcsorduló, professzionális előadásával. A hatos Amongst The Waves egy nagyon szép, élvezetes hangulati ívekkel operáló dal, az utána következő Untought Known viszont mintha egy az egyben Coldplay volna a fokozatosan előtérbe tolakodó, szaggatott pianóleütésekkel, bársonyos gitárakkordokkal a háttérben és még Vedder vokálja is csak erősíti a hasonlatot. Nagyon érdekes végeredmény lesz ebből, érdemes meghallgatni.

 Untought Known

 

Az utolsó, lírai The End vokálját hallgatva viszont Bono stílusa ugrott be - nyilván nem szándékos a dolog, de feltűnő. Egyébként ez is egy nagyon szép dal.
Közben azért nem akarok megfeledkezni a Supersonic két és fél perces rohanós tempójáról sem - igazi gyöngyszem a lemez közepére illesztve.


Nem tudom, ki mit várt a Pearl Jamtől 2009 ben? Ha magamat kérdezem, talán csak a 2000-ben ismét megtalált, megbízható színvonal megtartását és ezt abszolút hozzák is (a lemezcím megtévesztő, hiszen visszalépésről szó sincs). Ha a Paradise Lost legújabb lemeze a dark kategóriában év lemeze esélyes, akkor a Pearl Jam Backspacere a soft rock kategóriában indulhat ugyanezért a címért komoly eséllyel.

Amint egy jó pap holtig tanul, tartja a mondás, egy jó zenekar is ugyanúgy tegyen, mert akkor vannak rendben a dolgok, ha egy csapat létezése során folyamatosan érik. A  Perl Jam zenéjében manapság nincsenek már olyan úttörő, lázadó és lehengerlő dolgok, mint a 90-es évek elején, de van jó adag élettapasztalat, bölcsesség zenéjükben, ami legalább olyan fontos lehet sok embernek. Ilyen a Pearl Jam 2009 ben. Még mindig szerethető.

  A The Fixer videóját korábban már mutattuk.

Just Breathe

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr691405590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.25. 18:00:31

Jó album, korrekt minőség. Kár hogy mire a melóba beérek, már véget is ér ...

SAABI · http://rockstation.blog.hu 2009.09.27. 17:45:53

Hát igen, elég gyorsan lepereg, de tényleg jó kis album...

camera_anderson 2009.09.29. 00:10:52

Még szép hogy jó hiszen Pearl Jam!!!
Én már kb. harmicadszor hallgatom és egyre jobb. Nagyon őszinte album.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum