A soproni Dalriada előző lemezét (RockStation kritika: Aki szelet vet : Dalriada - Szelek) az első magyar lemezek között volt szerencsém ezen az oldalon közelebbről szemügyre venni. Később aztán koncerten is sikerült őket elcsípnem, így csak megerősödött bennem, hogy ők az egyik legtehetségesebb magyar zenekar jelen pillanatban, aki magyar népzenei motívumokra épülő folk metál zenéjükkel akár szélesebb réteghez is el tudtak jutni, ami valljuk be nem mindennapi teljesítmény a magyar zenei katyvaszban.
Másfél évvel a Szelek után itt az új album, mely Arany János életművének egy részét bújtatja nem mindennapi köntösbe. Ilyet nálunk a Szörényi-Bródy páros csinált eddig. Hozzájuk még nem mérném a Dalriada-t, de amit itt hallunk, az megint a nem mindennapi tehetség megtestesülése. A csapat korábbi lemezein már próbálkozott Arany megzenésítésével, hiszen a Walesi Bárdok a Szondi Két Apródja, vagy a Rab Gólya szerepelt már korábbi lemezeken, de most mindegyik régebbi dal új ruhában jelenik meg.
A népies hangzáselemekért ezúttal a Fajkusz Banda felelt, akik népzenei körökben igen nagy megbecsülésnek örvendenek. Az ezúttal is a szolnoki Denevérben felvett lemez nem egyszerű feladat lehetett keverési szempontból, de én amondó vagyok, hogy közel mestermunka az anyag, mert a népzenei motívumok úgy élnek együtt a zenével, mint nagyon kevés hasonló stílusban megírt lemezen és Ficzek András a zenekar agya még mindig jó formában van, az messziről kihallik és Binder Laura sem lett rosszabb énekes.
Ami egy picit zavaró lehet az a lemez hossza. Nem is igazán a zavaró szó a helyes, de hogy egyvégtében elég nehéz végig hallgatni a 72 perces albumot az biztos, még akkor is igaz ez, ha nem merengős, hanem viszonylag pörgős 13 dalt lehet itt hallani, de a zenei kifejezőkészség öt perc alatti hosszúságú számokban nem igazán ölt testet.
Mindezek azonban eltörpülnek az album nyújtotta zenei élmény mellett. Alapvetően maradt a táncolhatóbb zenei irány, amire csak ráerősítenek a virgonc nép hangszerek, igaz néhol a komorabb megközelítés válik be, mint például a három részes Walesi Bárdok esetében.
Dalriada : Zách Klára
Igazából dalokat az albumról nem is lehet kiemelni, mert 13 teljesen egyenrangú szám kapott itt helyett, mindegyiket lehet szeretni valamiért. Akinek az autentikus népzenei megoldásokkal díszített zenei megoldások jönnek be az szeretni fogja a nyitó Zách Klára, János Pap Országa, Bor Vitéz hármast, akinek pedig a kicsit súlyosabb, komorabb darabok, azok a már említett Walesi Bárdok-kal, A Rab Gólya-val vagy a lemezt záró két részes Szondi Két Apródja-val vigasztalódhatnak, de azért néhol napfényesebb részek is megbújnak a nagy komorkodásban.
Dalriada : Bor Vitéz
Grandiózus, nagyívű produkció az Arany-album. A zenekar a direktebb azonnal ható Szelek után megmutatta, hogy ilyenre is képes, miközben az egész lényege, ha úgy jobban tetszik a lelke, megmaradt az ami. Most még jobban tetszik az előző album, de csak azért mert az könnyebben adta meg magát, míg az Arany-album kis odafigyelést is igényel. Viszont semmivel sem gyengébb produkció és ha az előzőre maximum pontszámot adtam, akkor ez itt sem lehet kérdés.
