A svéd Sabaton sikertörténete szinte megmagyarázhatatlan. Ez a militarista power metál abszolút nem egy bonyolult zenei kísérlet, játszották már elegen, valahogy a svédeknek mégis van valami a tarsolyában, amitől ez az egész jobban működik, mint másoknál. Nyilván kellően mai hangzással szólal meg a Sabaton, de mégis klasszikus heavy elemekből építkezik. Mi lehet a titok nyitja?

Nagy valószínűséggel a lendület és az élő koncertek ereje, mert aki látta már egyszer is a csapatot, az egy percig sem habozna, hogy csatába vonuljon a viking hordával. A hattagú banda lemezein háborúkat énekel meg, hatodjára a második világháború került terítékre, csodálom, hogy csak most. A csapat egyik legnagyobb ereje a gitárjátékon kívül Joakim Brodén énekes enyhén vagy nagyon akcentusos előadásmódjában van. Van a szakmában bőven jobb dalnok nála, mégis ez az erőteljes kissé mélyebb tónus tovább erősíti az amúgy is szigorúan katonás menetelést. Ráadásul Brodén írja a zenét és Pär Sundström basszerrel együtt a szövegeket is.

A téma, mint említettem a II. világháború, megéneklik Midwayt, ami talán a háború egyik legfontosabb csatája volt, de van itt ardenneki ütközet, oroszokra vadászó finn mester lövész és a lengyel hősök előtti tisztelgés.

Dalokat kiemelni talán nem is kell, mert az utolsó „könnyedebb” Metal Ripper kivételével, kiváló európai power metál himnuszokat kapunk vastag billentyű szőnyegen, de egy lemezkritikában azért meg kell említeni pár szerzeményt, ezért a korrektség kedvéért álljon itt pár sor.

Már a kezdő címadó megadja az alaphangot pátoszosan epikus hangvételével, de hasonló húrokat penget a klipes Uprising is. A Screaming Eagles-re és az Aces In Exile-ra simán fegyvert ragadok, míg a Saboteurs Maidenes gitárjai is simán a mestermunka kategóriájába tartoznak, de a Rammstein szerű kezdést produkáló Wehrmacht is erős.