A Dropkick Murphys a mostanában egyre népszerűbb írpunk egyik üzembiztos képviselője. Nem egy világmegváltó műfaj, legalábbis ahogy én látom, leginkább arról szól az egész, hogy legyen valami talpalávaló miközben az ember az ír sörök bűvöletében tölti el péntek estéjét. Persze lehet ezt azért jobban, illetve rosszabbul művelni, és a Dropkick Murphys azért még mindig az első típusba tartozik. Az új albumon is ugyanazt hallhatjuk, amit az elmúlt években megszokhattunk.

Bevallom őszintén, magamtól nagyon ritkán szoktam hasonló jellegű zenét hallgatni. Sok ilyenfajta zenét játszó zenekar koncertjén voltam már, azokat rendre jól érzem magam, de ettől még továbbra sem váltam a műfaj elvakult rajongójává. Ennek ellenére nagyon élveztem most a kritika megírása előtti hallgatását a lemeznek. Sőt, beszereztem a korábbi albumokat, hogy teljesebb képem legyen a zenekarról. Ahogy több fórumon olvastam, nekem is a 2005-ös Warrior’s Code a kedvencem. A mostani lemez szinte ugyanolyan, mint a legutóbbi, 2011-es Going Out In Style.

Hogy a problémámmal kezdjek: túl hosszúak a számok, illetve a lemez. Pontosabban: feleslegesen hosszúak a számok. Több szám is van, amiben igazából semmi új nem történik, ezért pl. a Rose Tattoot teljesen értelmetlen 5 percnél tovább nyújtani. Persze, jó hangulatú, meg fülbemászó a refrénje, de azért sokadik hallgatásra már vártam, hogy vége legyen. És nem ez az egyetlen ilyen. (End Of The Night)

Hogy jót is mondjak: a Boys Are Back mostanában a legjobb albumnyitó nóta, amit hallottam. Szövegileg, hangulatilag így kell felvezetni egy lemezt, egyből felfigyeltem első hallgatásra is. Ami még kifejezetten tetszett, az a pörgős, keményebb The Battle Rages On. Ez inkább punkosabb, mintsem ír népzene (folk, ha úgy tetszik), és a zenekarnak jól áll ez a stílus. Az Out On The Town, ami még különösen tetszett, változatosságot hozott a számok között, szinte táncolni támadt kedvem, ahogy hallgattam, és aki ismer, tudja, ez nálam nagy szó.

Mindent összegezve, ugyanazt kapjuk a srácoktól, mint eddig bármikor. A szövegek, az egész lemezt átjáró irónia és humor nagyon tetszik, ez a Dropkick Murphys szériatartozéka, amiért szeretni lehet őket, mind a mai napig. Aki szereti őket, ez a lemez is bejön majd, akik meg esetleg nem hallottak róluk és szeretik a Clasht vagy az írpunk bandákat, azok feltétlenül ismerkedjenek meg ezekkel az ír származású amerikai srácokkal.