
Megjelent a Dropkick Murphys lemeze!

Új Dropkick Murphys album érkezik For The People címmel. A zenekar szerint ez nem csak egy lemez, hanem egy határozott állásfoglalás: igazságtalanságok ellen küzdő, bátor és erőteljes hang, amely visszanyúl a banda korai punk gyökereihez. A bejelentéssel egy időben meg is érkezett az első fecske az új korongról. A Who’ll Stand With Us? határozott összefogásra buzdít, és rávilágít arra, ki és mi osztja meg valójában az embereket. A hozzá készült videó, Jon Vulpine rendezésében, egy nyomasztó valóságot mutat be – emberek rejtélyes eltűnését az Egyesült Államokban.
A huszonnyolc éves pályafutással a háta mögött még mindig az újdonságokat kutató Dropkick Murphys kelta gyökerekkel átszőtt punk rock zenéje élőben még vadabb, mint amire számítanánk. Június 11-én szinte napra pontosan 10 év után újra a Budapest Parkban álltak színpadra és ahogy arra számítani lehetett fergeteges bulit is csaptak. Mindezt Réti Zsolt kollégánk örökítette meg. Még több fotó ITT.
Hivatalosan is elindult a fesztivál szezon. Ezerrel. Európa egyik legnagyobb metal fesztiválja a Hellfest sem volt kivétel ez alól. A következőkben láthatjátok, hogy nyomta a fesztiválon a Down, a Jinjer, a nálunk is hamarosan koncertező Agnostic Front, a Suicidal Tendencies, a Steel Panther, az Alestrom, a Red Fang, a Sepultura, a The Offspring és a Dropkick Murphys. Szóval el lehet ütni a mai napot is!
Április végén jelent meg a Dropkick Murphys 10. albuma a Turn Up That Dial. A már 25. évét taposó zenekar a kelta punk egyik legismertebb előadója. A Rose Tattoo vagy az I'm Shipping Up to Boston legtöbbünk számára ismert és kedvelt dal, pár sör után elő-elő kerül. Legalábbis akit kicsit is érdekel a műfaj. Na, de milyen lett az új album? Gyakran használt kifejezésem a nem jó, de nem is borzalmasan rossz dolgokra a „meh”. Hát elsőre erre az albumra is ezt a jelzőt használtam. Hogy megbántam e? A cikk végén kiderül.
Ismét Magyarországra látogat kéz a kézben, lemezbemutató turné keretében a Dropkick Murphys és a The Interrupters. A helyszín szerencsére már nagyobb lesz, mint 2019-ben, de sajnos az idő hidegebbnek ígérkezik, ugyanis a koncert 2022. február 09-re lett kitűzve a Budapest SportArénába. A jegyértékesítés várhatóan május 7-én indul, de elővételi kóddal már most is le lehet csapni rá. További információk ITT.
Április utolsó napja sem telik eseménytelenül a Celtik punk rajongói számára ugyanis megjelent a Dropkick Murphys legújabb albuma a Turn Up That Dial. CD kiadás mellett vinyl formában is az ínyencek számára. A lemez fele kapott már klippet az elmúlt évben így nem csak a fület , de a szemet is kényeztetik a srácok. Illetve a H.B.D.M.F c. számmal végre kiválthatjuk Halász Judit klasszikus születésnapi nótáját a kedvesebb ismerőseink körében.
Attól, hogy egy zenekart rengetegen próbálnak utánozni, még lehet utánozhatatlan. Attól, hogy a zenéjük nincs agyonbonyolítva, még lehet zseniális. Attól, hogy hagyományos alapokból merítenek, még lehetnek kortalanok. És azzal együtt, hogy jót mulatunk rá, nagyon is érdemes komolyan venni.
A napokban megjelent 6 fős bostoni kelta punk alakulat kilencedik albuma 11 Short Stories of Pain & Glory még sokadik hallgatásra sem kínál semmi újat, de talán nem is vártunk/várhattunk mást tőlük - Oi! -