A Pro-Pain már a 14. lemezét adja ki és ha azt vesszük már 1992-ben a debüt Foul Taste Of Freedom-mal megvolt a nagy dobás, hogy aztán a rá két évre kiadott The Truth Hurts is üssön egy nagyot. Azóta változó intenzitású albumok, hol a jobb, hol a rosszabb fajtából, mert mindkettőre bőven lehetne sorolni példát. Félre értés ne essék, nem sírom én vissza a régi időket, csak hát tény, ami tény. A 2008-as No End In Sight mindent alulmúlt, amit lehet, az Absolute Power és a Straight To The Done pedig gitáros és dobosváltás után próbált visszakanyarodni a helyes útra.

A kérdés csak az volt, hogy ezen az első blikkre utolsónak tűnő (de nem az) lemezen kanyarodik-e Gary Meskil és csapata új irányok felé. Nem, hála a jó istennek!

36 perc masszív betonozás kérem szépen az új lemez. Már a nyitó, egyébként klippes Deathwishben benne van 10 köb mixerbeton. Később pedig olyan súllyal nyomulnak végig, hogy az ember fia a végén úgy érzi, hogy egy gnú-csorda taposott rajta keresztül.

Hardcore alapokra helyezett, punkos thrash és groove-metált kapunk az arcunkba, durva kétlábgépezésekkel, de olyan intenzitással és lendülettel, hogy ezekkel a dalokkal élőben színpadot lehet bontani. Külön piros pont, hogy a nagy betonozás közepette is sikerül nagyon ízes szólókkal feldobni az acsarkodó produkciót.

Dalokat kiemelni botorság lenne, mert egyben működik a legjobban az egész, de a címadó mellett, a Problem-Reaction-Solution, a Can't Stop The Pain és az All Systems Fail büntet becsülettel. A Fall From Grace pedig a lemez gyöngyszeme, ha lehet egy, az agyat simára gyaluló tételre ilyen szépet mondani.

Egy szó, mint száz rég volt ennyire energikus és lendületes a Pro-Pain. Ezek után külön öröm, hogy december 1-jén a Dürer Kertben lehet megnézni Gary Meskil-t és csapatát, az új lemez fényében a csalódás teljességgel kizárt.