A LotD nem szerepelt túl sokszor ezeken az oldalakon és RaczUr sem volt elájulva az előző lemezüktől, nekem viszont nagyon jó emlékeim vannak a zenekarral kapcsolatban és ha nem is tartoznak a nagy kedvenceim közé azért szívesen hallgatom a zenéjüket.
Az új lemezük sem világmegváltó, de tudják mitől működik a death/thrash metal. Visszaköszönnek a tiszta német hatások: leginkább Destruction (hallható a Sodom és a Kreator is), de a Slayer "kísértete" is ott van mögöttük. Néha ez nagyon nyilvánvaló de ettől ez még nem tudom nem szeretni a holland zenekart.
Az album nyitánya a The Apocalyptic Surge mintha egy hollywoodi film zenéje lenne, de a végén nem egy Alien vagy egy Ragadozó támad, hanem az armageddon (Howling for Armageddon)! És itt egyből érezhetővé válnak a német hatások, ez hamisítatlan euro-thrash, abból is a régi iskola. A riffek egyszerűek, a legtöbb szám négy és fél perc körül mozog az egész album pedig alig negyvenöt perc, de ez a negyvenöt perc könyörtelen koncentrált düh, erő és nyers energia thrash metalba öntve. Ez hagyományos, sikeres formula és a zenekar tartja magát hozzá, hozzák az első osztályú thrash riffeket, egyiket a másik után.
És ha már riffekről írok: ez LotD első albuma az új gitárossal (Twan van Geel), aki Richard Ebisch két évvel ezelőtti távozását követően csatlakozott a zenekarhoz. Twan kiváló munkát végzett. Sikerül fenntartani a zenekar jellegzetes hangját miközben új életet lehelt beléjük amire nagy szükség volt! A gitármunkája sokkal összetettebb mint a LotD-ban valaha volt, ez egy teljesen új, izgalmas, ugyanakkor klasszikus LotD.
A Black Baron már átlép a thrash területéről, bemegy a black metal típusú játékba, lüktető dobokkal és néhány korai Slayer-féle tremolós gitárszólóval. De sok más dal is az albumon bizonyos esetekben átmegy a black metal területre, de az nem az én világom ... A Mountain Wolves Under A Crescent Moon szinte fülbemászó, a Ravenous Abomination kiemelkedő - főleg a gitárszóló, amelyben ismét megmutatja képességét van Geel. A Doom Priest elég lassan kezd, majd ismét kiváló dob és gitármunka diktálja a tempót, a Summon All Hate egy hatalmas riffre és refrénre épül - potenciális koncertfavorit! Akárcsak az erős death metal hatású Bury Me In A Nameless Grave valamint a Slayer -szerű (Seasons-korszak ihlette) Armalite Assassin.
A producer feladatait ismét Andy Classen látta el és ennek köszönhetően az eredmény sokkal-sokkal jobb, mint a kissé élettelen Descent Into Chaos volt. Ez egy erős thrash lemez, amin a LotD nem talált fel semmi újat de a Ravenous Plague egy nagy lépés a zenekarnak, a 2011-es lemezt pedig a legjobb gyorsan átadni feledésnek. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy ez a legjobb és legteljesebb Legion of the Damned album. Mit is írnak a bizonyítványokba? Felsőbb osztályba léphet.
