Alexi Laihoval és csapatával, a Children Of Bodommal nem nagyon voltam kibékülve soha. Persze igaz, hogy nem követem a kezdetektől a bandát, de valahogy az zene és a imázs valahogy nem akart összejönni és ott van még Alexi visítozása is... Viszont a 2012-es Halo Of Blood lemezzel egészen meg voltam elégedve, ettől függetlenül nem maradt állandóra és nem is nagyon emlékeztem rá, amikor az év végén a legjobbakat kellett felsorolni. Idén október 2-án pedig már meg is érkezett az új lemez, a kilencedik már a sorban, az I Worship Chaos.
Sok minden dolog azért nem változott az elmúlt három év alatt a zenekar háza táján, zeneileg főleg nem, egyedül talán az, hogy ez a lemez a stílusát tekintve sokkal inkább homogénebb lett, mint a Halo Of Blood. Nincsenek nagy hangulat ingadozások a lemez közben. Nagyjából egységes és tempós darálással haladunk előre. Talán egy kicsit többet nyújt az előző lemezhez képest a billentyűs részleg, több szintifutam érződik a gitárhősködés kárára, hogy ez most előny vagy hátrány, az szerintem szubjektív, nálam ez most éppen semleges érzéseket vált ki, kicsi olyan, mint kapott volna a banda egy kis Stratovarius fényt.
Nagyobb bajom az, hogy mivel a témák szépen összefolynak, nagyjából az album első feléből egyetlen emlékezetes pillanatot nem tudnék fejből felidézni. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy az első hat dal teljesen ugyanaz. Teljes lelki nyugalommal tudom úgy tudom az album hallgatását megszakítani, hogy közben nem állítom le a zenét - nem maradok le semmiről, amikor újra felteszem a fülest, ugyanott folytatódik minden.
Valahol a Hold Your Togue környékén, ami a hetedik dal az albumon, kezd egy kicsit megváltozni a kép és elkezd végre érdekessé válni a lemez. Itt már jobban élvezhető témák kerülnek elő, könnyebben emészthető az egész. Ráadásul már érkeznek olyan elemek is a zenébe, ami kicsit kizökkenti a hallgatót, pozitív értelemben. A Hold Your Tongue esetében a dobszóló ilyen a dal elején, bár nem igaz, hogy nem túl egyedi szóló ez. A Suicide Bomber kicsit heavy metalosabbra sikerült, de ez most nem hátrány, jó, hogy más egy kicsit, mint a többi. Végre az All for Nothing megtöri a végtelenül monoton darálás és emiatt persze ki is lóg a sorból, amivel szerintem a legjobbá is válik a lemezen, ha nem számítjuk ide a három feldolgozás dal, ami a lemezen található. A Widdershins kicsit újra visszatér a daráláshoz, ám inkább ezt egy középtempós sodrós taposással teszi és emiatt nem a szokásos ámokfutást halljuk, ami így szintén pozitív élményt ad.
Mondjuk igencsak jellemző a lemezre, hogy a három cover dal az, ami nekem leginkább bejön. Persze ezzel nem szeretném azt sugallni, hogy a Children Of Bodom egy nagyszerű cover zenekar, de ezeket nagyon is jól oldják meg, ez tény.
Egy szó mint száz, visszatérve a címre: nem rossz ez, csak valami másra lesz jó. Valóban minőségi munka az I Worship Chaos mind hangzását, mint metal értékeit tekintve - valahol oda helyezném, mint ahol a Halo Of Blood van. Viszont valamiért nem nagyon akar a helyére kerülni az összkép. Nem tudom elképzelni, hogy a “kötelező” körökön túl valaha is előszedem az albumot és nem hiszem, hogy két hónap múlva akár egy dalt is fel tudok idézni. Jó lemez ez, de totálisan jellegtelen és simára csiszolt. (3.5/5)
