RockStation

Fallujah - Dreamless (2016)

Az év lemeze. Ne keresd tovább.

2016. június 06. - sebiszabi

dreamless.jpg


Két éve, amikor az amerikai Fallujah második lemezével (The Flesh Prevails) kijött, akkor egy elég merészet húztak. Egy vadul kétszínű death metal albumot dobtak a zeneszerető hallgatóság elé, amine egyik fele egy technikás death cucc volt, a másik pedig egy jóval elszállósabb, inkább progmetalosabb rész. El is kezdték stílusukat atmoszférikus death metalnak aposztrofálni - és habár a efféle skatulyázással nem értek egyet, mindenképpen kellett, hogy magukat megkülönböztessék a színtér többi bandájától. Bár erre a zenéjük is pont elegendő lett volna. És itt vagyunk, két évvel később, hogy csak annyi a feladat, hogy leporolják a már ismert formulát és gurítsanak egy copy-paste-et. Csakhogy.

Csakhogy természetesen elég hitvány dolog lenne, hogy ennyivel elintézzék a témát, amúgy is rengeteg feltörekvő tehetséges banda jön ahhoz, hogy egy ilyen tettel le írják magukat a térképről. Ehelyett itt van a Dreamless és bár már meghallgattam nagyjából egymilliószor, de ezt nem hiszem el. Elképesztő zenei igényesség, tudás és precizitás árad, oppardon ömlik a lejátszóból az ember fülébe. Már a The Flesh Prevails is kiemelkedő volt ezen a téren (is), de a Dreamless még egy fokozatot emelt rajta.
Egy órányi tömény földön(vagy inkább univerzumon)túli utazás, lebegés és száguldás fénysebességen. Végtelenül technikás szálcsiszolt riffek, ami kiválóan teremt alapot a hörgős énektémáknak, amit igazából lehetne akár külön riff sávként is értelmezni a darálós death részeken. Mégis az esszencia nem itt van a Fallujah zenéjében, bár egy kiváló lemezhez már talán ez is elegendő lenne. A kvázi-ambient háttérként a zenében végigúszó éteri gitárszóló folyam teszi olyan mesterivé az egész zenét. Az a szép az egészben, hogy ezek a háttérben levitáló gitárszólók annyira egyszerűen és annyira magától értetődően természetesnek hatnak az emberi fülnek, hogy tényleg nem hiszem el, hogy ezeket a témákat még nem használták fel mások. Ha pedig még az élvezetek fokozása nem volna elég, akkor még tekerünk az egészen egyet és női vokált csempészünk az egész mögé - és persze hogy’ máshogy, mint tökéletesen ízlésesen. Akkori is amikor egy kiállás alatt kúszik fel szépen és akkor is, amikor amúgy a zene éppen leszakítja a fejedet. Az Abandon az egyik ilyen mesterdarabja a Dreamless-nek. Éteri hangzással indít, majd tíz másodperc után talppal az arcodba száll combnyi vastag riffjeivel és acélkemény dobtémáival, miközben gyengéden simogatja a tarkódat a lágy gitárszóló és a szűziesen kellemes vékony női hang. Mindezt egymástól független témákban is és összekeverve is. 


Még egy dolgot szeretnék kiemelni a hangzásból és ez nem más, mint a dob. Erre nincsenek szavak. Komolyan azt gondoltam már a The Flesh Prevails óta, hogy nem létezik, hogy ezeket a témákat ember játssza fel. Nem lehet. Aztán hülyeségből rákerestem a dobos, Andrew Baird-re a videómegosztón és azóta azt gondolom, hogy ez csávó nemnormális. Agyszaggató dobtémák minden dalban a legmagasabb szinten. Néha úgy tűnik, hogy a dobokon több dallamot hallani, mint a vokál sávon.

fallujah_promo.jpg
A címadó Dreamless egy kicsit vízválasztó, mint az előző lemeznél is. Az ezt követő dalok egy kicsit megint másféle súllyal szólnak. Annyira nem kétarcú lemez amúgy, mint a The Flesh Prevails, de azért itt is az album második felére estek az inkább altató jellegű nóták. Nem úgy értem, hogy ezek unalmasak, hanem itt több teret kapnak az elszállós témák, a lassabb nóták, a több kiállással játszó tételek. Annyira azért nem engedik el a gyeplőt, hogy itt-ott ne akarják a fejedet leszedni a nyakadról, de egy Fidelio és a Les Silences is simán belefér, ami azért a lemez első feléhez képest az univerzum másik pereme. Összességében nem hiszem, hogy idén hallottam már ennél jobb lemezt és lehet, hogy nem is fogok már. Pedig a progresszív vonalon (is) várható még nagy durranás (Periphery, Gojira stb.) 2016-ban, de ezt a színvonalat őskemény lesz áttörni. Erre a stílusra most a Fallujah nagyon ráérzett, nagyon a sajátjukként bánnak vele és nagyon jól teszik, hogy ezt nem eresztik addig, míg minden egyes hangot, témát ki nem szorítottak belőle. (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr28779906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2016.06.06. 17:27:46

Tényleg döbbenetesen érett anyag! Egyből megfogott, és mivel nem voltam velük különösebben képben (bevallom, metalcore-os cuccra számítottam), muszáj volt kicsit visszaásnom, hogy honnan jutottak ide. És hát végül is sosem voltak rosszak, de nagyon érezhető a fejlődés, a mezőny nagy részét ezzel a lemezzel simán lemossák!

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2016.06.07. 17:20:33

Kedves Rockstation Szerkesztőség!

Egy kérdéssel / kéréssel fordulnék hozzátok. Egy ideje gondolkozom rajta, hogy meglépjem-e ezt vagy sem, végül arra jutottam, hogy egy próbát megér. Szóval bő másfél éve elkezdtem egy blogot írni, mindenféle zenékről (ennek jelentős része metal, rock, de nem csak), mondjuk azt, hobbiból. Viszont ettől még örülnék neki, ha lennének olvasóim, és hát bizony e tekintetben nem sokra jutottam. Ez nem igazán zavart addig, amíg nem tudtam pontosan, hogy mit akarok csinálni, és csak kísérletezgettem mindenfélével. Március eleje óta úgy érzem, rátaláltam egy koncepcióra, ami nekem is fekszik, és talán mások érdeklődésére is számot tarthat. Ez nagy vonalakban annyit takar, hogy elég sok, jobbára ismeretlen (de nem csak!), számomra ígéretesnek tűnő (nyilván a nagyjukban időhiány miatt nincs lehetőségem mélyebben elmerülni) zenekar albumáról írok egy néhány mondatos ajánlót. Az a helyzet, hogy magam is meglepődtem, hogy mennyi tehetséges csapatba botlottam, és hát a többségükről senki sem ír semmit magyar nyelven (érthető, hiszen nem is tudnak róluk). Egyrészt persze tök nagy élmény, hogy ezt így kitaláltam, csinálgatom (több-kevesebb sikerrel, mert az a napi 2-3 óra, amit igyekszem rászánni a dologra, a töredéke annak, amit bele lehetne tenni), és élvezem is, másrészt viszont ahogy telik az idő, olvasók nélkül egyre inkább bolondnak érzem magam, illetve kedvemet szegi, hogy lényegében "magamnak csinálom" (a posztok nagyjának olvasottsága 0 és 2 között mozog, főleg 0). Mivel eléggé rétegzenékről van szó, nincsenek illúzióim, néhány tucat embernél nem számítok többre, viszont a 0 szerintem nem azt jelzi, hogy nem tetszik az embereknek, hanem hogy el sem jut hozzájuk.

Szóval a kérdésem az volna: gondot jelentene-e, hogy amikor úgy érzem, hogy egy itteni cikkhez kapcsolódóan van valami tartalmam, azt idelinkelem? Ha azt mondjátok, ne tegyem, mit képzelek, tolakodó vagyok, stb., nem fogok megsértődni (ezt a kommentet is nyugodtan töröljétek), elfogadom, és maradok továbbra is alkalmanként kommentelő olvasótok. Ha megengeditek, azt pedig előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel: herma

Ui.: Azért ide írtam, mert most pont van egy, (Zygoma nevű belga csapat), ha oké, majd adok linket, ha nem, azért érdemes utánuk nézni!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum