Két éve, amikor az amerikai Fallujah második lemezével (The Flesh Prevails) kijött, akkor egy elég merészet húztak. Egy vadul kétszínű death metal albumot dobtak a zeneszerető hallgatóság elé, amine egyik fele egy technikás death cucc volt, a másik pedig egy jóval elszállósabb, inkább progmetalosabb rész. El is kezdték stílusukat atmoszférikus death metalnak aposztrofálni - és habár a efféle skatulyázással nem értek egyet, mindenképpen kellett, hogy magukat megkülönböztessék a színtér többi bandájától. Bár erre a zenéjük is pont elegendő lett volna. És itt vagyunk, két évvel később, hogy csak annyi a feladat, hogy leporolják a már ismert formulát és gurítsanak egy copy-paste-et. Csakhogy.

Csakhogy természetesen elég hitvány dolog lenne, hogy ennyivel elintézzék a témát, amúgy is rengeteg feltörekvő tehetséges banda jön ahhoz, hogy egy ilyen tettel le írják magukat a térképről. Ehelyett itt van a Dreamless és bár már meghallgattam nagyjából egymilliószor, de ezt nem hiszem el. Elképesztő zenei igényesség, tudás és precizitás árad, oppardon ömlik a lejátszóból az ember fülébe. Már a The Flesh Prevails is kiemelkedő volt ezen a téren (is), de a Dreamless még egy fokozatot emelt rajta.
Egy órányi tömény földön(vagy inkább univerzumon)túli utazás, lebegés és száguldás fénysebességen. Végtelenül technikás szálcsiszolt riffek, ami kiválóan teremt alapot a hörgős énektémáknak, amit igazából lehetne akár külön riff sávként is értelmezni a darálós death részeken. Mégis az esszencia nem itt van a Fallujah zenéjében, bár egy kiváló lemezhez már talán ez is elegendő lenne. A kvázi-ambient háttérként a zenében végigúszó éteri gitárszóló folyam teszi olyan mesterivé az egész zenét. Az a szép az egészben, hogy ezek a háttérben levitáló gitárszólók annyira egyszerűen és annyira magától értetődően természetesnek hatnak az emberi fülnek, hogy tényleg nem hiszem el, hogy ezeket a témákat még nem használták fel mások. Ha pedig még az élvezetek fokozása nem volna elég, akkor még tekerünk az egészen egyet és női vokált csempészünk az egész mögé - és persze hogy’ máshogy, mint tökéletesen ízlésesen. Akkori is amikor egy kiállás alatt kúszik fel szépen és akkor is, amikor amúgy a zene éppen leszakítja a fejedet. Az Abandon az egyik ilyen mesterdarabja a Dreamless-nek. Éteri hangzással indít, majd tíz másodperc után talppal az arcodba száll combnyi vastag riffjeivel és acélkemény dobtémáival, miközben gyengéden simogatja a tarkódat a lágy gitárszóló és a szűziesen kellemes vékony női hang. Mindezt egymástól független témákban is és összekeverve is. 

Még egy dolgot szeretnék kiemelni a hangzásból és ez nem más, mint a dob. Erre nincsenek szavak. Komolyan azt gondoltam már a The Flesh Prevails óta, hogy nem létezik, hogy ezeket a témákat ember játssza fel. Nem lehet. Aztán hülyeségből rákerestem a dobos, Andrew Baird-re a videómegosztón és azóta azt gondolom, hogy ez csávó nemnormális. Agyszaggató dobtémák minden dalban a legmagasabb szinten. Néha úgy tűnik, hogy a dobokon több dallamot hallani, mint a vokál sávon.

A címadó Dreamless egy kicsit vízválasztó, mint az előző lemeznél is. Az ezt követő dalok egy kicsit megint másféle súllyal szólnak. Annyira nem kétarcú lemez amúgy, mint a The Flesh Prevails, de azért itt is az album második felére estek az inkább altató jellegű nóták. Nem úgy értem, hogy ezek unalmasak, hanem itt több teret kapnak az elszállós témák, a lassabb nóták, a több kiállással játszó tételek. Annyira azért nem engedik el a gyeplőt, hogy itt-ott ne akarják a fejedet leszedni a nyakadról, de egy Fidelio és a Les Silences is simán belefér, ami azért a lemez első feléhez képest az univerzum másik pereme. Összességében nem hiszem, hogy idén hallottam már ennél jobb lemezt és lehet, hogy nem is fogok már. Pedig a progresszív vonalon (is) várható még nagy durranás (Periphery, Gojira stb.) 2016-ban, de ezt a színvonalat őskemény lesz áttörni. Erre a stílusra most a Fallujah nagyon ráérzett, nagyon a sajátjukként bánnak vele és nagyon jól teszik, hogy ezt nem eresztik addig, míg minden egyes hangot, témát ki nem szorítottak belőle. (5/5)