Meg kell mondjam az őszintét, én erre a koncertre egyetlen ember miatt mentem ki, aki nem más, mint Coady Willis, a Big Business és a #világlegjobbzenekaraamurdercitydevils dobosa. Az, hogy aztán az év legjobb koncertjét sikerült elcsípnem, végül nem neki, hanem a Whoresnak köszönhető.
Sok haverom szereti őket, nekem lemezen se nem tűnt többnek, se nem tűnt jobbnak tucat másik noise zenekarnál. Aztán láss csodát, úgy vitték el az estét, hogy szegény BigBiz duó pislogott csak, mint hal a szatyorban. Christian Lembach gondoskodott arról, hogy a kiváló előadás mellett kis jókedvet is csempésszen a sorok közé, mivel Casey Maxvell basszer ebben nem volt nagy segítség. A pali rendesen rajta maradt valamin, koncert után több ízben összefutottam vele, és szemmel láthatólag nem volt a helyzet magaslatán, viszont a színpadon 100%-ot hozott. Donnie Adkinson dobos feelingből nyomta, nagyon teátrálisan, igazán hálás témákat örökölt elődjétől, így teljes testből dőlhetett bele a témákba. Az már nem az ő hibája, hogy egy UFO követte őt a cájg mögött. A Whores egész bulija alatt remegett térdem-lábam az adrenalintól, iszonyat zajos, és profi bulit nyomtak, aki csak teheti, okvetlen nézze meg őket, mert élőben 10/10-es banda!
A Big Business első két lemezét (Head for the Shallow és Here Come the Waterworks) imádom, a Mind the Drift már határeset, az utolsó két lemezük viszont nálam már nem talált. Ehhez képest az utolsó, Command Your Weather lemezükről ment a legtöbb nóta, hiszen ezt turnéztatta a duó. Jared Warren és Coady Willis az amerikai középosztály plakátfigurái is lehetnének, ritkán látni ennyire összeszedett arcokat színpadon. Viszont ahogy szóltak, az nem volt túl szórakoztató. Jared gitárja iszonyat hangos volt, míg Coady a kívántnál halkabb, s mivel duóról van szó, így azért erősen az élvezhetőség rovására ment. Néha csak a szövegekből jöttem rá, hogy általam is kedvelt nóta megy, mert amúgy kása volt. Ott is hagytam egy időre, és átmentem az Arena kocsmába, mert ott akkora autentikus punk buli ment, olyan közönséggel, amit már ezer éve nem tapasztaltam. Imádtam az egészet, a vörösborban fetrengő tarajosokat, a színpadon zajló totális káoszt, és a zene is teljesen rendben volt. Őskáosz hétfő este Bécsben, ilyet itthon elképzelni sem tudnék.
Sajnos a szívem visszahúzott a Big Business buliba, pedig esküszöm, ezt néztem volna még órákig. Időközben a kisteremben valamelyest helyre állt a hangzás, de még így is nagy zaj hömpölygött a ládákból. Viszont ha másért nem, Coady Willis játékáért megérte végignézni őket, mert ez a pali, a jelenlegi felhozatalból kimagaslik. Intelligens, változatos, precíz, látványos, és hát a Murder City Devils....ehhh mindegy. A koncert végeztével (23:20) még belestünk a kocsmába, ahol éppen egy helyi thrash banda nyomta, akik szintén hatalmas koncertet adtak éppen. Hétfő este. Egy rakás punknak és tobzódó idegennek. Úgy, hogy földbe gyökerezett a lábam. Az egész zenekar lehetett vagy 200 kiló, nádszálvékony, pipaszár lábakon feszültek a '80-as évekből ismert fekete-kék csíkos gatyák. Időutazás. Hulla fáradtan indultunk haza, ismét megérte az autókázás, hiszen láthattam a kedvenc dobosomat, láthattam a Whores maximálisan tökéletes koncertjét, és betekintést nyerhettem a hétfői bécsi underground életbe, ami több, mint irigylésre méltó. A hétfő az új péntek.
Fotók: Miss Ellanea, Dennis Barthel. A fotók nem a helyszínen készültek.