A magyar közönség számára aligha kell bemutatni a keményvonalas amerikai Terror zenekart. Több alkalommal jártak már hazánkban, legutóbb tavaly nyáron szántották fel a betont a Biohazard és Kreator előtt. Ezúttal headlinerként söpörték el a havat a budapesti Dürer Kertben. Társuk is akadt a mókában, a nem kevésbé zúzós belga Nasty, supporterként pedig a New York-i Combust és a francia Headbussa csúszott be.

Bár nagyon kíváncsi voltam a franciák csapatására azonban idén hóval érkezett a Mikulás és hát valljuk be a pénteki forgalom amúgy is csücskös, pár centi hó pedig komoly kihívással szembesíti az autóval manőverezőket. Röviden, a második zenekar legutolsó számára sikerült belépni a Dürer Nagytermébe, úgyhogy a Combust jóvoltából, ha csak pár percre is, de megkaptam a hamisítatlan old-school erős, dinamikus NYHC fílinget.

Egy röpke szünet pont elég is volt, hogy az első sorban leparkoljak a belga Nasty érkezéséig. Tömör agresszió következett valahol a death metal és hardcore között félúton nagyjából úgy negyven percben. 7 húros gitár mélyen megadta a masszív alaphangot és mellette a basszeros gyilkos módon tépte a húrokat. Ahogy azt már az ilyen bulikban megszokhattuk a közönség része a show-nak és az énekes minden egyes szám előtt agitálta a tömeget, hogy merészkedjenek csak közelebb. A bátor vitézek mentek is rendesen levezetni az energiákat, a frontember, Matthias pedig a kordonról pásztázta a maga előtt kibontakozó tömegharcot. Nem igazán ismertem a Nasty munkásságát de amit eddig láttam hallottam egy igazán vad és agresszív bulit csapó, de cseppet sem undok banda képe bontakozott ki…

A tömör és zúzós szett végeztével a zenekar átadta a színpadot az est főszereplőjének a Terrornak. Már a neve is önmagáért beszél az évtizedek óta a hardcore nevű intézmény élén álló bandának. A napsütötte Kaliforniát egy kis időre a szürke téli sötétségre cserélte Scott Vogel és csapata és a november 21-én induló európai pusztítás Mikulás napján Budapestet is elérte. Ezeknek a srácoknak annyira a vérében van a hardcore,  bármit adnak ki a kezeik közül, az a stílus védjegyévé válik. Ezúttal sem garasoskodtak a közönséggel és ugyanolyan arcpirító, seggszétrúgó repertoárral érkeztek amitől pillanatok alatt kedved támad egy kis stage divinghoz vagy szimplán az ugráláshoz. 

A nyitány a One With The Underdogs és a közvetlenül utána érkező Spit My Rage beindította a támadást és jól érződött, hogy nemcsak a dühöngőben égetik a kalóriákat, de valószínű ebből a buliból még a csapos se maradhat ki. Egyre másra jöttek az igazi HC slágerek mint a Pain Into Power, az Overcome meg még valahány név a naptárban. A frontember pedig szokásához híven a barikádokat semmissé téve átadta az irányítást a tömegnek. A közönség pedig örömmel csatlakozott az énekeshez, és a káosz a küzdőtérről fokozatosan terjedt szét nem kímélve a színpadot sem. Bátor harcosok ugráltak le és fel, az újabb generációs rajongó mobiltelefonnal örökítette meg a csodás pillanatot a világot jelentő deszkákon, a cool fan pedig szimplán kitépte Vogel kezéből a mikrofont, hogy egy refrén erejéig az est hőse lehessen. Tényleg elmosódott a határ de ezt zenész és közönség egy emberként élvezte, még a marcona security-s fazon is bőszen bólogatott az ütemre.

A záró felvonásra a backstageből is egyre többen lettek a színpadon már-már olyan volt, mint a Kelly Family hardcore-család módra. A Terror a klasszikus Keepers Of The Faith-tel kívánt jó éjszakát és fejezte be az emlékezetes zenés táncos mulatságot. Ez a banda nem lassít és 22 évvel az indulásuk után is óriási elánnal szállítja a jobbnál jobb albumokat, és élőben is teljes energiával, kíméletlenül szólaltatja meg a dalokat.