Hétfőn csörgött a telefon, hogy szerdán a Buzzcocks zenekarral kellene interjút készíteni. Mi sem egyszerűbb, mit kell tudnom a zenekarról, az angol punk rock koronázatlan királyairól. Rövid keresgélés, jó pár dal meghallgatása majd jöhet az interjú, ami olyan mélyvíz volt, amiben régóta nem volt részem.
RS: A 70-es évek zenéi, amikor Ti berobbantatok teljesen más volt. Mai füllel számomra kellemes pop-punkot játszotok, ellenben akkoriban ez mennyire számított vad zenének?
Steve: Kereskedelmileg teljes katasztrófának néztünk ki. Totálisan punkok voltunk, kívülállók, akikre inkább mondják azt, hogy zajonganak, mint zenélnek. Ekkor már azért tombolt a punk hullám nálunk, azonban mégis tudtunk valami újat mutatni az embereknek. Sokkal gyorsabban játszottunk dallamos dolgokat, amikben voltak bőven punk elemek is. Ez meg nagyon bejött az embereknek.
RS: Anno a szüleid mit szóltak, hogy ilyen zenét játszol?
Steve: Lesokkolódtak, mint azt tette volna abban az időben minden szülő. Nem értették az egészet, hogy mi ez a zajos baromság, hiszen ők nem ezen szocializálódtak, nem ehhez voltak szokva. De teljesen megértem őket.
RS: Szerinted könnyebb volt akkor érvényesülni, mint most a zenéddel?
Stephen: Úgy fogalmaznék, hogy más volt. Sokkal nehezebb volt lekötni egy szerződést, egy kiadóval. Először kellettek kislemezek, hogy lehessen teljes albumod, de iszonyatosan nehéz volt bárkit is rávenni, hogy ilyen fajta zenében meglássa azt a pluszt, amivel rendelkezik. Sok pénz kellett egy album elkészítéséhez, ezért sokan nem is adtak ki albumokat csak EP-ket, amivel csak az a baj, hogy az teljesen más dolog. Nehéz volt, de tudod…ez a zenei biznisz, egy ilyen elbaszott dolog.
RS: Mennyire volt nehéz régen hozzájutni egy gitárhoz vagy effekt pedálhoz? Mennyire volt nehéz egyáltalán megfelelő felszerelést összehozni?
Steve: : Pedálokról nem is nagyon álmodoztunk. Az erősítőinket magunk csináltuk, innen-onnan lenyúltunk hangszórókat és azt buheráltuk össze. Gitárról meg….hát az is egy álom kategória volt, de a faterom nagyon jó fej volt és vett nekem egyet. Isten áldja meg, de az marha sokat segített, nagy dolog volt akkoriban, ha az embernek saját gitárja volt.
És itt jött az igazi mélyvíz, amikor még soha nem volt velem ilyen, de meg kellett szakítanom az interjút. Sikerült minden csillagnak úgy állnia, hogy a beteg gyerekkel ma én maradtam itthon, aki az interjú közepén be szambázott és zöldalmát kért. Szerencsére Stephen marha jó arc volt és megértette a dolgot, még ő mondta, hogy megvár, menjek nyugodtan. A gyerek bírt várni még tíz percet, így folytattuk inkább.
RS: Mi a legnagyobb különbség az akkori és a mostani koncertek között? Van valami, amit hiányolsz abból az időből?
Stephen: Igazából a közönség. Minden generáció más, mindenkinek más jön be. Ahogy egy generáció naggyá tesz egy másik olyan könnyen szarik a fejedre. Persze mindenki csodás, de azért voltak nehéz idők. Régen a politika próbált beleszólni a dolgokba, mit lehet, mit nem, az se volt egy kellemes dolog…. Na, meg régen szarul szólt mindenki, mindenhol…ma már ilyen nincs! Ha meg igen, akkor tökön rúgjuk a hangmérnököt.
RS: Mit gondolsz mi a Buzzcocks legnagyobb öröksége, amit az utókornak adhat?
Steve: A zene, az inspiráció, nagyon bízom benne, hogy tudjuk inspirálni az embereket és egy kicsit arra késztetni őket, hogy használják az agyukat, gondolkozzanak. Nincs is annál szomorúbb, mint amikor van egy fiatalember, aki totál birka és megy a propaganda után, amit nyomatnak neki. Gondolkodjatok, ez a legfontosabb!
RS: Mitől lesz jó, legendás egy-egy dal szerinted?
Steve: Van egy nagy homály a fejekben, egy félreértés. Nem a zenésztől vagy az előadótól lesz jó egy dal, hanem a közönségtől. Az emberek tesznek naggyá egy-egy dalt, amire aztán sok-sok évvel később is emlékezni fognak. Érted, ha az alkotótól függene, akkor mindenki csak slágereket írna.
RS: Ez lesz az első koncertetek Magyarországon, mennyire ismeritek az országot?
Steve: Nos, igazából annyit, hogy Budapest a fővárosotok. Lesz a Toxic Weekend Fesztivál és, hogy van két jó barátom, aki innen származik, de New Yorkban élnek. Szóval…remélem majd most egy kicsit jobban megismerlek benneteket.
