Az indiai Girish & The Chronicles a 2020-as évek kezdetén szagolt bele az európai turnééletbe – másfél esztendeje sikerült is elcsípnünk a négyest Svájcban –, azóta pedig úgy tér vissza kontinensünkre évről évre, hogy egyre rangosabb fellépési lehetőségekkel tud élni. A srácok ennek megfelelően alakítják a közeljövőre vonatkozó terveiket és céljaikat, amelyekből az oberhauseni buli előtti beszélgetés során mi is megtudtunk ezt-azt. A prímet a frontember, Girish Pradhan vitte, de a teljes tagság jelen volt az interjú alatt.
Legutóbb tavaly koncerteztetek Európában, vegyesen játszottatok klubokban, illetve fesztiválokon. Hogy sikerült a körút?
Girish Pradhan (énekes-gitáros): Csodálatos volt az elmúlt év. A svájci Summerside fesztiválon kezdtük a túrát, ahol többek között az Alter Bridge is fellépett. Őrületes élmény volt, akkora színpadon sosem játszottunk azelőtt. Utána nyomtunk még pár bulit Svájcban és környékén, és Spanyolországban, Burgos városában is volt egy eszméletlen jó koncertünk a Zurbarán Rock fesztiválon. Arra tényleg nincsenek szavak, a közönség is állat volt!
Érzékelitek-e, hogy amióta felbukkantatok az öreg kontinensen, egyre csak erősödik az itteni jelenlétetek?
Girish: Igen, szerintem is ez a helyzet. Második albumunk, a Rock the Highway megjelenése után nevet szereztünk magunknak az underground színtéren. Aztán szerződtetett minket a Frontiers, és kiadta a Hail to the Heroes lemezt, ami túlzás nélkül óriásit lendített rajtunk. Én emellett olyan arcokkal is projekteztem, mint George Lynch, Chris Adler vagy Joel Hoekstra, és ez szintén sokak érdeklődését fölkeltette. Kapóra jött, hogy Girish & The Chronicles a banda neve, mert mindenki rákeresett… Szóval lassan, de biztosan haladunk előre, úgyhogy reméljük, lesz valamikor lehetőségünk Wackenben vagy a Hellfesten játszani, mert ez a célunk.
Azelőtt csak alkalomszerű fellépéseitek voltak Európában. Egy ízben Magyarországhoz is viszonylag közel jutottatok, amikor 2010 nyarán Montenegróban léptetek fel a Sunčane Skale fesztiválon. Ez hogyan valósult meg?
Girish: Hű, az is egy hihetetlen emlék! Montenegró indiai konzulátusa jelezte, hogy szeretne valamelyik nyári fesztiválra áthívni egy indiai zenekart. Erre ki is írtak Indiában egy pályázatot, amelyet megnyertünk, és így jutottunk el első alkalommal Európába. Nem volt útlevelünk, repülőn sem ültünk még (nevet). Mondhatni, ezzel indult a történet…
Hogyhogy éppen Svájcban fedezte fel magának valaki a zenekart, és határozta el, hogy segít nektek bulikat szervezni?
Girish: Az egész azzal kezdődött, hogy kijöttünk a Rock N’ Roll Is Here to Stay nóta klipjével. Rengeteg visszajelzést kaptunk rá, és az UrRock fesztivál szervezője közvetlenül a Facebook oldalunkon keresztül keresett meg minket azzal, mit szólnánk egy svájci fellépéshez. Visszaírtam neki, hogy óriási volna, csakhogy jött 2020 és a covid, úgyhogy odalett a lehetőség. A szervező vizont megígérte, hogy a következő alkalommal is meg fog hívni, és második nekifutásra ez össze is jött. Egy színpadon álltunk a Nazareth-tel, majd az azt követő évben a Skid Row-val. Az UrRockot igazán nagy becsben tartjuk, hiszen ez volt az első európai fesztivál, ahol játszottunk.
Igaz, hogy tavalyelőtt az egyes svájci turnéállomások között vonatoztatok?
Girish: Igen, a legtöbbször vonatozunk. Idén vagyunk először úton saját busszal, miután nemrég leszerződtünk a Lucky Bob nevű német ügynökséghez. Ők biztosították nekünk a járgányt, ami persze kiadásokkal jár, de úgy voltak vele, hogy ha boldogulunk, akkor használjuk csak. Szóval végre ez is összejött, mert még tavaly is vonattal utazgattunk.
Odahaza és a környező országokban rendszeresen vannak fellépéseitek. Milyenek az ottani klub-és fesztiválbulik ahhoz képest, amihez mi vagyunk hozzászokva itt Európában?
Girish: Merőben mások, legalábbis számunkra. Indiában van pár, az itteniekhez hasonló fesztivál, mint mondjuk a Bangalore Open Air, de általában véve nagyon eltérőek az ottani fellépéseink. Jellemzően egy-egy város vagy állam szervezi a koncerteket, ami eleve különbözik az európai gyakorlattól. Odarepülünk, lenyomjuk a bulit, és utazunk is utána haza, majd jön a következő fellépés, szóval még csak nem is autós turnézás ez. Olykor sikerül egy-egy jó kis európai zenekart is meghívni egy-egy ilyen eseményre, a Europe pedig már a 80-as években megfordult Indiában, vagyis nem tegnap óta él ez a hagyomány. Viszont a dallamos rock az ország észak-keleti térségében a legnépszerűbb. Járt már arra a Nazareth, a Steelheart, és sok 80-as évekbeli csapat is. Ami az egyéb irányzatokat, mondjuk, a progresszív vagy az extrém zenét illeti, az országszerte jól fut, sőt egyre jobban.
Tavaly a Guns N’Roses előbandája voltatok Abu-Dzabiban.
Girish: Igen, pont az európai kör előtt. Nem volt semmi. Eszünkbe sem jutott, hogy ez valaha megvalósulhat, de mindig is szerettük volna elérni. Az Etihad Arenában játszottunk, huszonnégyezer ember előtt (Abu-Dzabiban sok külföldről érkezett melós lakik: amerikaiak, európaiak, egyesült királyságbeliek). A Guns három és fél órás műsort tolt, ami emberfeletti (nevet).
Egzotikumként tekint rátok az európai közönség, vagy magától értetődőnek veszi, hogy Indiából – vagy bármely más távoli országból – is jöhetnek kiváló zenekarok? Mint ahogy jönnek is mostanában.
Girish: Az itteni közönség részéről igazán szívélyes a fogadtatás, éppoly szívélyes, mint bárhol másutt. Az európaiaknak viszont életstílusuk a rock n’ roll. Nálunk nem ez a helyzet: az emberek felnőnek, és megfeledkeznek erről az egészről. Itt ezzel szemben számtalan olyan fazont láttunk, akik úgy öregedtek meg, hogy ugyanazt a dzsekit viselik ma is. Számunkra ez hatalmas különbség. Mondtuk is, hogy “nahát, ezek az arcok aztán elkötelezettek a rock n’roll iránt!” Ezt nagyra értékeljük, és voltaképp ihletet is ad.
És milyennek látjátok az indiai rock színteret?
Girish: Szerintem csodálatos. Sok jó zenekar és zenei fesztivál működik szerte az országban, de vannak kis klubok és klubbulik is. Sokáig nem volt tapasztalható ilyen aktivitás. Lassan a kisebb városokból származó bandák is jönnek fel és szerződnek le kiadókkal. Mi abban bízunk, hogy a dallamos rock és heavy metal előtt is egyre inkább megnyílik majd az út, mert lényegében azon kevés csapatok egyike vagyunk, akik ezt a zenét játsszák. Igaz, sok új zenekar lép színre ezzel a hangzással, de bízom benne, hogy, mondjuk, Németországból is gyakrabban jönnek Indiába a dallamos rock és metal csapatok. Rengeteg extrém és progresszív metal játszik nálunk, míg a dallamosabb irányzatok kissé a háttérbe szorulnak jelenleg. Így aztán mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy felélesszük ezeket.
Ahogy magad is említetted, volt néhány vendégszereplésed az utóbbi évek során. Nyilván megtisztelőnek tartottad a felkéréseket, és örömmel vállaltad ezeket. Kinek az anyagán működnél közre a legszívesebben?
Girish: Fogós kérdés, mert sok ilyen előadó van. Tényleg nem tudom. A legszívesebben viszont ezekkel a srácokkal zenélek együtt (nevet és mutat a többiekre). Mindannyiunknak megvannak a példaképei…
Yogesh Pradhan (basszusgitáros): Én megpróbálkoznék Axl Rose-zal.
Suraz Sun (gitáros): Guns N’ Roses, AC/DC…
Girish: És ki ne hagyjuk a Skid Row-t!
Mi adta a Back on Earth újbóli kiadásának az ötletét?
Girish: A lemez eredetileg 2014-ben jelent meg, és nem kapott elég figyelmet. Indiában akkor még nem volt Spotify, és amúgy is sok tekintetben alaposan el voltunk maradva. A dallamos hard rock úgyszólván halott volt, erre színre léptünk egy ilyen anyaggal. Sokakat megleptünk vele, de a fő célunk az volt, hogy eljuttassuk a zenénket Nyugatra: Európába, az Egyesült Államokba, az Egyesült Királyságba, Ausztráliába. Ebből nem sok valósult meg, leszámítva arról a néhány emberről, aki tudomást szerzett rólunk. Hat-hét év elteltével ráeszméltünk, hogy nem hagyhatjuk veszni az albumot. Nagyszerű anyag, keményen dolgoztunk rajta, és az életünkből rengeteg sztori fűződik hozzá. Úgy gondoltuk, muszáj lesz újra kiadni. Megkérdeztem a Frontierst, benne volnának-e, ők pedig zöld utat adtak hozzá. Szerintem be is vált az ötlet.
Mit gondolsz, mennyiben fog változni a kiadó működése Alessandro Del Vecchio távozásával?
Girish: Az az érdekes, hogy a GATC minden kiadványa saját erőből készült. Mindent mi magunk csináltunk, vagyis nem volt munkakapcsolatunk Alessandróval. Kicsit azért sajnálom, hogy elment, mert a The End Machine lemezt ő hozta össze, és bizonyára azt is sokan kedvelik. Egyikünk emellett olyan projektben van benne, amelynek az anyagát Alessandro keverte, de még nem jelent meg, úgyhogy nem is beszélhetünk róla. A GATC szempontjából szerintem semmit nem fog befolyásolni a távozása.
Hogy álltok új dalokkal? A mostani turnén bedobtok esetleg valami újdonságot? Készültök már a következő albumra?
Girish: Jó ideje nem hoztunk ki semmi újat, de elő-előszedünk pár ritkaságot. Három albumnyi anyagunk van, azaz közel negyven számunk. Ezeket váltogatjuk, ami néha okoz is némi fejfájást. Most viszont már jobban összpontosítunk arra, amit legközelebb, azaz 2025-ben fogunk megvalósítani. Márciusra tervezzük a következő lemez megjelenését. Sokat kísérletezünk mindenfélével, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Október tájékán talán már be tudunk mutatni egy új nótát a hallgatóságnak.
Fotók: Schurina Ottó
ENGLISH VERSION
"We have seen so many people here growing old wearing the same jacket” – Girish And The Chronicles interview
Girish And The Chronicles, hailing from India, got the first taste of touring in Europe at the beginning of the 2020s – we were lucky enough to catch the band live in Switzerland a year and a half ago – and, since then, they kept coming back here getting better and better opportunities to play. The guys have now been making their plans and aims for the near future accordingly, and they shared some of these with us during this conversation before their show in Oberhausen, Germany. Frontman Girish Pradhan was the most active in replying to our questions but the whole band was present.
Your previous European run took place last year, you played both club and festival shows. How was it?
Girish Pradhan (vocals, guitar): Last year was amazing. We started at the Summerside Festival in Switzerland, which featured Alter Bridge and all these bands. It was a crazy experience for us, it was the biggest stage we had ever played on. After that, we had some shows in and around Switzerland. Then in Spain, we had a really awesome show at the festival called Zurbarán Rock Festival in Burgos. It was just out of this world, the audience was crazy.
Do you feel that your presence keeps getting stronger in Europe since you first started playing here?
Girish: I think so, yes. With the release of our second album, Rock the Highway, we became an underground name. Then with Frontiers singing us and releasing the Hail to the Heroes album, that definitely pushed us a lot. Besides, I’ve been personally doing projects with people like George Lynch, Chris Adler, and Joel Hoekstra, which also added a lot of people getting curious. Luckily, the band’s name is Girish And The Chronicles, everyone happens to check out the band as well… So I think slowly but surely it’s getting better and better and we hope to perform at festivals like Wacken and Hellfest. That’s what we aim for.
Before all this, you only had some sporadic appearances in Europe. On one occasion, you got relatively close to Hungary when you played at the Sunčane Skale Festival in Montenegro in 2010. What’s the story of that gig?
Girish: Oh my God, that is a crazy memory. It’s the consulate of Montenegro in India that said they wanted an Indian band to represent the country at a Summer festival. There was a little competition back home in India and we won and that was our first-ever trip to Europe. We had no passports and had never even taken an airplane at that time (laughs). So that was the beginning of the story so to speak…
How is it that you’ve been first discovered by some people in Switzerland who started to help you book live shows?
Girish: That started with us releasing our video for Rock N’Roll is Here to Stay. We got a lot of messages after that and the organizer of the UrRock Festival contacted us directly on Facebook: “Hey, would you like to be a part of a festival in Switzerland?” I said, “It would be great.” It was in 2020 and, sadly, it did not happen because of covid but he promised to invite us the next year and it happened. We shared the stage with Nazareth and, in the following year, with Skid Row. That festival is really close to our hearts because that was our first trip to Europe, to a real rock/metal festival as a band.
Is it true that you traveled by train between some of the cities you played two years ago?
Girish: Yeah, a lot of them. It’s this year that we first attempted driving. Recently, we got signed with a German agency called Lucky Bob. They provided us with the car which goes with some fees but they said if we can manage it we can drive around. So we finally do but even last year it was all about trains.
You play in India and the nearby countries on a regular basis. What are those events like as compared to what we got used to here in Europe?
Girish: It’s very different, at least for us. India does have one or two similar festivals, like the Bangalore Open Air, but the shows that we do are quite different. It’s more like a town or a state organizing a concert, so it’s not really similar to what we do here. We fly, we perform, and come back home, then we got another show, so it’s not like touring with a car. Sometimes they bring some good European bands. In fact, Europe visited India back in the 80s, so it has been there for a long time. But melodic rock is more dominant in the North-Eastern side of the country. Bands like Nazareth, Steelheart, and a lot of 80s bands come to that side. When it comes to other stuff, like progressive or extreme metal, it’s all over the country now, even more.
Last year, you opened for Guns N’Roses in Abu Dhabi.
Girish: Yes we did, it was just before we started our Europen tour. That was crazy. We had never thought of that but we always wanted to do that. It was the Etihad Arena, and about twenty-four thousand people were there (there are a lot of expats who live in Abu Dhabi: Americans, Europeans, people from the UK). They played a three-and-a-half-hour-long set, which is crazy (laughs).
Does the European audience view your band as something exotic, or do they find it natural that good bands can come from India or any other distant country, which is the case nowadays?
Girish: The audience is very welcoming over here, just like anywhere else, but European people make rock n’roll their lifestyle. Back home, people grow up and just forget about all that. We have seen so many people here growing old wearing the same jacket. That is very different to us, so we went “Wow, these guys are committed to rock n’roll.” We really appreciate that. It inspires us actually.
And what is the rock scene in India like?
Girish: It’s awesome, I think. Lots of good bands, lot of good music festivals around the country, and there are some small clubs and club shows as well. It hasn’t been active for a long time. Slowly, bands from smaller towns are coming up and labels are signing them as well. We just hope that the bridge for melodic rock and melodic heavy metal opens up more because we are one of the few bands in the genre. Again, there is a surge, a lot of new bands are coming up with this sound but I hope these melodic rock and metal bands, let’s say, from Germany will come to India more often. A lot of extreme metal or progressive metal bands come to India but the melodic side of things is a little down right now. So we are trying our best to revive it.
As you already mentioned, you made some guest appearances in recent years. Obviously, it was an honor and a pleasure for you. Which artists’ albums would you be the happiest to feature on?
Girish: That’s a tough question, there’s so many bands out there. I really don’t know. But I think I love making music with these guys the most (laughs pointing at the bandmates). We all have our role models…
Yogesh Pradhan (bass): I would take a chance with Axl Rose.
Suraz Sun (guitars): Guns N’Roses, AC/DC…
Girish: Oh and Skid Row!
What gave you the idea to re-release the Back on Earth album?
Girish: The first time we released it was in 2014 and it hardly got any attention because there was no Spotify in India, and many things were way behind. Melodic hard rock was kind of dead but we suddenly came out with an album like that. A lot of people were surprised but our main target was to reach the West with our music: Europe, the US, the UK, Australia. That was not really happening so well, apart from the few people who know about it. Then, after six to seven years, we realized we could not waste that album. It’s a beautiful album, we worked so hard on it, and there’s a lot of stories from our lives. We thought we had to re-release it so I just asked Frontiers if they want to do it, and they were totally cool with that. I think it worked out great.
To what extent do you think the label’s working methods will change with the departure of Alessandro Del Vecchio?
Girish: The funny thing is that everything we did with GATC is self-produced. We did everything on our own, so we were never connected with Alessandro. It’s a little sad for me personally, though, because The End Machine record was done by him, and I’m sure a lot of fans like it. One of us did a record with a project which was mixed by Alessandro, but it’s not released yet, so we can’t talk about it. As for GATC, it won’t make any difference, I think.
Are you working on any new songs yet? Are you playing anything new on this tour? Are you getting ready for your next record step by step?i
Girish: We haven’t released any new stuff for quite some time now, but we’ve playing some deep cuts. We have three albums now, which is almost forty songs. We have to mix and mash a lot, so it’s confusing sometimes. But now we are more focused on what we are going to do next, which is 2025. We are planning on releasing an album by March. We did a lot of experimentation this time, so let’s see how it goes. We might come out with a single before October, something for the audience.
Photos: Ottó Schurina
