„A katatónia egy pszichiátriai tünet, amelyet a tudathasadásos elmezavarban (skizofrénia) szenvedőknél lehet megfigyelni.”

Hogy jön ez most ide?
A Katatonia Dead End Kings címmel most készítette el az új albumát. Furcsa az egész, mert egy ennyire reményvesztett zene felvidított, és boldoggá tett.  Erre még is, mi lehet a magyarázat?  Ha meghallgatod, talán átéled ezt a furcsa érzést. Egy próbát mindenképen megér.

Mit is várhatunk egy olyan zenekartól, akik azért már megírták a maguk über klasszikus albumait (Viva Emptines,  Last Fair Gone Down, hogy csak a kedvenceimet említsem). Nem is szeretek igazából elvárásokkal neki állni egy albumnak, mert úgy gyakran érhet hatalmas csalódás. Kiábrándulni meg semmiképpen sem szeretnék az ennyire király zenékből.

Szerencsére nem kellett csalódnom. Nincsen lazsálás, már az első számnál The Parting-nál érezni, hogy itt nem fogunk tovább gombokat nyomogatni az mp3-munkon. Jonas Renske ahogy énekel az, valami észbontó. Annyira tele van mély érzésekkel, hogy teljesen átérezheted azt a bizonyos fájdalmat. Mondhatni, hogy tökéletesen indul az album. 

Persze a folytatás sem gyenge, The One Are You Looking For Is Not Here elrepít egy másik világba. Éppen ezekért a számokért vagyok oda meg vissza. Kicsit lightos, de a gitárok még is egy masszív alapot raknak az ének alá, ami nem engedi, hogy nyáladzásba menjen át a dal. Meg kell említeni a dalban közreműködő Silje Wergeland-et (The Gathering) is, aki gyönyörű hangjával tökéletesen teljessé teszi a dalt.

Üresjáratokat nem tartalmaz az album, ám még se lesz szerintem azoknak a nagy kedvence, akik a Ghost Of The Sun-os számokért vannak oda. Inkább a Passing Bird- Sweet Nurse-ös vonalat érzem erősnek itt. Hörgés-ordibálás most elmarad (sajna).

Az abszolút kedvencem a Buildings. Hatalmas zúzással induló szám, a keményen oda pakolt dobbal vegyítve. Kegyelmet nem ismer, és utána a kis leültetés a szám elején is nagyon bejön. Az egész számban örülten jó dobtémák vannak, amikre érdemes odafigyelni. A zúzósabb dalok közé tartozik ez egyértelmű, de még sem a tömör régi zúzás ez. Változnak a srácok is. Szerintem már olyan igazi hörgősebb durvább albumot nem is várhatunk tőlük.

A másik kedvencem a Dead Letters. Valami eszméletlen jól megcsavart riffel indít, és a kis bontások is nagyon a helyükön vannak. Igazából itt nincs is ének, hanem Jonas inkább csak mondja a szöveget, de hát ez is tökéletes, Daniel Liljekvist meg talán itt dobolja a legnagyobbat az album során.

A nyáron két albumot vártam nagyon az egyik az Ektomorf-Black Flag-je volt, meg hát a ez, a Dead End Kings. Mondanom sem kell mind a két stílust bírom nagyon, de egyértelműen a Katatonia vitte el a pálmát. Hatalmasat alkottak a srácok, és nagyon várom, hogy láthassam őket élőben megint. Sajnos most minket kihagynak az őszi turnéból, de azért Bécsben szerintem érdemes elcsípni őket november 19-én. Addig lehet spórolni a jegyre, meg ismerkedni az új albummal.

Mondjuk egy hallgatás után is totál elragad, és csak annyit tudsz mondani, hogy „Na, akkor hallgassuk meg még párszor” Könnyen befogadható anyag, ami még is rabul ejt. Aztán már csak rajtad áll, hogy elereszt, vagy a foglya leszel örökre.