Itt van az ősz, itt van újra. A borongós esős napok után végre pénteken gyönyörű kellemesen meleg, napsütéses napra ébredtünk. Természetesen semmi sem megy zökkenőmentesen. Egész nap a dugóban araszoltam meló közben, és persze ilyenkor adja be a kulcsot a rádió a kocsiban. Nem maradt más megoldás énekelni kell… Ennek hatására viszont rám jön a fejfájás, ami innentől kezdve nem nagyon akar elmúlni. F*uck YEAAAAH. De a mai estétől semmi sem tud eltántorítani irány a Dürer kert, ha a fene fenét eszik is! Miért? Talán, mert megérkezett a nukleáris csapást szenvedett világ halhatatlan ura, Voivod.
Lassan kezd védjegyemmé válni, hogy az előzenekart lekésem. Oké, a Voivod nem az én korosztályom zenéje, ez abból is lejött, hogy a beengedésnél igazolványt kértek tőlem. Nagy megállapítás után rájöttek, hogy egyetemi diákkal elmúltam tizennyolc, igaz a képen a hosszúhajas gyerek pofa mosolyog vissza, akire már annyira nem hasonlítok. (Mellékesen tudok olcsón diákot csináltatni, hehehe, csak viccelek) De nincs para, megérkeztem, és semmi lényegesről nem maradtam le. Belépek a nagy terembe, és mit látok? Rajtam kívül van bent, maximum tíz-tizenöt ember. Ahogy néztem a nagyon lassan gyülekező arcokat, tényleg elkezdtem magam teljesen tininek érezni. Sokan nem a húszas éveikben voltak, de így is hatalmasat tomboltak, hiába… Ha egy zene állat, az még a hetvenes nagypapából is ki tudja hozni az állatot. Teltek múltak a percek, és már lehetett érezni, hogy nincs sok hátra a kalandig.
Amikor színpadra léptek mindenki teli torokból ordított, és megkezdődött az űrutazás. Egyből a Voivod-dal nyitottak, amire heves hedbangelésbe kezdtek a népek. Elején kicsit döcögősen indult a buli, de a közönség olyan eszméletlen energiát adott a srácoknak, hogy ezen, hamar átlendültek, és igazi zúzás vette kezdetét, már a második Ripping Headaches alatt is.
Chewy előtt álltam végig, és valami hihetetlen jól szólt a cucc, bár néha Snake-et nem hallottam, de hát mit várok, ha legelöl állok? Élmény volt ekkora legendákat ennyire közelről látni. Eszméletlen, hogy mennyire bele tudják, magukat élni az olyan számokba, mint a Forgotten in Space, Chaosmongers, The Unknown Knows, vagy az én hatalmas kedvencembe a Global Warning-ba. Ja, nekem az Infini A VOIVOD ALBUM. Ezt lehet mások, nem így gondolják, de az egy hatalmas lemez. Mondanom sem kell, hogy ennél a számnál aztán nem jutott idő bámulni, ahogy Away dobol, mivel egyszerűen elkapott, azaz örült lendület. Mosolygok most is, mikor arra gondolok, hogy hallottam a kedvenc dalomat. Ez mindig olyan jó érzéssel tölti el az embert.
Sok videót láttam, és imádom Snake elmebeteg mozgását. Volt itt surföző, megsebzett, elmebeteg roboton át mindenféle mozgás imitációja. Persze közben az elmaradhatatlan grimaszokból sem volt hiány. Biztos mindenki olvas olyanokat, amikor azt nyilatkozzák, hogy a klub bulik hangulat mennyire király bla-bla bla. Itt tényleg megvolt az a hangulat, az a felfokozott energiabomba. Ritkán érezni ezt az igazi klub feelinget, de nem is klub ez, hanem olyan, mintha egy nagy, család lennénk, és lejöttünk ünnepelni az unokatesókat, akiket mellesleg nagyon bírunk.
Természetesen Blacky is kivette a buliból erősen a részét. Végig ugrált, rohangált, és őrületesen rázta a fejét. Volt itt egymás hátának dőlés Chewy-val is, hogy csak egy kis klasszikus feeling is legyen. Egyetlen egy kis negatív dolgot tudok említeni. Away … Egy irgalmatlanul tehetséges ember. Aki ennyi mindent kitalál/megálmodik az egy zseni. Ezen felül még marha jól dobol is a csávó. Látszik rajta is, hogy szívvel-lélekkel tolja az örült pregetéseket, csak néha-néha olyan gyengén ütötte meg a beütő cineket, hogy alig lehetett hallani. Azért beütő, hogy üssed, mint állat, és zengejen tőle az egész ház.
De persze ez nem vont el a koncertből, ez csak amolyan dobos-kritikus genyózás, mondhatni „vájtfülűség”. A ráadásban még két szerzeményt kaptunk a Tribal Convictions-t, és a Piggynek ajánlott Astronomy Domine-t. Marhára tetszett, hogy a közönség mennyire együtt tudta kántálni Piggy nevét ( R.I.P.) A számok után még volt egy nagyadag pacsizás, és szerényen levonultak a színpadról.
Egyszerűen imádom, amikor azt látom egy zenészen, hogy élvezi, amit csinál. Persze ebben az is közre játszik szerintem, hogy tényleg, ha kinyújtottam a karom, akkor Chewy lábát fogtam lényegében, de érted… Bírom a Machine Head-et is például nagyon, de náluk szerintem ezt soha nem fogom érezni, amit itt. Ez most nem Rob Flynn leszólása, nehogy félre értsd, csak valahogy nekem az ilyen bulik jobban bejönnek. Snake, Chewy, Away, Blacky…. KÖSZÖNÖM!!!!! Remélem, még találkozunk.
Lessétek őket ITT mert nem sokára ÚJ LEMEZ!
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
