Amikor az ausztrál Karnivool új lemezt jelentett be, annyi biztos volt: nem lesz csalódás. Szinte tökéletes debütáló lemezükkel feladták maguknak a leckét, bár hangzásukon bőven volt mit finomítani. A 2009-ben megjelent, Sound Awake címmel ellátott második nagylemezüket  a hangzáson javítva újabb érdekességekkel pakolták tele. Két minőségi album után kiderült, hogy a Karnivool nagyon ért a zenéhez, illetve hangszeréhez, és biztosak lehettünk benne, hogy tudnak még újat mutatni bármiféle stílusváltás nélkül, bár az előzetesben megjelent The Refusal, a lassabb középrészen kívül a Karnivool-hoz képest elég betegre sikerült.

Az Asymmetry egy egészen új hangzásvilágot kapott, mégsem üt el az előző lemezektől. Zeneileg nem érezni nagy változást, ugyanúgy vannak bonyolult ritmusok, zseniális harmóniák és persze az ének hajlítások(,bár, ha a Themata-val hasonlítjuk össze, Ian Kenny ebből jócskán visszavett.) Hangulatában viszont sokkal komorabb lett, ami által itt-ott a Porcupine Tree-re emlékeztet. A nyitó Aum elég post-os lett,  a Sigúr Rós féle  magas ének, és a hosszan elnyújtott effektelt hangok miatt, és még van egy-két ilyen elem az albumon. Az Asymmetry egy elég tartalmas 67 perc a hallgatónak, csupán két átvezető dal (Asymmetry, Amusia) került fel a lemezre, szerintem fölöslegesen. Az Asymmetry kifejezetten megakasztja a lemezt, de ennyi tökéletesen megkomponált dal mellett elfér. A legutóbbi Park-os koncertjükön folyamatosan a basszust figyeltem, ami a remek hangosítás miatt nagyon jól kijött és vitte előre az egész zenét, amit eddig a stúdiófelvételeken nem sikerült így visszaadniuk, főleg a Themata-n énekközpontúsága miatt, a Sound Awake-en pedig sokszor az intró után elveszik a basszus. 

Az új lemezen a hangzás változtatása/tökéletesítése mellett a hangszerek megszólalásának arányára  is nagyon figyeltek, ezáltal a  számokban még több dallamra lehetünk figyelmesek, amiket például a basszus visz. Továbbá az Asymmetry az eddigi legkomplexebb darab. Eddig sem egyszerű 4/4-es dalokat hallhattunk tőlük, viszont a számok kevesebb témából álltak össze, mint most. És persze vannak érdekes, váratlan témaváltások , ahogy a már említett The Refusal közepénél, vagy az A.M.War.ban szintén nagyjából a felénél.  Itt egy sima zúzósabb részből, átmegy a a dal minimálba, a szám elején megszólaló gitárdallammal (kicsit variálva), ami itt már egy sokkal finomabb effekttel szólal meg, halk dob, illetve ének, és folyamatosan feltöltődik a zene, egyre több dallam, mígnem azon kapja magát a hallgató, hogy újra zúznak. Ez zsenialitás.Egy ilyen dal az album elején még több kedvet adott a lemez további hallgatásához. A Nachash-t kihagytam, mert igazából nem fogott meg, de a dobtémája miatt megemlítem, az viszont nagyon tetszett.A We Are-tmár a koncerten is kellemes volt hallgatni, de az album megjelenése, és rengeteg hallgatás után is személyes kedvenc. Ez a dal szerintem felférne a Sound Awake-re, nincs is túlvariálva, persze ezzel semmi baj nincs. Az Eidolon bevezetője a Simple Boy-ra emlékeztett, de lehetséges, hogy az xilofon hang, ez pedig marimba, más hasonlóságot nem találtam, a különbség viszont az, hogy itt végig kíséri az intróban hallható hangszer a dalt. A Sky Machine kissé vontatottra sikerült, ellentétben a Last few-val, ami az album utolsó pörgős száma, innentől kezdve már csak a kissé post-os Float, a dallamvezetése miatt érdekes Alpha Omega, illetve a záró Om az intróban már megismert effektes hosszan elnyújtott szintetizátor hangjaival. Szerintem ez az eddigi legkiforrottabb Karnivool lemez, nem is tudom még elképzelni, hogy a folytatásban, milyen újdonságok lesznek. Nagyon sok odafigyelve hallgatást igényel az Asymmetry a részletek miatt. Ez a minőségi zene.