Az idei évre három hazai lemez volt, amit igazán vártam-várok. Az egyik a Tankcsapda új albuma (lehet fikázni, de akkor is szeretem a bandát) A Knapp Oszi által vezetett stoner Grizzly bemutatkozó albuma is nagyon érdekel, de az abszolút favorit az a Hellish névre hallgató új Apey And The Pea album. Igyekszem objektívan írni, nem elvakult idiótaként megírni a lemezismertetőt. Nézzük, hogy meg tudom-e csinálni...

Egyet el kell ismerni, Apey-ék már az előző albummal kegyetlen magasra rakták a hazai mércét, és megmutatták, hogy igenis a huszonegyedik században is lehet olyan hazai muzsikát csinálni, ami nemzetközi színvonalú. Nálunk mindig sokat hallhatsz a zenekarról, tényleg nem titok, hogy számomra itthon az egyik legnagyobb kedvenc, de nem emiatt érdemes a srácokra oda figyelni, most sem.

A Hellish ott kezdődik ahol a Devil's Nectar véget ért. Kicsit talán könnyedebbek a dalok, de mégis olyan súlyosság, húzás van benne, ami ritka. Valahogy más, mint a megelőző anyag, az EP-khez meg nem is lehet hasonlítani, de valahol ott bujkál az összesben ugyanaz a hamisítatlan plusz, ami csak rájuk jellemző. Kicsit késett a lemez egy csúf betegség miatt, de azt mondom, hogy most, hogy ez jobb is. Nem lett volna értelme ezzel kapkodni. A már ismert két dal a Leprechaun Skin, Abraham páros is úgy dörren meg, hogy az ember csak néz. Ellenben az én kedvencem az a Pothead. Van benne valami Down-os, az a durva húzás, súlyosság, ami Anselmoékra is jellemző, de megint csak azt tudom mondani, hogy ez más. Ez hazai, ráadásul Apey hangjától befosok, finom szólva. Talán most kicsivel többet énekel, mint a Nectaron, de ordításokból sincs hiány. Érdekes, hogy az utolsó albumon és ezen is az utolsó dal, ami itt a Green Reverend címet viseli az sokkal rockosabb, talán ez a megfelelő szó rá. Más, mint a többi, de mégis beleillik a képbe.

Figyelj, tényleg nem írok többet. Ez egy kegyetlen jó lemez lett megint, és ha tovább magasztalom, megkapom, hogy eladom a lelkemet, ami baromság. Vannak bandák, akik megérdemlik az elismerést, csak itthon, ha valaki jól csinál valamit arra inkább irigyek az emberek, és itt jön az, hogy tuti "csókosak" írnak a lemezről. Szerintem, fontosabb lenne, hogy mindenki oda figyeljen arra, amit csinál, segítsen a másiknak, és csak élvezze a zenét. Ez a három srác szereti amit csinál, és csak ez számít. Élvezzétek a zenét,legyetek boldogok tőle, minden más levan szarva.  Béke, Szeretet, Metal!