RockStation

Ezer éve nem láttalak!: Therapy? – Disquiet (2015)

2015. március 31. - RaczUr

therapy_disquiet.jpg

A kilencvenes évek eleje-közepén a rock zenével való ismerkedésem hajnalán, két meghatározó pillanatot a Therapy?-nak köszönhettem. 1: Az MTV-n (az y- és z generációnak: amerikai zene tévé, ami klipeket játszott) láttam párszor a Turn-t, és az a dal annyira elkapta a grabancomat, és telepedett le a tudatalattimba, hogy még rá pár évre is előszeretettel kúszott be a refrén a fejembe, és ragadt ott. Most mondjuk fél óra keresgélésbe telt youtubeon, mire rájöttem, hogy mi a szám címe. 2: Az első rock poszter! Bizony, egy Rockinform közepébe volt ékelve egy Therapy? plakát, Andy Cairns sebészi precizitással borotvált dzsigoló szakállával az előtérben. A választást megkönnyítendő a túlparton egy extra közeli volt Dave Mustaineről. Két élmény a múlt századból, most meg jött egy harmadik a Disquiet albummal.

A már fent említett fél órás dalkeresés alatt sikerült felületesen átnyálaznom, hogy mégis mit csinált az észak-ír trió az elmúlt szűk két dekád alatt. Gyakorlatilag sok mindent; de amellett, hogy rengeteg műfajba belekóstoltak már, összességében a rádió/tévé barát rock/metál/punk vonal szűk körében tetszelegnek. A Disquiet is olyan lett, mintha a Tony Hawk Pro Skater-re csináltak volna egy mixet. Túlnyomó többségben középtempós, dallamos punk rockra van aggatva egy metálos köntös, pár mímesen elhelyezett duplázóval, effekt gazdag gitárokkal. De pont ez az a műfaj, ami már annyiszor visszaért önmagába, annyira kiürült tartalommal, hogy a Disquiet már egy olyan hátránnyal indul, hogy esélye sincs arra, hogy felkeltse a figyelmemet.

Próbálkozások pedig vannak, de leginkább modorosnak érzem a végeredményt. Van az egész lemezben egy olyan mennyiségű kommersz íz, amit nem tudnak nagyon feloldani a jobban eltalált részek sem. Gyakorlatban ez kb. így néz ki:

Good News Is No News: laza, grunge kezdés, összeborulós-együtténeklős refrén, ismétlés kétszer, dupla tempó, szóló, és utána még annyiszor a refrén, hogy magabiztosan megjegyezd a kórust. A Fall Behind utána szinte koppra ugyanezt hozza. Ráadásul a kiszámíthatóság végig ott lebeg a levegőben, amit csak az a bizonytalanság kérdőjelez meg, amit egy-egy váltás előtt, után, közben éreztem: Nem jó ez így! És a legrosszabb, hogy szigorúan max. 8 olyan ütem van másfél számonként, ami tényleg jól dörren meg, de emiatt még inkább kiélesednek a századszor hallott, és újrahasznosított refrének, meg a töltelék riffek, ami a kínrím zenei megfelelője.

therapy-2014-160b_sm.jpg

A Helpless Still Lost, a Vulgar Display Of Powder (höh), vagy a Deathstimate például egész jó dalok lettek. Tökösen szólalnak meg, van bennük kreativitás, és nagyjából ezek azok a dalok, ahol nem akarnak keresztbe-kasul a rock-metál összes, szélesebb körben ismert műfaját összeszedni és beletuszkolni fél percbe.

Nehéz kivenni a Disquiet indíttatását, és a sokszor jellemtelen hangzás sem segít ebben. Túl sok felé nyúl, és kapkod, emiatt nem könnyű rajongani érte, még akkor sem, amikor a jó végén fogják meg a hangszerüket. Sokat megélt zenekar a Therapy? és 14 album meg huszonvalahány év után nehéz lenne kijelenteni, hogy most merre tartanak. Ez a lemezük eléggé vegyes vágott, és kell egy enyhe fokú tudathasadás ahhoz, hogy teljesen azonosulni tudj a Disquiettel az első percétől az utolsóig.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr737320746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum