A szokásos, mégis meglepő. Ugyanaz, mégis más. Talán röviden ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a svédek legutóbbi lemezéről az ember eszébe jutó gondolatokat a lehető legrövidebben. Ugyanis a Jomsviking egyszerre hozza azt, amit bármelyik Amon Amarth albumtól alsó hangon is elvárhatunk, de egyben tartalmaz olyan meglepetéseket is, amiket eddig talán csak sejtettünk, hogy megvalósulhatnak majd egyszer. És mi lett ennek az egésznek a végeredménye? Spoiler veszély: egy hibátlan lemez!
Az északi metal kedvelőinek egyáltalán nem, de talán úgy igazán az átlag egyszeri metalosnak sem kell igazán bemutatni a svéd Amon Amarthot, hiszen már több, mint negyed évszázada ontják a viking tematikával telített hol kiemelkedőbb, hol kicsit egyhangúbb albumaikat. Aki ez időszak alatt nem futott bele Johan Heggék legalább egy szerzeményébe, az bizony rossz úton közelítette meg a fajsúlyosabb gitárzenéket.
A Jomsviking a normannok tizedik nagylemeze és mint olyat, egy nem átlagos kiadvánnyal sikerült megünnepelni. Ahogy már a korábban megjelent interjúnkban is olvashattátok, a svédek hosszú idő után először egy konceptalbummal rukkoltak elő. Minden bizonnyal nem sokakat lepett meg a dolog, hiszen az északi mitológiára és a vikingek életére kihegyezett dalszövegek eleve egy laza összekötő szálat biztosítottak eddig is a daloknak, így a konceptlemez megszületésének ténye már-már szinte a levegőben lógott évek óta.
A sztorit annyira nem részletezném, hiszen egyrészt már olvashattatok róla a már említett interjúban, másrészt pedig mire ez a kritika megjelenik, már jó eséllyel minden rajongó kívülről-belülről ismeri a dalszövegek tartalmát. Ha valaki mégsem futott volna bele a korong történetébe, kedvcsinálónak elég annyit tudni, hogy egy gyilkosság miatt kitagadott emberről szól, aki a távozása után beáll a zsoldos (joms-)vikingek közé, akik között végig az őt elüldözők iránti bosszúvágy vezérli. Amire persze a lehetőség előbb-utóbb el is fog jönni.
A gyönyörű digipack csomagolásba rejtett dalok talán kicsit dallamosabbak lettek, mint az eddigiek, de a sztorizós koncepció miatt érthető is, hogy a hangulathoz igyekeztek igazítani a muzsikát. Természetesen nem puhultak el egyáltalán, hiszen Johan Hegg ha megszakadna, sem tudna másféle hangon "megszólalni", a gitárok is disznó módon húznak, egyszerűen csak kiforrottabbak, kellemesebbek lettek a melódiák, így nagyobb élvezet hallgatni a lemezt, mint bármelyik elődjét.
A jó másfél évtized után kilépő Fredrik Andersson helyére session jelleggel beült Tobias Gustafsson (lásd még: Vomitory) dobossal rögzített album abszolút meglepetése az eddigiek mellett is Doro Pesch vendégszereplése az A Dream That Cannot Be-ben. Egyrészt az egész lemez legjobb dallamát hozza már csak az alap is, erre tesz még rá jó sok lapáttal Doro hangja. Higgyétek el, ha egyszer beszorul a fejetekbe, onnan nem fog kikerülni hosszú időre ez a remekmű!
Külön dalokat egyébként nincs értelme kiemelni, hiszen ahogy már írtam, a történet alakulása viszi magával a zenei kíséretet is. Aki hallotta a lemezt, az úgyis tudja, hogy nincs is sok értelme a részekbe bonyolódni, aki meg még csak most fogja megfülelni, az meg úgyis be fogja látni, hogy egy hatalmas, az északi fények hideg megvilágításában csillogó monstrumról van szó, amit habár lehet külön-külön, dalonként is hallgatni, de egyben nyújtja a legnagyobb élményt.
Az Amon Amarth a Jomsvikinggel nem tudott hibázni. Remélem, ahogy nekem is, úgy másoknak is előkelő helyen fog szerepelni ez a CD az évvégi listáján, hiszen ahogy már írtam is, az Amon Amarth életmű legjobb tételét szállították le a svédek. Nem lesz könnyű ezt a korongot überelni, de ezzel még egyáltalán nem is kell foglalkozniuk. A lényeg, hogy minél több emberhez eljusson ennek az albumnak a híre, mert habár erős évünk lesz várhatóan nagyon sok jó anyaggal, azért fel kell majd kötnie a többieknek a gatyájukat, ha ennél erősebb dalcsokrot akarnak leszállítani. (5/5)
Aki élőben is szeretné a Jomsviking tételeit hallani, elég lesz csak a Rockmaratonra kilátogatni, ahol július 15-én, pénteken fogják az emberek arcát letépni. Kihagyni lehetséges, de nem érdemes!
